Profizmus és hangulat

Az MTK fiataljait nevelő Sándor Károly Labdarúgó Akadémián jártunk, amely tizenöt éves fennállása óta Magyarország egyik legsikeresebb utánpótlás-nevelő intézményévé nőtte ki magát. Hogy mi az agárdi műhely titka, arról Tamási Zsolt szakmai igazgatóval és az U19-es együttes két játékosával beszélgettünk. … Bővebben

Read More

NB III, kék-fehérben

Akár még utánpótlás-bajnokságban is szerepelhetne, de helyette már az NB III-ban futballozik a 17 éves Lustyik Levente, az MTK egyik legnagyobb ígérete. Hódmezővásárhelyről került a Sándor Károly Akadémiára, ahol mostanra a harmadosztályú felnőttcsapatba és a korosztályos válogatottba is beverekedte magát. … Bővebben

Read More

Elveszett nemzedék?

Nem szabad eltemetni az U21-es futballválogatottat, mert már a felnőtt nemzeti csapatnak is ad játékosokat, ugyanakkor jobban kell figyelni az utánpótlásra ahhoz, hogy ne szülessenek olyan siralmas eredmények, mint a legutóbbi két Eb-selejtezőn Nagy-Pál Tamás • Miközben a felnőttválogatott mind … Bővebben

Read More

A Storck-szappanopera

Bernd Storck akár még segíthetne is a magyar labdarúgásnak. Már ha nem akarna mindent egy személyben megoldani, mert így inkább belerokkanhat a rengeteg feladatba – véli jegyzetírónk. Nagy-Pál Tamás • Elöljáróban: első hallásra én üdvözöltem az MLSZ azon döntését, hogy … Bővebben

Read More

Húszon aluliak társasága

A minden bajnoki forduló után jelentkező rovatunkban a fiatalok NB I-es játéklehetőségét regisztráljuk. Ezúttal a Haladásban Németh Márió, az FTC-ben Nagy Ádám, illetve a Debrecenben Balogh Norbert nyújtott kiemelkedőt, előbbi gólpasszt, utóbbi gólt jegyzett. Nagy-Pál Tamás • Mustránk folytatódik, vagyis … Bővebben

Read More