Sztároknak tartott edzést a kick-boxos békenagykövet Mórádi Zsolt

Albert herceggel beszélgetett, Nobel-békedíjas közgazdásszal vacsorázott és sztársportolóknak tartott edzést Monte-Carlóban a kick-boxos Mórádi Zsolt. A tízszeres világbajnokként sportágának legeredményesebb versenyzője a monacói herceg nevével fémjelzett Peace and Sport éves fórumán vett részt, mint a szervezet új békenagykövete.

 

A diszkrimináció, a kirekesztés és az erőszak ellen fellépő rangos nemzetközi szervezet szeptemberben választotta be köreibe Mórádi Zsoltot, aki elmondása szerint első magyarként és első kick-boxosként kétszeresen is úttörő a békenagykövetek között. Kiválóságunkat a Peace and Sport jubileumi tizedik fórumán mutatták be, ahol a kick-box világszövetség, a WAKO képviselői is jelen voltak.

„Először a szervezetet képviselő elit sportolók, vagyis a bajnokok meetingjén vettem részt” – számolt be a történtekről Mórádi Zsolt. – „Itt mutattak be hivatalosan, és nagy tapssal üdvözöltek. Aztán többórás megbeszélésen átvettük az idei programokat, amelyek a szervezet keretein belül, illetve annak támogatásával zajlottak le, valamint elkezdtünk azon dolgozni, hogy jövőre hogyan és milyen eseményeken segíthetjük a Peace and Sport ügyét és egymást.”

A magyar küzdősportolónak különleges bemutatkozásra is volt alkalma, hiszen világklasszisoknak tarthatott edzést.

„Körülbelül húszan voltunk, mindenki nagyon élvezte. Kick-box alaptechnikákat tanítottam nekik. Elég új mozgásforma volt ez mindenkinek, de mivel top sportolókról volt szó, lehetett őket terhelni. Persze, leginkább a közösségépítésről szólt az edzés, de a kick-boxot is népszerűsítettük vele egy kicsit.” – mesélte Mórádi Zsolt, aki a program során a legjobban a háromszoros világbajnok dán középtávfutó Wilson Kipketerrel barátkozott össze.

A sport a kötetlenebb programokból sem maradhatott ki a nagyszabású sportdiplomáciai rendezvényen. Így aztán a festői szépségű monte-carlói kikötő bárjában nemcsak ismerkedett, hanem versenyzett is a csepeli Halker-Király Team kick-boxosa.

„Nagyon jópofa volt az egész. Iszogattunk, beszélgettünk és közben nekünk, bajnokoknak rendeztek egy ping-pong versenyt. A férfi szekciót megnyertem, de a női győztes, egy volt teniszező gyakorlatilag rommá vert.”

A Peace and Sport pártfogója, Albert monacói herceg a jubileumi fórumon személyesen gratulált a békenagyköveti elismeréshez Mórádi Zsoltnak, aki a WAKO diplomáciai rendezvényén is szerepet kapott.  Ide orosz és ukrán kick-boxosokat hívtak meg, hogy egy-egy barátságos mérkőzéssel, a sporton keresztül hozzák közelebb a politikai konfliktusban álló két országot – a magyar bajnok pedig a díjakat adta át.

A fórum fénypontjának számító gálavacsorán Mórádi Zsolt többek között a labdarúgó Didier Drogbával, a Forma-1-es pilóta Felipe Massával és a Nobel-békedíjas Muhammad Yunusszal együtt ült asztalhoz. Az estélyen kiosztották az év sportszervezetének járó díjat is, amelyre a Peace and Sporttal idén kapcsolatba került WAKO is esélyes volt.

„A három jelölt közül végül nem mi nyertünk, viszont így is kitűnt, hogy mennyire odafigyeltek a kick-boxra. Ezt jelezte az én edzésem is, és a diplomáciai meccsek is kifejezetten előtérbe voltak helyezve.”

A novemberi budapesti világbajnokságon két aranyérmet nyert sportoló a fórumon szerzett tapasztalatai alapján számos ötlettel tért haza.

„A békenagykövetség nem konkrét megbízás, ugyanakkor a bajnokokkal megbeszéltük, hogy összeállítjuk a szervezet jövő évi programtervét. Merítve a többiek ötleteiből, elkezdtem én is agyalni. Konkrét tervem még nincs, de szerintem például a menekültekkel kapcsolatos megoldandó problémákat össze lehetne fonni a sporttal. A programokat illetően elsősorban Magyarországra szeretnék koncentrálni, de a többi békenagykövettel is biztosan együtt fogok dolgozni más országokban.” – vázolta új megbízatásához kapcsolódó elképzeléseit Mórádi Zsolt.

Read More

Kovács István elmondta, miben rejlik a Szolnok ereje!

szolnok5bestA Szolnok az elmúlt egy évben az összes megnyerhető trófeát begyűjtötte. Az Európai Szuperkupa győzelem után, a Szolnok szakmai igazgatója rávilágított a siker kulcsára. Öt cím, 11 hónap alatt A Szolnok a Magyar bajnokság, a Magyar Kupa, a magyar Szuperkupa és a Bajnokok Ligája után, most az Európai Szuperkupát is megnyerte. Erre nem nagyon volt […]

Read More

Benedek Tibor újra a kispadon

benedektiboruvsemadardavid01Ha csak egy kis ideig is, de volt szövetségi kapitányunk újra leült a kispadra, csapata pedig… Fotó: Madar Dávid / MVLSZ Mint tudvalevő volt szövetségi kapitányunk az UVSE szakmai igazgatója. Azonban most egy meccs erejéig a klub ifi csapatát irányított, hiszen Dávid Zoltán eltiltása miatt beugrott a játékosként háromszoros olimpiai bajnok klasszisunk. Nos, a csapat […]

Read More

Török Béla elszántabb, mint valaha

Torokbelavalogatott01A 27 éves játékos, bekerült a világbajnoki bő-keretbe és mindennél jobban bizonyítana.  Valahogy így kell nekivágni egy nyári válogatott felkészülésnek, ahogy Török Béla tette, hiszen közösségi oldalán nem mindennapi poszttal jelentkezett a bekk.: Mint ismeretes, 2012 után kegyvesztetté vált Török Béla a válogatottság szempontjából, és öt évet kellett várnia még bekerült ismét a csapatba a LEN-Kupa-győztes, […]

Read More

Bajnokok Ligája-győztes a Szolnok!

BLFinalsix2017052726Káprázatos hangulatban, egy káprázatos meccsen 10-5-re győzött a Szolnok a Jug Dubrovnik ellen és lett Bajnokok Ligája-győztes. Mint írtuk korábbi cikkünkben, a két csapat rég találkozott egymással, tavaly nem is, míg a 2015/2016-os szezonban kétszer is összefutottak egymással a főtáblán, ekkor egyszer a Szolnok, míg egyszer a Jug tudott diadalmaskodni. Egészen káprázatos hangulat előtt ugrott […]

Read More

Minden sikeres sportoló mögött egy erős édesanya áll

kapasboglarka01Május első vasárnapján a 17. FINA Világbajnokság résztvevői is felköszöntik édesanyjukat.  A sportteljesítmények mögött szinte kivétel nélkül ott van a szülői támogatás, anyai gondoskodás.  Manhercz Krisztián vízilabdázót, Kormos Villő műugró édesanyját, Kiss Szofit és Kiss Juli szinkronúszókat és Kapás Boglárka úszónő édesanyját kérdeztük anyák napja kapcsán: Manhercz Krisztián, a férfivízilabda-válogatott tagja elmondta, hogy nagyon fontos […]

Read More

Férfi válogatott: változások a keretben

Szolnok, 2017. január 6.
Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya beszél játékosaihoz a csapat edzésén a szolnoki Vízilabda Arénában 2017. január 6-án.
MTI Fotó: Bugány JánosA Montenegró elleni összetartásra két helyen is módosította Märcz Tamás keretét.  Nagy Viktor már a tegnapi szuperrangadón sem volt jelen, és az összetartást is kénytelen kihagyni betegség miatt, így Märcz Tamás Decker Attilát hívta be helyére. Lehet, hogy Török Béla sem lesz jelen – kisebb sérülése miatt – a Duna Arénában, biztos, ami biztos a […]

Read More

Íme, a Montenegró elleni keret – Eldőlt Varga Dénes jövője

Kazany, 2015. augusztus 6.
Varga Dénes (b) és az amerikai Josh Samules az 5-8. helyért játszott Magyarország - Egyesült Államok férfi vízilabda-mérkőzésen a kazanyi vizes világbajnokságon 2015. augusztus 6-án. A címvédő magyar válogatott 13-9-re győzött, így az ötödik helyért játszhat. MTI Fotó: Kovács AnikóMärcz Tamás keretet hirdetett a márciusi összetartásra. A kapitány tizenhat játékost hívott meg a közös gyakorlásra Vladimir Gojkovics tanítványaival. A kapitány a Varga Dénes jövőjét illető kérdésre is választ adott. A Duna Aréna lesz a következő helyszín a férfi válogatottunk számára, hiszen a jövő héten itt gyakorol a csapat. “A korábbiakhoz képest valamelyest szűkítettem a keretet, […]

Read More

Négy magyar arany a második napon

Verrasztó DávidVerrasztó Dávid két, Hosszú Katinka és Biczó Bence pedig egy-egy aranyérmet nyert a második napon a marseille-i pénzdíjas úszóversenyen, amely a második állomása a Golden Tour elnevezésű, 50 méteres medencébe kiírt franciaországi sorozatnak. Verrasztó – a 400 vegyesen aratott előző napi sikerét követően – szombaton győzött 200 méter mellen (2:12.88 p) és 200 méter vegyesen […]

Read More

Az utolsó negyedben hengerelt a Szolnok

Szolnok-Recco201602A Szolnok a Magyar Kupa siker után a Bajnokok Ligájában is győzött. A Tisza-parti együttes a Bresciát múlta felül, úgy, hogy az utolsó negyedben állva hagyta az olasz együttest. A Szolnok egy Magyar Kupa arannyal a zsebben kelt útra Bresciába. A BL csoportjában négy pontja volt a Tisza-partiaknak, így idegenből is kellett a győzelem. Prlainovics jóvoltából […]

Read More

Királytól tanulni

Komplexum, egyesület és kapusiskola viseli a 107-szeres válogatott labdarúgó, Király Gábor nevét Szombathelyen. A honlapunk által készített, az M4 Sporton futó Jövünk! stábja nemrég a Vas megyei székhelyre látogatott, ahol az aktuális háromnapos kurzus végét kapta lencsevégre. reb • A … Bővebben

Read More