Posted in Cikkek Sportbányászat

Állatorvos-agrár sportnap: A MOB alelnöke már sportoló korában eldöntötte, hogy állatorvos lesz

A Magyar Olimpiai Bizottság alelnökének sportoló korában tetszett meg az állatorvos szakma. Dr. Magyar Zoltán, kétszeres olimpiai bajnok tornász, ma a Magyar Torna Szövetség elnökeként tevékenykedik, a III. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét pedig védnökeként segíti. A rendezvényt 2014-ben azzal a céllal hívták életre, hogy összefogja ezen a szakterületen dolgozókat.

„Természetesen örömmel vállaltam a védnökséget. Egy évben egyszer összejön ez a nagy csapat, hiszen ne feledjük, nem csak állatorvosok tartoznak ide, hanem az agráriumban dolgozók is. Sportvezetőként kötelességemnek tartom, hogy a rendszeres testmozgást a Magyar Torna Szövetségben és a Magyar Olimpiai Bizottságban betöltött tisztségemen túl népszerűsítsem” – nyilatkozta az állatorvos-agrár sportnap hivatalos honlapjának Magyar Zoltán, aki elmesélte, hogy még aktív sportolóként beleszeretett az állatorvoslásba.

„Egy nagyon kedves barátom, aki már sajnos nem él, rendszeresen elvitt magával vidékre oltani, herélni, és nekem nagyon megtetszett ez a világ. Ahogy időm engedi, örömmel veszek részt ennek a szakterületnek a rendezvényein, az Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége is remek alkalom lesz arra, hogy ezek a szakemberek közösen kikapcsolódjanak, sportoljanak.” – tette hozzá Magyar Zoltán.

A Magyar Olimpiai Bizottság alelnökén kívül a MOB egy másik alelnöke is csatlakozott az eseményt támogatókhoz, hiszen a rendezvény szervezői a közelmúltban jelentették be, hogy Czene Attila is az állatorvos-agrár sportnap védnöke lett.

Az Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét először 2014-ben rendezték meg hagyományteremtő szándékkal. Az eseményen állatorvosok, agrármérnökök, szőlészek-borászok, kertészmérnökök, erdőmérnökök, vadászok vesznek részt, idén szeptember 24-én rendezik meg, Tatán.

Bővebb információk: www.oaas.hu

Elolvasom...
Posted in Olimpia Vízisportok

Meglepetés – Montenegró nem bírt az amerikaiakkal

baratsagosmerkozesmont-usa01Barátságos mérkőzésen futott össze a két válogatott a riói olimpia előtt. Az összecsapáson Dejan Udovicsics együttese bizonyult jobbnak. A montenegróiak semmit nem bíznak a véletlenre, hiszen körülbelül egy hete élvezik az amerikaiak vendégszeretét, így kevesebb utat kell megtenniük Rióba és az akklimatizálódás sem lesz olyan drasztikus a válogatottnak, mikor átrepülnek Brazíliába. A közös gyakorlások zárásaként a két […]

Elolvasom...
Posted in Kézilabda Utánpótlássport

Angolai rágós falat

KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK JELENTÉSE POZSONYBÓL. Szívinfarktusos első félidőt követően, a másodikban már érvényesítve a tudáskülönbséget, 32-23-ra győzött a magyar leányválogatott Angola ellen a pozsonyi ifjúsági kézilabda-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A négy közé jutásért csütörtökön a Szlovákia–Norvégia összecsapás nyertese vár rá. Roska Emese Boglárka • Hétfőn éjjel … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

A Pirellinél véget ért a 2016-os szezon

Legalábbis ami a hátralevő versenyeken elérhető gumikínálatot illeti: ezúttal az olasz cég nem vesződött, és egyszerre hozta nyilvánosságra az utolsó, Brazíliában és Abu Dhabiban elérhető opciókat.

Elolvasom...
Posted in Külföldi foci

Olasz válogatott csatár érkezhet Bacca pótlására?

Több külföldi klub megkeresése ellenére Simone Zaza, a Juventus olasz csatára a Milanhoz szeretne igazolni….

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Rio 2016 – Megnyílt az olimpiai falu

Hivatalosan is megnyílt a Rio de Janeiró-i olimpiai falu vasárnap, az ötkarikás játékok nyitóünnepsége előtt 12 nappal. Az első sportolói küldöttségek már szombaton megérkeztek, és kihelyezték zászlóikat az épületük oldalára. Vasárnap már szlovén, dán, kanadai, brit, portugál, finn, svéd és kínai lobogót is lehetett látni. A magyar “derékhad” szombaton indul el Brazíliába. Az olimpiai faluban […]

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

A-búcsú

Hiába játszott most a legjobban, mégis alulmaradt a belgákkal szemben a magyar válogatott a Helsinkiben zajló U20-as férfi A divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon, így kiesett a B divízióba. Lakner Gábor • Újabb sorsdöntő csata várt a magyar válogatottra a Helsinkiben zajló … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Wolff szerint a Red Bull is lehetne pole-ban

Toto Wolff örül, hogy csapata kibérelte az első sort a Magyar Nagydíj időmérő edzésén is. A trükkös körülmények miatta azonban nem voltak messze a Red Bull autói a címvédő alakulat versenygépeitől.

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Retro – Winkelhock és Alonso-bravúr

Nem túlzás azt mondani, hogy az Európa Nagydíj a 2007-es F1-es szezon egyik fénypontja volt – különösen az esőáztatta verseny eleje és vége alakult emlékezetesen.

Elolvasom...
Posted in Magyar foci

Az osztrák vagy a lett bajnokkal játszhat a Ferencváros

Az UEFA elkészítette a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének párosítását.

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Teszt: Félidőben a McLaren a Mercedes előtt

Fernando Alonso és egy rakás fiatal vesz részt a silverstone-i teszt első napján. A spanyol megfutotta a legjobb időt, feltűnt a halo, és egy 2014-es autó is körözget a Pirelli számára.

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Nshimba szintet lép

A 18 éves kongói születésű Joel Nshimba távozik a Vasas Akadémiától, és az Alba Fehérvár csapatában folytatja pályafutását, ahová nem azért megy, hogy a kispadon ücsörögjön. UP-info • Három év után távozik a Vasas Akadémiából Joel Nshimba, aki csak klubot … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Tűzijáték lesz a Red Bullnál is?

A Mercedesnél évek óta tart a csapattársak vetélkedése, amely idén az eddigieknél is intenzívebb. Egy szakértő szerint a következő F1-es csapat, ahol komoly rivalizálás alakulhat ki, a Red Bull lehet.

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

A Mercedesnél úgy vélik, nem kaphatnak büntetést

Toto Wolff és Niki Lauda szerint is a határon belül mozgott a Nico Rosberggel közölt rádióüzenet az F1-es Brit Nagydíjon, úgy értelmezik, hogy vészhelyzetben ez megengedett.

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

Nyíltvízi úszó Eb – Risztov Éva harmadik lett 10 kilométeren, de kizárták

RisztovRisztov Éva a harmadik helyen ért célba 10 kilométeren az úszók hollandiai nyíltvízi Európa-bajnokságán vasárnap, de utólag kizárták a versenyből. A szám olimpiai bajnoka – aki Rio de Janeiróban a magyar úszócsapat legidősebb tagja lesz, és nagymedencében 800 méteren is rajthoz áll majd – a táv felénél még két másodperccel vezetett a világbajnoki címvédő francia […]

Elolvasom...
Posted in Külföldi foci

Montella: “Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek”

Csütörtökön egy sajtótájékoztató keretein mutatták be Montellát.

Elolvasom...
Posted in Magyar foci

Budapest-program: új és megszépülő pályák

A Magyar Labdarúgó Szövetség új, a budapesti amatőr és tömegsportot segítő pályafejlesztési programot indít, ennek keretében több mint száz fővárosi futballpálya épül, vagy újul meg.

Elolvasom...
Posted in Külföldi foci

A Milant nem korlátozza a Pénzügyi Fair Play

Olasz lapértesülések szerint a Pénzügyi Fair Play nem lesz hatással a Milan idei átigazolási időszakára….

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

Ismét strandvízilabda az EFOTT-on

efott2016Második ízben rendezik meg a strandvízilabda-bajnokságot az EFOTT-on. Velencén rendezik meg július 13. és 16. között a strandívizlabda-bajnokságot. Az esemény rangját emeli, hogy női válogatottunk is ellátogat az eseményre. A szervezők összefoglalója: I. Lebonyolítás: A bajnokságban összesen 16 csapat vehet részt, amelyeket a nevezések alapján két csoportra (A, B) osztanak majd a szervezők. Az A […]

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

“Sajnálom, összetörtem” – a legemlékezetesebb rádiózások Ausztriából

Veszélyes rázókövek, balesetek, eső, és utolsó körös helycsere az élen – ez mind az F1-es Osztrák Nagydíjon történt, a résztvevők pedig a csapatrádiót sem hagyták ki az eseményekből.

Elolvasom...