Parádés kezdés a Volvo Kupán

volvo01magyarvalA magyar válogatott erőt demonstrált a felkészülési torna első napján, hiszen a Märcz-csapat simán verte a szlovák együttest. Az első mérkőzésen a horvátok nem bírtak a montenegróiakkal, hiszen 7-7-es döntetlen született. A főmeccs csak ezután jött. Märcz Tamás és a magyar válogatott Szlovákia ellen ugrtt vízbe. Parádésan kezdett az együttes, pár perc elteltével, 3-0 állt […]

Read More

Szivós Márton szívbeteg gyerekekért dolgozik

szivos2Szivós Márton világbajnok vízilabdázó lett a Gift of Life, ,,Ajándékozz életet” arca. Jelenleg a Honvéd pólósa úgy fogalmazott, fontosnak tartotta, hogy ismertségét komoly kezdeményezések és célok segítésére használja fel, ezt a programot pedig méltónak találta erre – áll a delmagyar.hu-n. A programot tegnap sajtótájékoztatón mutatták be Budapesten. A nemzetközi program immár 39 éves múltra tekint […]

Read More

Anyai örökség

Juhász Dorka 16 évesen bemutatkozott az élvonalban a PEAC-Pécs együttesében, ráadásul ugyanúgy a 4-es számú mezt viseli, mint édesanyja, Balázs Hajnalka, aki a PVSK legendás korszakában volt a csapat egyik kulcsembere. UP-info • Juhász Dorka nyáron a Rátgéber Akadémiától érkezett … Bővebben

Read More

„Piszok nehéz lesz”

Nem került könnyű csoportba a fiú U18-as vízilabda-válogatott a montenegrói világbajnokságon. A csapat játékosa, Vadovics Viktor szerint azonban ez az előnyükre is válhat. Pusztai Viola • „Piszok nehéz lesz” – így konstatálta Horkai György szövetségi kapitány a szövetség honlapján, hogy … Bővebben

Read More

Világliga: Hollandiába utazott női válogatottunk

noi valogatott biroattila MTIDordrecht városában vívja soros világliga meccsét a csapat. Bíró Attila szövetségi kapitány kísérletezésre is felhasználja a találkozót. Öt Eb-győztes játékosát is nélkülözi a kapitány a hollandok ellen, egyben teszteli is az újakat. Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Mencziger Kata, Somhegyi Noémi és Szilágyi Dorottya a régi-új nevek a csapatban. Valljuk meg, nem sok az esélyünk, hogy […]

Read More