Az olimpiai bajnok szerbekkel játszik a Szolnok vízilabdacsapata

blfinalsix0101Szeptember 2-án az olimpiai bajnok szerb válogatott ellen játszik gálamérkőzést a Bajnokok Ligája-győztes Szolnoki Dózsa-Közgép férfi vízilabdacsapata. A klub csütörtöki közleménye szerint ezzel a találkozóval szeretnék hazai környezetben is megünnepelni, hogy a Tisza-parti együttes megnyerte a legrangosabb európai trófeát, ugyanis tavasszal a budapesti Duna Arénában hódította el a kupát. A gálamérkőzésen a szolnokiak a BL-győztes […]

Read More

Biztonságos lesz az első budapesti Duna-átúszás

Szeptember 2-án második alkalommal rendezik meg a Budapest Urban Games (BUG) elnevezésű sporteseményt, melynek keretein belül először lesz Budapesten Duna-átúszás, a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem között.

 

„Körülbelül bő két héttel az esemény előtt ismét kikértük azon hatóságok véleményét, akiknek hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy több száz ember számára hatalmas élményt jelentsen a Duna átúszása Budapesten.” – mondta Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a BUG nagykövete.

“A Balaton átúszáshoz hasonlóan komoly mentőcsapat lesz, úgynevezett úszó folyosót fogunk kialakítani. 25 méterenként kapaszkodó hajók, 40 méterenként nagyobb hajók lesznek, így én azt gondolom, hogy teljes egészében biztonságos lesz az úszás, ráadásul az általunk javasolt szakaszon nyugodtabb a Duna.” – mondta Dr. Fülöp Tibor a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság alezredese.

A biztosítást a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat végzi, Balázs László elnök ezzel kapcsolatban elmondta: „Szeptember 2-án közel 10 mentőhajó lesz, amelyek mindegyike legalább 10-10 embert tud a fedélzetére venni baj esetén. A rajtnál és a célnál olyan vízimentő kollégák fognak dolgozni, akik szükség esetén azonnal a vízbe tudnak ugrani. Úgy tervezzük, hogy közel 40 fővel leszünk jelen a Duna azon szakaszán, ahol az átúszás zajlik, így minden indulónak garantálni tudjuk a biztonságát.”

Sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon elég tiszta e a Duna Budapestnél. Ezzel kapcsolatban a szervezők Dr. Szentes Tamás, helyettes államtitkár, Országos tisztifőorvos véleményét kérték ki.

„A természetes vizeknek a minősítését egy kormányrendelet előírásai szerint végezzük, ennek alapján „kiváló”, „jó”, „tűrhető” és „kifogásolható” kategóriákba soroljuk őket. A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. akkreditált laborja által végzett vizsgálatok az adott szakaszon “megfelelő” és „jó” eredményt hoztak, ezek alapján kijelenthetjük, hogy amennyiben ilyen vízminőségben történik a Duna átúszása, az fertőzési kockázattal nem jár, tehát a verseny biztonságban teljesíthető!”

„Örülök neki, hogy a hatóságok ismét mindent rendben találtak. Én is azt tervezem, hogy átúszom a Dunát és remélem, sokan kilátogatnak majd drukkolni, nem csak az úszásra, hanem a többi sporteseményünkre is, hiszen az egész rendezvény ingyenes. Célunk, hogy Budapest különleges helyein tudjunk közösen sportolni.” – tette hozzá Kiss Gergely.

A Budapest Főváros Önkormányzata jóvoltából megvalósuló esemény 2017-ben két helyszínen zajlik. A már említett Műegyetem előtti terület lesz a Duna-átúszás célja és egyben a focitorna helyszíne is. Utóbbiban amatőr 3 fős kispályás csapatok mérik össze tudásukat.  A Citadellánál rendezik a street workout versenyt és a futást.

A szakértőkkel készült interjú az alábbi linken tekintő meg:
https://www.youtube.com/watch?v=-eLB1syUb4Q

BUG időpont:

  • 2017. szeptember 2. szombat, 8:00 és 20:00 óra között

BUG nevezés:

  • www.budapesturbangames.hu

Helyszínek:

  • Műegyetem Rakpart
  • Citadella

Sportágak:

  • Duna-átúszás
  • Grundfoci
  • Futás
  • Street workout

További információk:

Együttműködő partner:

  • BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.
Read More

Felnőtt vb-re készül Érdi Mária

Érdi Mária pár napja megszerezte első U21-es világbajnoki címét Belgiumban. A magyar vitorlázó most Hollandiában edzőtáborozik és az augusztus végi felnőtt világbajnokságra készül.

„Egész végig nagyon koncentráltam, de voltak rossz futamaim. Elsőre egy 31. helyet szereztem, ez volt a legrosszabb eredményem. Ezután viszont sikerült nyugodtnak maradnom, aminek nagyon örültem, mert így az első rossz futam után, amikor a 31. lettem, ugyan azon a napon sikerült megnyernem a 2. és a 3. futamot, és ez megmutatja, hogy fejben nagyon sokat fejlődtem. Medemblikben lesz a felnőtt világbajnokság augusztus végén, ahol a célkitűzés az első 10-be kerülés.” – nyilatkozta Érdi Mária.

A magyar vitorlázó így már ötszörös korosztályos világbajnok, egyszeres Európa-bajnok, továbbá van egy világ- és két kontinensbajnoki ezüstje, valamint egy-egy bronza is.

Read More