A gólörömök mesterei

A művészek szeretik kimutatni érzéseiket, ez pedig a futballpálya Di Caprióival sincsen másképp. A játékosoknak az önkifejezésre a legjobb esélye a gólokat követő mámoros pillanatokban akad, amikor minden szem rájuk szegeződik. Vannak, akik az öklüket rázzák, vannak akik táncolnak, és vannak, akik mögöttes tartalommal töltik meg unorthodox mozdulataikat. Következzenek hát a véleményközlő ünneplés műfajának legkiemelkedőbb […]

Read More

Román kupagyőztes lett az ex-Vasas játékos

SteauaVezérszerepet vállalt a Nagyvárad legyőzősében, hiszen ő jelentette a különbséget a fináléban. A Bukarest kilencedik alkalommal lett román kupagyőztes. A fináléban a Nagyváradot verte az együttes. A Vasasból idén a Steauához szerződő Adria Delgado – aki korábban az OSC-ben is játszott –  a hátán vitte a csapatát, hiszen öt gólt is berámolt a Fradival Eurokupa […]

Read More

Férfi Ob I: Lépéselőnyben a Honvéd

Honvéd_BVSC (42)Érvényesítette a hazai pálya előnyét Vad Lajos együttese a Kaposvár ellen.  Gyárfás és Szivós vezérletével, – akik ötször is mattolták az ellenfél kapusát – a Honvéd került előnybe a 9. helyért vívott csatában. A döntőnek az utolsó negyed bizonyult, mikor 3-0-ás etapot produkált a hazai együttes. A folytatás május 13-án immár Kaposváron. A férfi Ob I […]

Read More

Ingyen használhatja a világbajnokságra készülő valamennyi sportoló és csapat a nemrég átadott Duna Arénát

Budapest, 2017. február 21.
A Duna Aréna, a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye a helyszínbejárás napján, 2017. február 21-én. Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentõségû budapesti beruházásokért felelõs kormánybiztos ezen a napon bejelentette, hogy a szerzõdésben vállalt határidõ elõtt és költségkereten belül elkészült a létesítmény. Július 14. és 30. között Budapesten és Balatonfüreden rendezik meg a világbajnokságot.
MTI Fotó: Balogh ZoltánIngyen használhatja a világbajnokságra készülő valamennyi sportoló és csapat a nemrég átadott Duna Arénát, annak érdekében, hogy zavartalan legyen a felkészülés a júliusban kezdődő világbajnokságra. A világbajnokság előkészületei – így a Császár-Komjádi és a Hajós Alfréd uszodák felújításai – javában tartanak. A rekonstrukció a tervezett ütemezés szerint halad. Ennek megfelelően a Császár- Komjádi május végére, […]

Read More

Ezüstös fiúk

Ezüstérmes lett a Huzsvár Erik, Balogh Bence összeállítású fiúválogatott az újoncok nyílt, magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokságán, Angyalföldön. STJ • A csapatversenyekkel kezdődött el az Angyalföldi Sport és Szabadidő Központban a  nyílt, újonc magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokság. A fiúknál 16 három csapatos csoportban kezdődtek … Bővebben

Read More

Bizakodó tight end

Ma rendezik az Angyalföldi Sportközpontban az U19-es amerikaifutball-bajnoki döntőt. A finálé két résztvevője a Budapest Wolves és a Miskolc Steelers. A Wolves egyik kulcsemberét, Varga Pétert kértük egy kis esélylatolgatásra. STJ • „Egy videojátéknak köszönhetően találkoztam először az amerikaifutball-lal. A … Bővebben

Read More

Dabrowski Norbert pályázik a kapitányi posztra!

dabrowskinorbert01Hárman már biztosan pályáznak a férfiválogatott kapitányi posztjára.  Most, hogy biztossá vált, hogy pályázat útján dönt az elnökség a kapitányi kérdésben, az Eger vezetőedzője is jelezte, megmérettetik. Nyilván motoszkált ez már a fejemben. Amikor megtudtam az elnökségi határozatot, akkor viszont gyorsan túl akartam lenni a döntésen. Ezért beszéltem először erről az elnökkel, aztán az esti […]

Read More

Megvan a női Magyar kupa helyszíne!

dunaujvaros-fabo-eva-sportuszoda-_2Idén nem a Hajós uszoda ad otthont a női Magyar kupa döntőjének. A küzdelemsorozatban már ebben a hónapban bajnokot avathatunk.    A Magyar Vízilabda Szövetség meghatározta a BENU Női Magyar Kupa négyes döntőjének helyszínét. Ez alapján november 19-én és 20-án kerül sor a fináléra Dunaújvárosban. Mint ismeretes három együttes már kvalifikálta magát a végső küzdelmekre. […]

Read More

Oroszország-Magyarország ÉLŐ

általanos kép0123Elérkezett a trieszti olimpiai kvalifikációs torna negyedik napja, amikor Oroszország a Benedek-csapat ellenfele. – VArga Dénes úszik meg, 2-0 ide – Nagy Viktor hárít – előnybe kerülnek az oroszok – Vámos betalál, 1-0 ide – az oroszok hozzák el a labdát, Varga Dénes labdát csen – a srácok már a vízben – a mérkőzés 17.50-kor […]

Read More