Már csak fél év van hátra a budapesti birkózó-világbajnokságig

184 nap múlva, október 20-án kezdődik a hazai rendezésű birkózó-világbajnokság, melyre gőzerővel készülnek a versenyzők és a szervezők is. Bacsa Péter a vb szervezőbizottságának igazgatója szerint a fővárosnak ismét bizonyítania kell, a versenyzők pedig az oroszországi Európa-bajnoksággal hangolnak a VB-re.

Bacsa Péter szerint Budapestnek ismét be kell bizonyítania, hogy méltó módon meg tud rendezni egy újabb kiemelkedő eseményt. A sportvezető emlékeztetett arra: tavaly augusztusban a francia főváros a 2017-es világbajnokság rendkívül magas színvonalú megrendezésével nagyon magasra tette a lécet.

Nenad Lalovics a Nemzetközi Birkózószövetség elnöke év eleji budapesti látogatása alkalmával mosolyogva említette, hogy Budapesttől még a Párizsban tapasztaltaknál is jobb rendezést, magasabb színvonalú vb-t vár.

Bacsa Péter fontosnak tartotta elmondani, hogy a franciák költségvetése a miénkhez képest legalább 40 százalékkal magasabb volt, de ez nem akadályozhatja meg a magyar rendezőket, hogy teljes mértékben megfeleljenek a rendkívüli elvárásoknak.

„Már jó ideje folyik a még nem túl látványos, de mindenképpen szükséges háttérmunka, a költségvetés összeállítása, közbeszerzési pályázatok sokszor nem könnyű elkészítése, s megindult a jegyértékesítés is. Eredeti ötletekkel, kreatív gondolkodással és magától értetődően nagyon kemény munkával kell bizonyítani, hogy a Nemzetközi Birkózó Szövetség nem érdemtelenül ítélte oda a rendezési jogot – 2005 és 2013 után harmadszor – Budapestnek. Most már a munka látványosabb része következik. A szervezőknek a vb hibamentes megrendezése mellett nagy figyelmet kell fordítani a kísérő rendezvényekre is, októberben például itt lesz a nemzetközi szövetség kongresszusa és a Hírességek Csarnoka (Hall of Fame) gálaestje is. Budapestre figyel majd a birkózó világ, több mint 100 ország hozzávetőleg 2000 sportolója, sportvezetője érkezik majd fővárosunkba” – tette hozzá Bacsa Péter, aki a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke is egyben.

Sike András, a kötöttfogású birkózók kapitánya szerint bár a vb előtt lesz egy másik világverseny is, az év főeseménye természetesen az októberi vb lesz.

„Április végén az oroszországi Kaszpijszk ad otthont az Európa-bajnokságnak. Természetesen egy élsportoló mindig nyerni akar, ez esetünkben is így van, de ebben az évben a formaidőzítésünk mégis a világbajnokságról szól. Felemelő érzés egy válogatott birkózónak, ha hazai környezetben léphet szőnyegre egy világbajnokságon. Ez lebeg a válogatott kerettagok szeme előtt” – szögezte le Sike András, akinek vezetésével április 28-án utaznak a kötöttfogásúak az eb-re.

„Az Eb-re való formába hozásra mi már április 18-án elutazunk Vlagyikavkazba, Észak-Oszétia fővárosába. Az olimpiai és világbajnok Maharbek Hadarcev épített ott egy minden igényt kielégítő sportközpontot, amely tavaly lett kész. Vlagyikavkaz és a dagesztáni Kaszpijszk – az Európa-bajnokság helyszíne – között nagyjából 200 kilométer a távolság. Az Eb előtti két hétben tehát Vlagyikavkazban edzőtáborozunk majd, és onnan utazunk autóbusszal Kaszpijszkba” – mondta el Gulyás István a szabadfogásúak szövetségi kapitánya.

A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában rendezik meg.

https://budapestwrestling2018.com/

 

Read More

Érik a Vasas–Csata-döntő

A Vasas Akadémia és a Csata DSE is veretlenül nyerte meg csoportját a leány-kadetbajnokság fináléjában. Az eddig látottak alapján az elődöntőben is esélyesek a győzelemre. Lakner Gábor • Befejeződtek a csoportküzdelmek a kiemelt leány-kadetbajnokság nyolcas döntőjében, amelyet a fővárosi Gabányi-csarnokban … Bővebben

Read More

Férfi Ob I: Fiatalos lendülettel egyenlített a Pécs

201605Pecs01Szép játékkal, jó védekezéssel kiegyenlítette a mecsekaljai gárda a 13. helyért folytatott párharcot az UVSE ellen. Otthon lezárja-e az UVSE a párharcot vagy pár nap múlva harmadik meccsre kerül sor Pécsett? – ez volt a kérdés a mai UVSE-Pécs találkozó előtt, mely a 13. helyért ment. Az első találkozón 10-5-re nyertek a lilák. Nem úgy nézett […]

Read More