Krucsó Szabolcs hatodik a világ legjobbjai között

A határ melletti Somorján először rendeztek fedett pályán négycsillagos, nemzetközi díjugrató CSI versenyt. Az biztos, hogy Szlovákiában még soha nem lovagolt ennyi díjugrató felnőtt világsztár, mint most a Hippodrom arénában. A verseny kiemelt pontjában a negyvenkét indulós, 160 cm-es nagydíjban száznegyvenezer eurót osztottak szét. Viszonylag sokan, tizenhatan teljesítették hibátlanul az alappályát. Az összevetés azonban már megszórta a mezőnyt, a győztes a brazil, Marlon Modolo Zanotelli a 10 éves Mr. Blue apaságú, Celene VDL-el. Második helyen az a holland Harrie Smolders végzett, aki idén a göteborgi Európa-bajnokságon egyéni ezüstérmet nyert és a Global Champions Tour összetett ranglistáját nyerte.

ModoloZanotelliMarlon CelenaVDL GHPC FR 02 CSI5 cMR MIRZ0823

sg36030

Krucsó Szabolcs a mezőny egyetlen magyar lovasa fedettpályán is bizonyította, hogy a 10 éves Chacco Blue II-vel nagyszerű párost alkotnak. Krucsó az alappálya után, az összevetésben is hibátlan maradt, így a CSI **** nagydíjának hatodik helyével a magyar díjugrató sport eddigi legjobb eredményét érte el ebben a fedettpályás szezonban.

23844850 1384290788363569 3436076075785839070 n

Read More

Teke BL: A nyolcaddöntők következnek

Mint azt korábban megírtuk, a hétvégén megkezdődnek a küzdelmek a teke Bajnokok Ligájában. A legrangosabb sorozatban három magyar csapat érdekelt. A nőknél a Rákoshegyi VSE, a férfiaknál pedig az Alabárdos Szegedi TE és a Zalaegerszegi TK lép pályára.

 

Ebben a sportágban a világ élvonalába tartozunk, így remélhetőleg lesz magyar csapat a négyes döntőben. A szombati nyolcaddöntőkben csak a férficsapatok játszanak, a Rákoshegy ugyanis erőnyerő, így csak a negyeddöntőben kapcsolódik be a küzdelmekbe. A vasutas csapat ellenfele a Sankt Pölten (osztrák) – Celje (szlovén) párharc győztese lesz.

A férfiaknál hazai pályán kezdenek a zalaiak. A Zalaegerszegi TK a Sankt Pöltennel csap össze, míg a Szeged a horvát Split vendége lesz a nyolcaddöntő első felvonásán.

A visszavágókat december 9-én rendezik meg.  A tavalyi kiírásban csak a Szeged jutott be a BL négyes döntőjébe, ahol végül ezüstérmet szerzett. A Tisza-partiak a szlovákiai Final Four döntőjében 6-2-re alulmaradtak a nagy rivális német Zerbst-tel szemben, így a 2016-os BL-trófea után ezüstéremmel térhettek haza. A legutóbbi kiírásban a bronzérmet a hazai környezetben játszó Podbrezova szerezte meg, miután a harmadik helyért lejátszott mérkőzésen 5.5 – 2.5-re verte a horvát Zapresic együttesét.

Read More

Hogyan tovább, gyerekek?

Az eredmények első kommentálása után, tisztes időtávolságra az olimpiától, lehetőség nyílik némileg mélyebb elemzésre is. Összeállításunkban két-két éremhalmozó, illetve az előzetes várakozások ellenére medál nélkül maradó sportág neves szakembereit kérdeztük meg az ötkarikás játékokon tapasztalt trendekről. Arra is kíváncsiak voltunk, … Bővebben

Read More