Újabb egyet nem értés a Mercedesnél
Ezúttal persze nem olyan horderejű ügyről van szó, mint hogy kinek a hibájából ütköztek össze, csupán arról, hogy számítani kell-e a Red Bull fenyegetésére a hétvége F1-es futamon.
Ezúttal persze nem olyan horderejű ügyről van szó, mint hogy kinek a hibájából ütköztek össze, csupán arról, hogy számítani kell-e a Red Bull fenyegetésére a hétvége F1-es futamon.
Nyolc éremnél – négy-négy ezüstnél, illetve bronznál – tart a magyar csapat a riói paralimpia félidejében. “Úgy forog a magyar csapat gépezete, mint egy jól bejáratott Rubik-kocka – jelentette ki Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. – Pontosak, magabiztosak és sportszerűek a versenyzőink, ahogyan azt minden magyar el is várhatta tőlük. Nyolc kis […]
Szerdán bemutatkoznak kajakos versenyzőink a 200 m-es versenytávon. Váczi Anita és Suba Róbert a KL1, Varga Katalin és Rozbora András (a képen) a KL2 kategóriában indul az előfutamban, s remélhetőleg tovább küzdhetnek a kőzépfutamban is.
Raikkönen, Vettel és Wehrlein segédkezett a Pirelli gumitesztelésében keddtől csütörtökig, két különböző pályán – a versenyzők jócskán gyarapították kilométereik számát.
Gianluigi Donnarumma, a Milan olasz válogatott kapusa igyekszik megnyugtatni a kedélyeket és kijelentette, hogy nem…
A Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint normális körülmények között Lewis Hamiltonnak esélye sem lett volna arra, hogy legyőzze a Ferrarit vagy a Red Bullt a hétvégi F1-es nagydíjon.
Két győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört a magyar válogatott az U18-as vb-n. A mérleg pozitív, de vajon mit mutatnak a számok? A srácok pozitív mérleggel zárták a csoportkört, 53 lőtt és 43 kapott góllal. A házi góllövőlistán hárman is tíz góllal állnak. Nagy, Vadovics és Burián is ugyanannyi gólt lőtt. A csapat egyébként 119-szer […]
Egy év görögországi kitérő után, újra itthon vállalt munkát a szakember, így régi-új edzőjével erősített az Eger. Egy éve közöltünk interjút Szilágyi Péterrel. A volt női szövetségi kapitány, aki nem mellesleg feljuttatta a Miskolcot az elsőosztályba éppen Görögországba készült a Glyfada együtteséhez. Most azonban – kicsit váratlanul – hazatért, és Egerben vállalt munkát. – számolt […]
Az augusztus 6-án látványos show keretében megválasztott látványos show keretében megválasztott Nagypál Krisztina, az idei Miss Balaton by Cosmopolitan nyertese egy 1.200.000 Ft értékű szerződés mellett egy trendi, tűzpiros Toyota Aygóval lett gazdagabb.
A riói olimpia szombati versenynapjának aranyérmesei: GOLF nők: Park In Bi (Koreai Köztársaság) TOLLASLABDA férfiak: Csen Lun (Kína) KAJAK-KENU női k-4 500 m: MAGYARORSZÁG (SZABÓ GABRIELLA, KOZÁK DANUTA, CSIPES TAMARA, FAZEKAS-ZUR KRISZTINA) férfi k-1 200 m: Liam Heath (Nagy-Britannia) férfi c-2 1000 m: Sebastian Brendel, Jan Vandrey (Németország) férfi k-4 1000 m: Németország (Max Rendschmidt, […]
A riói olimpia utolsó versenynapja előtt már eldőlt, hogy az Egyesült Államok csapata végez az éremtáblázat élén, ugyanis 16 arannyal többet szerzett, mint a második Nagy-Britannia, vasárnap pedig már csak 12 aranyat osztanak ki. A 15., szombati versenynapot követően a magyarok nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel változatlanul a 12. helyen állnak.
Mindkét magyar a középmezőnyben végzett – Marosi Ádám 12., Demeter Bence pedig 17. lett – a riói olimpia férfi öttusaversenyében. A négy éve, Londonban bronzérmes Marosinak hátulról kellett megkezdenie a felzárkózást, mivel a csütörtöki körvívásban 16 ellenfelét győzte le, miközben 19-től kikapott, s így csak 24. volt a 36 fős mezőnyben. A szombati bónuszvívásban ráadásul […]
Megvan, mely számokban indul az Iron Lady az olimpián. A FINA honlapja szerint Hosszú Katinka 100 és 200 méter háton, 200 pillangón valamint 200 és 400 méter vegyesen indul az olimpián. A magyar szövetség Hosszú kérésére nem árult el mely számokban áll rajthoz az Iron Lady, most azonban fény derült rá. A riói játékok augusztus […]
Enyhítettek a büntetésén a szerb világbajnoknak, de még így sem láthatjuk egy jó ideig a vízben. Mint ismeretes négy évre tiltották a szerb világ-, és Európa-bajnokot kokainfogyasztás miatt. Nikola Radjen szervezetében 2015 februárjában az egyik mérkőzés után találták a szert, mikor doppingvizsgálatra hívták. Az eset után nem tagadott, és beismerte tettét, de a kiszabott büntetést túl […]
Vladimir Vujasinovics már elment, most pedig meghatározó játékosok követik őt. A Partizán riválisa, a Crvena Zvezda már a mostani szezonban sem volt túl acélos – finoman fogalmazva. Most pedig a belgrádiak utolsó vára, a Partizán is elesni látszik. A vezetőedző Vladimir Vujasinovics a Recco trénere lesz, és nagyon úgy néz ki, hogy a tavalyi szezon […]
Stoffel Vandoorne, a McLaren tesztpilótája szerint jó irányba haladnak a fejlesztések. A belga a Spanyol Nagydíj utáni második tesztnapon ülhetett ismét a wokingiak autójába.
A királykategória első emberének lánya, Tamara maga is közismert személyiség, különösen Nagy-Britanniában, így időről-időre mikrofonvégre kapják, hogy nyilatkozzon – most épp a Formula-1-ről.
A spanyol pilóta szerint örvendetes, hogy 2016-ban már 21 versenyt rendeznek az F1-ben, hiszen ezáltal újabb területeket és rajongókat tud megszólítani a sportág.
A Williamsnek, a McLarennek, és a Red Bullnak is világbajnok F1-es autókat tervező Adrian Newey szimpátiáját fejezte ki a Hosszútávú-világbajnokság iránt, de továbbra is elkötelezett a Milton Keynes-iek felé.