Címke: Szombathely
Történelmet írt a Szombathely
A következő szeonban is biztosan láthatjuk a vasi együttest a férfi Ob I-ben, de még idénre is van terve a csapatnak. Fotó: AVUS / archív A Szeged szerdai legyőzésével az AVUS elkerülte a kiesést. Matajsz Márk csapata így a 13. helyért játszhat a Tatabányával a rájátszás következő fáziásában. Gratulálok a csapatomnak a bentmaradáshoz. Úgy […]
Éremmel tértek haza a szombathelyi fiatalok
A 2005-ös korosztály kitett magáért Szerbiában. Nyolc együttes vett részt a szerbiai tornán, ahol az AVUS három szerb együttessel is megmérkőzött. A magyar együttes az első helyen végzett csoportjában. Az elődöntőben azonban kikaptak a Zemun együttesétől 8-3-ra majd a bronzmeccsen 9-5-re győztek a Spartak Prozivka Subotica ellen. Az AVUS kerete. Novák Donát, Galambos Bence, Varga Botond, […]
Férfi Ob I: Szombathelyen készülnek a startra
Tréningekkel és edzőmeccsekkel telik a három hetes szünet az AVUS-nál. Fotó: aligator.hu Mint ismeretes, az Európa Kupa okán, három hetes szünet van a férfi Ob I-ben, amit a Szombathely alaposan kihasznál. – Az elmúlt hét felemásan, kicsit lazább telt el, ám ezen a héten már kemény fizikai munkában volt részük a srácoknak, erre fektettük a […]
Megvan a Pro Recco első idei sikere – Olasz kupagyőztes a csapat
Ellentmondást nem tűrően húzta be Vujaszinovics együttese az Olasz Kupát. Két góllal volt jobb a Pro Recco a nagy rivális Bresciánál az Olasz Kupa fináléjában úgy, hogy a kéksapkában játszó csapat az utolsó negyedben 0-2-re megnyerte az etapot. A Recco a sikerrel már hatodszor lett Olasz Kupagyőztes zsinórban. Olasz kupa, döntő: Pro Recco – Brescia […]
Férfi Ob I: a Szombathely értékes három pontot szerzett
Fontos győzelmet aratott az újonc a férfi Ob I középszakaszában, miután a sereghajtót verte meg. Fotó: aligator.hu Öt góllal nyerni tudott a Szombathely a Szeged vendégeként a középszakasz második fordulójának nyitányán. Matajsz Márk csapatában Polovic és Ukumanov is négy-négy találatig jutott, így az ő vezetésükkel 13-8-ra győzött a Szombathely. Az újoncnak így már négy győzelme […]
Férfi Ob I: hatpontos meccs az alsóházban
A sereghajtó és az újonc is nyerni akar az alsóház rangadóján. Izgalmasnak ígérkező meccset rendeznek az alsóházban, hiszen a pot nélkül álló Szeged és a kilencpontos Szombathely játszik ezzel. Varga Péter, a Szeged edzője közölte, nyerni kell, nincs mese. Ezt komolyan mondom és gondolom. Nem lehet más a célunk, és ezt szeretnénk is elérni – fogalmazott […]
Vincze Balázs hosszabbított
Hosszú időre kötelezte el magát Vincze Balázs, aki tele van tervekkel. Fotó: aligator.hu / Unger Tamás A férfi Ob I újoncához tavaly csatlakozott Vincze Balázs, méghozzá szakmai igazgató lett a szombathelyieknél. Idén júniusban járt volna le a szerződése, de a héten hosszabbítottak vele, ráadásul 2022-ig, ezt a klub hivatalos honlapján jelentette be. Juhász Tibor, az […]
Férfi Ob I: Visszatér a szombathelyi tehetség
Ismét a Szombathely rendelkezésére áll a 19 éves játékos. Juhász Máté idén nyáron azzal a tervvel utazott Sacramentóba, hogy ott folytassa tanulmányait és emelett vízilabdázzon. Most visszatért a vasi együtteshez. – Tavaly és tavalyelőtt nyáron két-három hónapot már eltöltöttem Sacramentóban, ám akkor a jó erőkből álló klubban, a California Republic együttesében vízilabdáztam – mondta Juhász […]
Horvát sztárcsapattal avatják a szombathelyi uszodát
Pénteken a 16-szoros jugoszláv/horvát bajnok ellen avatja új uszodáját az OB I-es Szombathely. Már hetek óta új uszodában edz az AVUS a hivatalos megnyitóra péntekig várni kell. December 8-án a Mladost Zágreb lesz a Szombathely Ob I-es csapatának ellenfele. Veselin Duho együttese ellen avatják az új uszodát. Mint ismeretes, a horát csapata a Jug […]
Sorsoltak az Euroligában – Az UVSE rendez
A lilák hazai pályán fogadják a címvédőt, a BVSC és a Vouliagmenit. A Dunaújváros Barcelonába utazik. Fotó: UVSE / facebook Az Euroliga első körét mindhárom magyar csapat sikerrel vette. Nos, most sorsoltak a második körre. Ezek alapján két magyar csapat is Budapesten játszik, még a Dunaújváros most utazik. Női Euroliga, 2. selejtezőkör: E-csoport (Pireusz) Olympiakosz (görög) […]
Külföldi túrán az AVUS
Nem pihen az OB I újonca, hiszen a bajnokság szünetében edzőtáborozik Matajsz Márk csapata. Fotó: aligator.hu A Matajsz Márk vezette OB I-es, valamint a Stojadinov Nikola irányította 2006 és 2006-os együttes három napon keresztül a horvát fővárosban edzőtáborozik. Az OB I-eseknél egy változás történt az utazó keretben, Vladimir Cvetic helyett Baranyai Ákos ülhet fel a […]
Pázmányi Gábort megerősítették a Régió Liga elnöki tisztségében
Az MVLSZ elnökségi tagságról lemondott szakember hosszas interjút adott honlapunknak, melyben érintette, a BVLSZ-t, a MAFC-ot és a Régió Ligában kialakult helyzetet. – A legutóbbi beszélgetésünk után, amikor arról beszéltünk, hogy lemondott az MVLSZ elnökségében betöltött tisztségéről abban maradtunk, hogy visszatérünk néhány témára, de előtte megkérdezném, hogy van, egészség rendben? Illetve azóta csak röviden beszéltünk a Dr. […]
Matajsz Márk: az lehet a Szombathely ereje, hogy végletekig tud hajtani
A vasi együttes vezetőedzője a történelmi győzelem után, elmondta, mi lehet az újonc ereje a továbbiakban. Fotó: Unger Tamás Mint ismeretes, a szombathely a férfi Ob I 5. fordulójában megszerezte első győzelmét az elsőosztályban, Matajsz Márk a siker után így nyilatkozott: Nagyon kemény mérkőzést játszottunk egy nagyon jó erőkből álló Kaposvárral. Nagyon megszerette volna mutattni a csapat […]
Az FTC lehet a Szolnok legnagyobb kihívója
Szerdán rajtol a férfi vízilabda ob I 2017/18-as idénye, amely várhatóan még izgalmasabb és szorosabb lesz, mint az előző. Fotó: Szolnoki VSC / facebook A Szolnok címvédőként, valamint Bajnokok Ligája- és kupagyőztesként vág neki a szezonnak, azonban ellentetében az egy évvel ezelőtti állapotokkal, ezúttal nem lehet kijelenteni, hogy egyértelmű favoritja lenne a szezonnak. A Tisza-partiak […]
A Szombathely rögtön a mélyvízbe kerül
Nincs irigylésre méltó helyzetben a férfi Ob I újonca, hiszen a bajnokságban két kőkemény meccsel kezd Matajsz Márk együttese. Fotó: aligator.hu Mint ismeretes, idén a Szombathely is képviselteti magát alegmagasabb osztályban. Matajsz Mrák csapata a szerdai férfi Ob I-es nyitányon a címvédő Szolnokkal találkozik, majd szombaton a Ferencvároshoz látogat. Július 24-én kezdtük a munkát, az […]
Pegazus Magazin októberi adásának beharangozója
A Magyar Lovas Szövetség hivatalos magazin műsora a Pegazus Lovas Magazin következő adása csütörtökön 17:40-kor kerül az M4 műsorára.
A tartalomból:
– Összefoglaló a Nemzeti Vágta / National Gallop eseményeiről
– Beszámolunk a Fiat Díjugrató OB-ről ami a kiskunhalasi Hirling József Lovaspark-ban került megrendezésre
- Beáta Dallos beszámol a Díjlovagló Szakbizottság rendezésében lezajlott Díjlovagló OB-ről
- Petra Száz vezetésével láthatjátok a Pegazus Lovaglósulit a Horze Lovasáruház támogatásával
– A műszorvezető most is, mint mindig Linda Katona
Matajsz Márk: ez egy más szint, máshogy kell játszani
A férfi Ob I újoncának vezetőedzője, hasznosnak ítélte meg a szombathelyi tornát. Matajsz Márk szerint, mindenben kell fejlődniük. Öt vereséggel zárta a Szombathely a hétvégi felkészülési tornát, mely után a csapat vezetőedzője nyilatkozott. Matajsz Márk: A torna abszolút elérte célját, nagyon jó, kemény öt meccseket játszottunk, a srácok el is fáradtak, különösen az utolsó meccsen […]
Ezúttal is Suso és Cutrone szállította a győzelmet
A Milan sikerrel vette a második akadályt is a bajnokságban, ugyanis vasárnap 2-1-re legyőzte a…
Dónusz Éva: Az UTE a hazai kajak-kenu sport elitjébe tartozik
Júliusi kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően az UTE kajak-kenusai nyerték meg a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és a százezer forintos utalvány a Hegyvidék SE MOM Tájfutó Szakosztályáé lett. A díjakat augusztus 29-én a MOB székházában vették át az érintettek, az 55. A hónap műhelye-díjátadó alkalmával.
Fazekas-Zur Krisztina bekerült a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség Sportolói Bizottságába
A kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztinát a hétvégi racicei világbajnokságon beválasztották a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) Sportolói Bizottságába.




























