Laser U21 Eb – Vadnai ezüstérmes

Vadnai Jonatán ezüstérmet szerzett a Douarnenez-ben megrendezett Laser Standard U21 Európa-bajnokságon.

 

 

A kontinensbajnokság rendkívül kiélezett eredménnyel zárult a dobogósok között, a kilenc futam után az első három helyezett pontazonossággal fejezte be a versenyt. Köztük második lett Vadnai Jonatán, aki a 2016-os versenyhez hasonlóan ismét ezüstérmesként zárt a spanyol Joel Rodriguez mögött. A bronzérmet a brit Daniel Whiteley érdemelte ki.

 

Mindhárman 18 pontot gyűjtöttek a kilenc futam alatt a 71 hajós Európa-bajnoki mezőnyben. Rodriguez azért lett a bajnok, mert ő három futamot nyert, míg Vadnai és Whiteley kettőt-kettőt. Utóbbiak között viszont nem dönthetett az, hogy kinek van több jobb futama, mert mindketten pontosan ugyanolyan eredményeket értek el (a kieső ebben nem számít), így az utolsó futam befutási sorrendje alapján Vadnai lett az ezüstérmes, és a brit vitorlázónak jutott a bronz – írja a hunsail.hu.

Read More

Világjátékok – Készülődnek a strandkézisek, Buzás 10. lett

Buzás Károly számára véget ért a verseny a Világjátékokon, a másik magyar íjász szerdán mutatkozik be Wroclawban, akárcsak a magyar férfi strandkézilabda-válogatott. Kedden pedig a karatés Tadissi Martial lép küzdőtérre – többek között.

 

Buzás Károly a 10. helyen végzett a Világjátékokon. A magyar íjász az olimpiai kategóriában a méretlen táv után a 12., a mért távot követően pedig a 11. helyen állt. Az egyenes kieséses szakaszban előbb 86-75-re nyert a finn Juuso Huhtala ellen, majd a következő körben 82-78-ra kikapott a német Sebastian Rohbergtől, így összetettben a 10. helyen zárt. A sportágban lesz még egy magyar induló: Kakas István a csupaszíj (barebow) kategóriában szerdán mutatkozik be Wroclawban.

A magyar férfi strandkézilabda-válogatott szerdán kezdi meg a küzdelmeket a Világjátékokon. Gulyás István csapata július 26-án előbb a lengyelek, majd az egyiptomiak ellen lép pályára, csütörtökön pedig a horvátokkal csap össze.

„Célunk továbbra is az, hogy minél előrébb végezzünk a Világjátékokon. Érmet szeretnénk nyerni Wroclawban” – fogalmazott Gulyás István, a strandkézilabda-válogatott szövetségi edzője.

A magyarok eddig 4 arany-, 3 ezüst-, és 4 bronzérmet szereztek a 10. Világjátékokon.

Read More

Budapest több látványossága vízkék köntösbe borul

dunaarena20170101Vízkék köntösbe borul szerda este Budapest több ismert látványossága, jelezve: csupán egy hónap van hátra Magyarország eddigi legnagyobb sportrendezvényének, a 17. FINA Világbajnokságnak kezdetéig. Egy estére kék színű lesz a Széchenyi Lánchíd, a Duna Aréna, a MÜPA épülete és a Várkert Bazár is. A kezdeményezés áprilisban indult, minden hónapfordulóval eggyel több épület került kivilágításra – […]

Read More

Díjugrató verseny a pápai Várkertben

A vártnál nagyobb népszerűségnek örvendett Pápa városának új versenyhelyszíne a Várkertben, ahol az idén 50 éves Pápai Lovas Club szervezte díjugrató versenyét. Kiváló minőségű füves talaj várta a 8 megyéből érkező lovasokat.

palya

65 lovas 34 egyesületet képviselve 73 lóval érkezett. Lovas László versenyrendező és csapata mindent megtett, hogy Pápa ismét komoly szerepet kaphasson a lovassportban. A verseny legmagasabb, 135 cm-es versenyszámában egy lovas tudta Karádi László nemzetközi pályaépítő összevetését hibátlanul teljesíteni. Győzött a SomlÓ TL Egyesület lovas nője, Unger Fanni Anna nevű kancájával.

IMG 5609

A Pápai vár mellett, a hét és fél hektár területen fekvő korábbi futball létesítmény további ráfordítások után a lovas élet egy új állomása lehet bármelyik szakágban.

IMG 4761

Read More

Gyász: váratlanul elhunyt a Tatabánya játékosa

GyaszgyertyaIgen fiatalon ment el a játékos, a női bajnoki előtt rá emlékeznek. “Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Szolnok Réka, 19 éves játékosunk váratlanul elhunyt és az angyalok közt játszik tovább. 2016. október 8-án, szombaton, a 18 órakor kezdődő Női OB I-es mérkőzés előtt mécses gyújtással emlékezünk rá.” – áll a tatabanyavizilabda.hu-n. A család, a barátok és a klub felé […]

Read More