Olimpiára készülő sportághoz méltó volt a magyar bajnokság

Létszámában, színvonalában és szervezésében is az eddigi legjobb magyar bajnokságot rendezte a Magyar Karate Szakszövetség 2017. május 27-28-án. Az esemény egyik különlegessége volt, hogy a verseny keretein belül immár másodszor bonyolították le a – fogyatékkal élők által gyakorolt – para-karate magyar bajnokságot. A vasárnapi kiemelt döntőket megtisztelte jelenlétével Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

 

Az UTE Megyeri úti Jégcsarnokában lebonyolított esemény volt az első magyar bajnokság azóta, hogy tavaly augusztusban kiderült: történetében először a karate ott lehet az olimpián 2020-ban Tokióban. Szabó Tünde köszöntő beszédében kifejtette: tisztában vannak a magyar karate sikereivel, támogatják a sportágat, és mindent megtesznek azért, hogy a megfelelő felkészülési feltételeket biztosítsák az olimpiai felkészüléshez.

A bajnokságon résztvevő 55 egyesület több mint 700 versenyzője között tatamira lépett gyakorlatilag a teljes hazai élmezőny.

A felnőttek között esélyeshez méltón szerepeltek a május elején Törökországban megrendezett Európa-bajnokságon remeklő magyar versenyzők. A Kocaeliben bronzérmes Hárspataki Gábor megnyerte a 75 kg-os súlycsoportot, akárcsak MTK-s társaival a férfi csapatküzdelmet. Szintén magyar bajnok lett kategóriájában az Eb-n egyaránt bronzmérkőzésig jutott Tadissi Martial (67 kg), Nagy Botond (formagyakorlat) és Molnár Dániel (+84 kg). 

A kadet, junior és U21-es korosztályokban a mb volt az utolsó válogató verseny az utánpótlás világbajnokságra, amelyet 2017. október 26-29-én rendeznek a spanyolországi Tenerifén. 

A viadalon összességében az MTK bizonyult a legeredményesebb klubnak. 

Karate magyar bajnokság 2017, a felnőtt kategóriák érmesei:

Kata (formagyakorlat):

Férfiak: 1. Nagy Botond (KSI), 2. Ocsovai Gergő (Bushido-Viadukt), 3. Forgács Tamás (Vasas) és Mihály Péter (KSI)

Férfi csapat: 1. Tempo, 2. JHE Fehérvár

Nők: 1. Sterck Laura (MTK), 2. Anti Zsuzsanna (Hegyvidék), 3. Győriványi Renáta (MTK) és Fábián Csenge (MTK)

Női csapat: 1. MTK

Kumite (küzdelem):

Férfiak:

60 kg: 1. Kiss András (UTE Kaisei), 2. Kronstein Bálint (Wado SE)

67 kg: 1. Tadissi Martial (UTE Kaisei), 2. Tamás Ferdinánd (MTK), 3. Előd Máté (MTK)

75 kg: 1. Hárspataki Gábor (MTK), 2. Málnai Áron (MTK), 3. Erdős Martin (MTK) és Szilágyi Dávid (MTK)

84 kg: 1. Hidasi Tibor (Magyar Goju-kai), 2. György Dániel (BVSC-Zugló), 3. Habda Zsolt (Táplán) és Baksa Dávid (Sankudo)

+84 kg: 1. Molnár Dániel (Magyar Goju-kai), 2. Janó Tamás (UTE Kaisei), 3. Balogh Endre (Hegyvidék)

Férfi csapat: 1. MTK, 2. BVSC-Zugló, 3. MTK és UTE Kaisei

Nők:

50 kg: 1. Varga Fruzsina (Magyar Goju-kai), 2. Palkovits Nikolett (MTK), 3. Klement Kármen (Vasas)

55 kg: 1. Molnár Réka (UTE Kaisei), 2. Vajda Lilien (Magyar Goju-kai), 3. Véber Éva (Tempo)

61 kg: 1. Győriványi Renáta (MTK), 2. Juhász Bernadett (BVSC-Zugló), Vass Melinda (BVSC-Zugló)

68 kg: 1. Bartha Nikola (BVSC-Zugló), 2. Kunos Zsuzsanna (Hegyvidék), 3. Czagány Dóra (MTK) és Takács Virág Vivien (SKS-SDSZ-SKDUN)

+68 kg: 1. Szabó Evelin (Wadofight), 2. Németh Zsuzsanna (Győri Dózsa), 3. Jakab Zsuzsanna (SKS-SDSZ-SKDUN)

Női csapat: 1. MTK, 2. BVSC-Zugló

Read More

Abbahagyja az úszást, kézilabdázni kezd az olimpiai bajnok

florentemanodouEgyelőre felhagy a versenyszerű úszással és kézilabdaedzésekre jár az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Florent Manaudou. A francia hírügynökséghez eljuttatott keddi közleményében a 25 éves gyorsúszó úgy fogalmazott, hogy “zárójelbe teszi” úszókarrierjét, ugyanakkor nem akar “elhamarkodott és radikális” döntést hozni. A váltásra viszont szüksége van, mert nem szeretné úgy folytatni az úszást, hogy abban nem leli […]

Read More

Heti sajtószemle a Speciális Olimpikonok megjelenéseiről

Ismét összeszedtünk egy csokorra valót a Speciális Olimpikonok megjelenéseiről szerte a világban Tenisz: http://www.vasarhelyitv.hu/hirek.php?hir=8929 https://www.youtube.com/watch… Judo: http://www.judoinfo.hu/…/11672-dan-ovfokozatokkal-gazdagodt… Labdarúgás: Képgalériák a hétvégi olaszországi egyesített labdarúgó tornáról, melyen részt vett Magyarország képviseletében a Horizont SE csapata is: http://bit.ly/1WNIFtb http://bit.ly/1UcK8FX http://bit.ly/1U8gYVz http://bit.ly/1szzmAt http://bit.ly/1OMt5pV Jó böngészést kívánunk.

Read More

Férfi Ob I, döntő: eldől vagy nem?

Szolnok, 2016. május 21.
Az egri Uros Cuckovic (b) és a szolnoki Aaron Younger (j) a férfi vízilabda országos bajnokság döntõjének harmadik, Szolnoki Dózsa-Közgép - ZF Eger mérkõzésén a szolnoki Vízilabda Arénában 2016. május 21-én.
MTI Fotó: Bugány JánosJön a döntő negyedik meccse Egerből. A Szolnok ismét lezárná a párharcot, azonban Birosék egyenlítenének. Az Eger azzal, hogy a harmadik mérkőzésen idegenben nyert, 2-1-re szépített, így akár ma este ki is egyenlíthet a Bitskeyben. “Egyetlen célom van, hogy szombaton, Szolnokon legyen bajnokavatás!” – fogalmazott Dabrowski Norbert lényegretörően az egriek oldalának. A Szolnok vezetőedzője: “Én nagyon […]

Read More

Mecsekaljai újjáépülés

Az U20-as férfi kosárlabda-válogatott Pécsett edzőtáborozott az Európa-bajnoki felkészülés jegyében, ahol Pór Péter szövetségi edző mérkőzésen is felmérhette a játékosokat. Lakner Gábor • Pór Péter irányításával Pécsett készült a nyári A divíziós Európa-bajnokságra az U20-as férfi kosárlabda-válogatott. A háromnapos összetartást … Bővebben

Read More