Címke: Teszt
Fejér megye a felnőtt csapatbajnok
2008 után, 2017-ben ismét Fejér megye csapata nyerte a felnőtt országos bajnokság csapatversenyét.
Felnőtt csapatbajnokság eredményei
http://dijugratoob.hu/index.php/hu/kezdooldal/128-fejer-megye-a-felnott-csapatbajnok

Fotó: Hajdu Krisztina
Galliani megerősítette, José Sosa marad a Milanban
Úgy tűnik, hogy a Fenerbahce komoly megkeresése ellenére José Sosa nem fogja elhagyni Milánót. Sosa…
Elhunyt Lukács Sándor, a Honvéd örökös bajnoka
Tragikus hirtelenséggel, 65 éves korában elhunyt Lukács Sándor a Bp. Honvéd egykori védőjátékosa, aki 15 évig volt a klub labdarúgója.
Honda távozóban, a kínai ligából érdeklődnek iránta
Keisuke Honda elveszítette helyét a Milan kezdőcsapatában és a kevés játéklehetőség miatt elképzelhető, hogy a…
Elúszott a csapat
Három magyar fiú, Regős Gergely, Strobl Krisztián és Tomaschof Soma döntőbe jutott a Kairóban zajló junior öttusa-világbajnokságon. Farkas Martinnak a vívás és az úszás sem ment, így ő lemaradt a fináléról, s azzal gyakorlatilag a csapat búcsúzott a versenytől. reb • … Bővebben
Micsoda Penny!
Minden idők legfiatalabb kanadai olimpiai bajnoka lett a 16 éves úszó, Penny Oleksiak, aki 100 m gyorson holtversenyes aranyérmet szerzett, s további háromszor is dobogóra állhatott a riói olimpián. reb • A négy évvel ezelőtti, londoni olimpiának is megvoltak a maga … Bővebben
Iannone az élen, Marquez hatalmasat bukott
A két Ducati tovább javított, és maradt az első két pozícióban, az Osztrák Nagydíjon, Iannone-Dovizioso sorrendben. A harmadik időt Vinales futotta a Suzukival.
Bronzérmet nyertek Rióra készülő nyíltvízi úszóink az Eb-n
Felnőtt nyíltvízi Európa-bajnokságokon első ízben sikerült érmet szereznie a magyar csapatnak: a Risztov Éva, Papp Márk, Székelyi Dániel felállásban úszó trió a harmadik legjobb időt úszta Hoornban.
Most ez a leghálátlanabb munka az F1-ben
Valakinek szabályrendszert kellene alkotnia a rádiós korlátozás köré, pontosan meghatározva a határait annak, hogy mit szabad mondani a pilótáknak és mit nem. Günther Steiner örül, hogy ez nem az ő dolga.
Duplán fájdalmas búcsú
Hétméteresekkel 38-37-re vesztette el a Hollandia elleni helyosztót a magyar női kézilabda-válogatott a junior-világbajnokságon, így a kilencedik helyen zárt. Ifjabb Kiss Szilárd szövetségi edző szerint hadilábon állt a szerencsével a csapat. reb • Senkinek sem hiányzott ez a mérkőzés, nekünk, … Bővebben
Következik a középdöntő
A magyar válogatott szerdán Románia, csütörtökön Horvátország ellen lép pályára a Podgoricában zajló U20-as női B divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon, a mérkőzések tétje pedig már a négy közé jutás. Lakner Gábor • Alig lendültek bele a csapatok a Podgoricában zajló U20-as … Bővebben
Tessék nagyon komolyan venni! – VW Polo R WRC
A Volkswagen sikert sikerre halmoz a rally világbajnokságban, ennek ellenére egy pillanatig sem ülnek a babérjaikon. Javában folyik a 2017-es modell fejlesztése, mely könnyebb, erősebb és biztonságosabb lesz a mostani versenyautónál.
Nem termett pont idegenben a fővárosiaknak
Egy tuson múlt
A párbajtőröző Petri Renáta a nyolcadik helyen zárt az újvidéki kadet Európa-bajnokságon. A fiú kardozók mezőnyében a magyarok közül a nyolcaddöntőben búcsúzó Szlama Vilmos jutott a legtovább. Pusztai Viola •Nem állhatott fel magyar versenyző a dobogóra a kadetek egyéni versenyének … Bővebben
Férfi Ob I: Magabiztosan győzött a Fradi, gázolt az Eger
A középszakasz felsőházának 3. fordulójában egy mérkőzés sem volt túl szoros, sőt. A Fradi a második negyedben eldöntötte a BVSC elleni meccset, a Szolnok a Honvéd ellen gyűjtötte be a három pontot, míg az Eger otthon brillírozott a Vasas ellen. A BVSC előz vagy a Fradi megerősíti a negyedik helyét a tabellán? – ez volt a […]
Milan-Torino: Luiz Adriano nem, Romagnoli igen
Sinisa Mihajlovic, a Milan vezetőedzője kijelölte keretét a Torino elleni mérkőzésre. Ma este 20:45-kor a…
Tussal a magasba
A tizenhat éves Vátzi Rolandról már most tudható, hogy remekül teljesít nyomás alatt. A dorogi birkózónak tussal vagy technikai tussal kellett győznie a kötöttfogású utánpótlás-csapatbajnokság döntőjének utolsó párharcában, hogy csapata legyen a bajnok – végül az egyszerűség kedvéért tusolta ellenfelét. … Bővebben
Női Euroliga: Az UVSE és a Szentes is a legjobb nyolc között
Áts Bertalan együttese tegnap, míg a Szentes ma jutott tovább a B-jelű négyesből. A siker azt is jelenti, hogy két magyar csapat lesz a legrangosabb európai kupaporond legjobb nyolc együttese között. Az utolsó napra is maradtak izgalmak a női Euroliga selejtezőjének B-jelű négyesében. Az UVSE már tegnap bebiztosította a továbbjutását, azonban kérdéses volt, hogy ki […]
Boullier: Néha nehéz kezelni Alonsóékat
Eric Boullier szerint a McLaren mindenképpen nagy előrelépéseket fog tenni az idei F1-es szezonban, így szükségtelen előre aggodalmaskodni amiatt, hogy milyen eredményeket érnek majd el.
Csillagfény expressz a Hondától

„Végre egy szép autó a Hondától” – mondta őszinte lelkesedéssel a benzinkút pénztárosa, miután konstatálta, hogy én tankoltam tele az imént az aranybarna CR-V-t a kettes kútnál. A tesztút során nem ő volt az egyetlen, akit az autó külseje megbabonázott.
Na de SUV vagy-e?
A SUV, azaz Sport Utility Vehicle az egyik legmenőbb dolog ma az autógyártásban. Azok az autók, melyekhez társítani lehet ezt a rövid kis betűszót, biztos sikernek vannak kitéve. Pedig a modern SUV-okban sok esetben már összkerékhajtás sincs, a felezőt és differenciálzárat pedig csak hírből ismerik, mégis viszik őket, mint a cukrot. A modern definíció talán úgy hangozhatna: terepjárót idéző, nagyon jól kinéző autó. A 2015-ös Honda CR-V pedig ez utóbbi kategóriában kiemelkedően jól teljesít.
Ámuldozó családok
Nem szép dolog a leselkedés, és leszögezem, nem is szándékosan tettem, de ahogy kávét szürcsölve, az üvegen keresztül vagányul leparkolt tesztjárgányomat figyeltem, észrevettem, ahogy egy Ford Mondeóból kiszálló fiatal család egyre inkább az Aero csomaggal megbolondított Honda bűvkörébe kerül. Nem kisfiús vágyakozás volt ez a lóerők után, ez maga volt tiszteletbe és racionalitásba csomagolt áhítat. Felnőttesen, komolyan.
Az Aero csomag kötelező
Ezért aztán nem is kérdés, hogy az imént említett Aero csomag, amellyel dögösebb lökhárítókat, szélesített küszöböt és hátsó légterelőt kapunk, teszi fel az i-re a pontot. Vicces, hogy a csomaggal járó légterelő, amely elvileg egyáltalán nem illik az autóhoz, milyen hatékonyan teszi izgalmassá az autó hátsó részét. A küszöbök pedig behoznak egy kis off-road-érzetet a képbe, ami mindig nyerő ötlet ebben a kategóriában. Az autó külső arányai mindezek mellett kifejezetten klasszikusak: a Honda CR-V ellentétben a Civic-kel, mentes az űr-dizájntól. Egyenes formák elől-hátul, aminek egyik kellemes hozadéka, hogy látszik belülről az autó motorházteteje.
Biturbó a szépségnek
Sok autónál szegi kedvünk az a furcsa érzés, hogy technikailag nem képes azt az izgalmat nyújtani, amire a külső alapján számítanánk. Ennél az autónál ez garantáltan nem így van, hiszen a Honda az összkerékhajtású CR-V-ket az erősebbik 1.6-os turbódízeljével vértezi fel, amely 160 lóerős és 350 Nm nyomaték leadására képes. A 120 lóerős változathoz mért 40 lóerőnyi többlet a két turbófeltöltő alkalmazásából ered, melyek külön-külön és együtt is képesek működni. A gyakorlatban a technológia úgy manifesztálódik, hogy autónk 1500-as fordulattól vehemensen megindul, és 4500-ig szinte lineárisan húz. Eközben a motor kifejezetten kellemes hangokat hallat, és sokkal inkább egy benzines motor érzetét kelti. Hatványozottan igaz ez a 3000-as fordulat feletti régiókra, ahol még inkább sportos a hanghatás. Mestermunka ez a motor a Hondától, amely 6,8-as átlagfogyasztás mellett tekintélyes dinamikával mozgatja az 1,7 tonnás családi álmot. Vajon mire lenne képes ez a motor a Civicben…
Elefántlábakon, de precízen
Nyilván nincs perdöntő ereje egy ilyen jellegű autónál, hogy milyen ügyesen mozog egy versenypályán. A viszonylag nagytestű CR-V ennek ellenére kellemes csalódást okozott Groupama Vezetéstechnikai Centrum tanpályáin. A karosszéria erős dőlése ellenére végig kiszámíthatóan viselkedett, és menetbiztonsági rendszerei nagyon kifinomultan dolgoztak: még a jeges burkolatot szimuláló műgyantás felületen is olyan finoman fékezte a csúszni próbáló kerekeket, hogy a kormányon szinte nem is lehetett érezni. A mogyoródi tanpálya arra is rávilágított, hogy az autó tetemes mérete ellenére nagyon precízen irányítható: végig jól érezhető az első és hátsó kerekek pillanatnyi helyzete.
Starlight express
Az Executive-kivitellel természetesen hatalmas dózis fényűzést is megvásárolunk: üveg panorámatető, tolatókamera, 18 colos felnik, elektronikusan mozgatható csomagtartó. Ez utóbbi mellesleg az egyik fő attrakció: a látvány, ahogy a nagy és nehéz ajtó gombnyomásra, komótosan nyílik, vagy záródik, vetekszik a kabriók tetőmozgatásának parádéjával. A belső térben bőr-ülések és 7 colos kijelző fogad minket. A műszerfal igényes anyagokból építkezik, a minőségérzet kiváló.
Összegzés
A csúcskivitelű CR-V nagyon jó autó, amely számos előnyös tulajdonsága mellet egy nagyszerű motorral is rendelkezik. Valójában pont a motor az, ami értelemmel ruházza fel ezt az autót. Az érzelmeket már első pillantásra rabul ejti úgyis.
Honda CR-V 1.6 i-DTEC 4WD
Tesztmodell alapára 11 099 000 Ft
Tesztmodell ára 11 634 000 Ft


























