Világszínvonalú a hazai díjugrató bíróképzés

A legmagasabb szintű magyar díjugrató bíróképzés egyenértékű a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) I. szintű ugró bíróképzésével, közölte a napokban hivatalos levélben a FEI képzésért felelős vezetője a Magyar Szövetséggel.

dijugratas-illusztracio-TokodiTicia

A napokban kapott értesítést Stróbl Dorottya, a Magyar Lovassport Szövetség főtitkára hivatalos levélben Tammy Thill-től, a FEI képzésért felelős vezetőjétől. Az értesítést a nemzetközi szövetség képzési vezetője, az FEI díjugrató bizottságának elnökére, Stephan Ellenbruch-ra hivatkozva küldte. Ebben kitért arra, hogy a magyar díjugrató bíróképzés egyenértékű a FEI I. szintű ugró bíróképzésével, amely elismerés hatályba is lépett. A levélben kiemelik a FEI díjugrató szabályzatának (szintén angol nyelvű) ismeretét.

Nagy előrelépés ez a magyar ugró bíróképzésben, a siker az évek óta Schlezák Melinda és Juhász Tibor vezetésével tartó hazai bíróképzés következetes továbbképzési rendszerének és a nemzetközi szakmai trendek magyar lekövetésének köszönhető.

A munkában nagy szerepe volt Juhász Dóra szakszerű fordító munkájának. Képzési rendszerünk nemzetközi elismerésében Fugli Károly, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) elnökségének tagja, a Fogathajtó Szakág elnöke szervező és érdekérvényesítő szakmai munkája szintén jelentős szerepet játszott. A magyar szövetség a hetedik a FEI tagországok sorában, amelynek bíróképzési rendszerét ilyen módon ismerte el a nemzetközi szövetség.

Borítókép: Tokodi Tícia, Tic Photo

Read More

Két új katonasportoló neve került fel a szentendrei emléktáblára

mini-IMG_4141Rédli András párbajtőrvívó és Decker Attila vízilabdázó neve került fel kedden a szentendrei MH Altiszti Akadémián lévő sportolói emlékfalra. Fotó: HM A honvédségi létesítménynek helyet adó Görgey laktanya sportcsarnokának falán a kiemelkedő sportsikereket elért katonasportolókat tisztelik meg 2015 óta ezzel a “kitüntetéssel”. Az MH Altiszti Akadémia tájékoztatója emlékeztet rá, hogy idén Rédli András százados bronzérmet […]

Read More