Barka Emese az első magyar női Európa-bajnok

Az 57 kilós Barka Emese lett a magyar birkózósport első női Európa-bajnoka, miután győzött a bukaresti kontinensviadal pénteki döntőjében. A csepeli versenyző 4-2-re múlta felül az ukrán Tetjana Kitet, így a 2007-es, a 2013-as, a 2017-es és a tavalyi bronzérem után ezúttal aranyat nyert. Egyúttal a magyar csapat harmadik dobogós helyezését érte el a román […]

Read More

Férfi Ob I: nagy csata után, előnyben a BVSC

pasztormatyas01A Szőnyi útiak otthon szereztek előnyt a Miskolc ellen. Jobban kezdte a BVSC az ötödik helyért folyó párharc első meccsét. Török majd Létay góljával már 2-0-ra vezettek. Az első negyed végén Bowen hozta közelebb a vendégeket, 2-1. A második nyolc percben már 5-2 is volt a hazaiaknak, innen kapaszkodott a Miskolc 6-4-ig. A záróakkordot pedig […]

Read More

Női Ob I: egyenlített a BVSC

bvscSorsdöntő, harmadik meccsre kerül sor a női Ob I elődöntőjében. Izgalmas és fordulatos meccsen érvényesített a hazai pálya előnyét a BVSC a Dunaújváros ellen, így 1-1-re alakította az egyik fél két győzelméig tartó párharc állását az elődöntő egyik ágán. Ami a többi helyosztót illeti, több párharc is eldőlt, így a Szentes szerezte meg az 5. […]

Read More

Együtt messzebb gurítunk – Megalakult a Magyar Teke Szövetség Játékos Bizottsága

Új bizottság kezdte meg munkáját a magyar teke sportban – tudtuk meg Pintyőke Marcelltől, a Magyar Teke Szövetség elnökétől.

„Már a bizottság neve is magáért beszél, célunk, hogy a teke sport legaktívabb résztvevői, a játékosok tapasztalataikkal, meglátásaikkal és szakmai véleményükkel segítsék a magyar teke sport fenntartható és eredményes jövőépítését” – mondta az elnök.

A Játékos Bizottság élére az elnökség a Répcelaki SE játékosát, a válogatott oszlopos tagját, Zalpetán Zsombort kérte fel, aki azon túl, hogy a világ egyik legjobb tekézője, meglátásaival és transzparens gondolkodásmódjával képes új értéket teremteni a sportág vezetése és a játékosok között.

A Játékos Bizottság tagjai:

  • Szabó Mónika (FTC, női Szuperliga)
  • Farkas Imre (Sárvári Kinizsi SE-Kékgolyó, NB II)
  • Molnár László (Vilati Eger SE, NB I)

Fotó: Vörös Nándor

Read More

Bajnokok Ligája – “Fontos” mérkőzések jönnek – vélemények a mai találkozók előtt

általanos kép0123Ma mindhárom magyar együttes begyűjtheti a három pontot a BL-ben. Dabrowski energikus ellenfélre számít, Cseh Sándor taktikáról és egy hiányzóról beszélt, míg Vincze Balázs bizonyítana csapatával. Mindhárom magyar együttes vezetőedzője bizakodó csapata mai mérkőzése előtt. Ezen kívül az Olympiakosz-Barceloneta valamint a Jug Dubrovnik – Recco meccs pikáns lehet, mindkét összecsapás igen szorosnak ígérkezik. Dabrowski Norbert, […]

Read More

Rövidebb lesz a válogatott összetartása

Az OTP Bank Liga hétvégi mérkőzéseit követően Bernd Storck szövetségi kapitány úgy döntött, hogy az NB I-es klubok érdekeit szem előtt tartva egy nappal rövidebb lesz a felnőtt válogatott összetartása. Az eredetileg szerda délutánig tervezett program kedd este fejeződik be. A szövetségi kapitány ezzel a gesztussal a klubok illetve a vezetőedzők munkáját szeretné támogatni, hogy […]

Read More