Címke: sárkányhajós
Karatés ezüstérem a Gymnasiadén
Baranyi Zsófia jóvoltából ezüstéremmel erősítették a magyar Gymnasiade csapatot a karatésok. A fiatalok marokkói multisport-eseményén az MTK versenyzője az 59 kg-os súlycsoportban küzdelemben lett második.

A Papp Miklós edző vezette háromfős magyar karatés küldöttség szerdán utazott a Gymnasiade helyszínére, ahol csütörtökön a mérlegelés és egy edzés szerepelt a programban.
A Gymnasiade karate versenye színvonalas csatákat hozott. A pénteki selejtezők során Baranyi Zsófia 4-0-ra verte belga, majd 8-0-ra román ellenfelét, ezzel bejutott a döntőbe. A szombati fináléban aztán szoros mérkőzésen, 4-3-ra kikapott a marokkói versenyzőtől, így a tavalyi korosztályos Európa-bajnoksághoz hasonlóan ezúttal is a dobogó második fokára állhatott fel.
A másik két magyar sportoló közül a 61 kg-os Botos Botond bírói döntéssel maradt alul egy ukrán versenyzővel szemben. Kapdebo Botondot algériai rivális állította meg. A 76 kilós súlycsoportban indult magyarnak ezután lehetősége volt még kiharcolni a bronzérmet, azonban a helyosztón nem bírt tajvani ellenfelével.
Papp Miklós edző értékelése szerint összességében mindhárom magyar jól teljesített. Csapatunk számára a verseny befejeződött, így a karatésok a folytatásban – egy kis városnézés mellett – kilátogatnak majd a többi sportág magyar résztvevőinek szurkolni.
Csütörtökön 34 magyarral rajtol a kajak-kenu vb
Minden szakágban szeretne olimpiai számban érmet szerezni a magyar kajak-kenu válogatott, amely csütörtöktől vasárnapig a csehországi Racicében szerepel az év fő versenyén, a világbajnokságon.
Újra a Kisvárda volt a legsportszerűbb
A 2016/17-es bajnoki évad Fair Play versenyének győztese – csakúgy mint egy évvel ezelőtt – a Kisvárda csapata lett.










