Timafalvi Gergő tagged posts

Sok hasznos tapasztalat

Egy ezüst- és négy bronzérem. Ez a mieink mérlege a szombathelyi asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságon. A serdülőknél és az ifiknél is rendkívül erős mezőny gyűlt össze, és a verseny rangját emelte, hogy az európai elit mellett a két korosztály ázsiai … Bővebben Tovább

Már három magyar bronz

A csapatversenyekkel folytatódott Szombathelyen az asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokság. A fiúk közül az ifiknek nem sikerült a bravúr a Japán elleni negyeddöntőben, a serdülőknél viszont két mindkét csapatunk az elődöntőig menetelt. STJ • A lengyelek elleni, a péntek éjjeli órákban … Bővebben Tovább

Három csapatunk még áll

A csapatmérkőzésekkel folytatódott Szombathelyen az asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokság. A magyar együttesek közül három került a legjobb nyolc közé. STJ • A junior fiúk mezőnyében négy hazai érdekeltségű csapat is asztalhoz állt az Arena Savariában zajló asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságon. … Bővebben Tovább

Tizenhat a vége

Kilenc hazai játékos került főtáblára az asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságon ifi egyesben, de a többségük számára gyorsan véget ért a csütörtöki versenynap. Molnár István Patrik jelentette a kivételt, aki egészen a nyolcaddöntőig menetelt, ott azonban őt is megállították. STJ • … Bővebben Tovább

Egy érem már zsebben

Az ifik közül négy magyar fiú és öt lány lett főtáblás az asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságon. Leány párosban a Fehér Orosolya, Hartbrich Leonie duó már elődöntős, azaz egy hazai érem máris garantált. STJ • Roppant népes mezőny gyűlt össze a … Bővebben Tovább

Rajt Szombathelyen

Az ifjúsági fiúk egyéni csoportmeccseivel kezdődik meg szerda reggel 9 órakor a szombathelyi Arena Savariában az asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokság. STJ • Mamut mezőny gyűlt össze Szombathelyen az asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságra. Negyvennyolc ország 366 sportolója lép asztalhoz a szerdától … Bővebben Tovább

Rajt a magyar nemzetközin

Az ifjúsági fiúk egyéni csoportmeccseivel kezdődik meg szerda reggel 9 órakor a szombathelyi Arena Savariában az asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokság. STJ • Mamut mezőny gyűlt össze Szombathelyen az asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságra. Negyvennyolc ország 366 sportolója lép asztalhoz a szerdától … Bővebben Tovább

Versenyben a fiatalok

Jó szerepeltek a fiatalok a budai Marczibányi téri Ormai László Asztalitenisz Csarnokban a 2016. évi felnőtt Top–12 kvalifikációs versenyének első napján. STJ • Decemberben rendezi meg a Magyar Asztalitenisz Szövetség a felnőtt TOP–12-es bajnokságot. A férfiak és a nők mezőnyében … Bővebben Tovább

Negyeddöntős végállomás

Juhász Patrik került a legközelebb ahhoz, hogy újabb magyar érmet szerezzen a zágrábi ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságon. A holland Roel Bogie oldalán párosban az elődöntőért játszhatott, a rajta kívül szombaton még versenyben lévők a tizenhat között búcsúztak. Pusztai Viola … Bővebben Tovább

Csaba a tizenhatban

Egyesben egyedül a serdülő András Csaba jutott a tizenhat közé a Zágrábban zajló korosztályos asztalitenisz Európa-bajnokságon. Párosban öt magyar érdekeltségű kettős küzd szombaton a nyolc közé jutásért. Pusztai Viola • A Zágrábban zajló ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokság pénteki napja … Bővebben Tovább

András Csaba a tizenhatban

Egyesben egyedül a serdülő András Csaba jutott a tizenhat közé a Zágrábban zajló korosztályos asztalitenisz Európa-bajnokságon. Párosban öt magyar érdekeltségű kettős küzd szombaton a nyolc közé jutásért. Pusztai Viola • A Zágrábban zajló ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokság pénteki napja … Bővebben Tovább

Bravúr párosban

A második kiemelt francia kettőst legyőzve jutott a Molnár István, Timafalvi Gergő ifjúsági páros a 32 közé a zágrábi korosztályos asztalitenisz Európa-bajnokságon. A serdülők csaknem hibátlan napot zártak. Pusztai Viola • Csütörtökön totális nagyüzem volt a Zágrábban zajló ifjúsági és … Bővebben Tovább

Start egyéniben

Az összes magyar ütőt ragadhat egyesben a 128 között a zágrábi ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságon. Vegyes párosban négy kettős is érdekelt a 64 között. Pusztai Viola • A csapatversenyek izgalmai után szerdán már az egyéni viadalon álltak asztalhoz az … Bővebben Tovább

Ellenfélre várva

Négyből három magyar csapat szerzett helyet a tizenhat között a Zágrábban zajló ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságon. A csoportkör után csupán az ifjúsági leányválogatottnak kell a playoff-szakaszban is asztalhoz állnia. Pusztai Viola • Nem indult jól a nap Zágrábban a … Bővebben Tovább

Kétszer borult a papírfoma

Az ifjúsági fiúcsapat kétszer is borította a papírformát a csapatverseny első napján a zágrábi korosztályos asztalitenisz Európa-bajnokságon. A serdülő fiúk és a lányok is a csoport második helyéért küzdhetnek a folytatásban. Pusztai Viola • Magyar szempontból rendkívüli izgalmakat hozott a … Bővebben Tovább

Focimotivált csapat

A magyar ifjúsági és serdülő asztaliteniszezők meg akarják mutatni a pénteken kezdődő zágrábi Európa-bajnokságon, hogy képesek hasonló bravúrra, mint amilyet a magyar labdarúgó-válogatott hajtott végre a franciaországi kontinensviadalon. Pusztai Viola • Muskó Péter meglepődött, hogy az ifjúsági asztalitenisz-leányválogatott tagjai – … Bővebben Tovább

Focimotivált csapat az Eb-n

A magyar ifjúsági és serdülő asztaliteniszezők meg akarják mutatni a pénteken kezdődő zágrábi Európa-bajnokságon, hogy képesek hasonló bravúrra, mint amilyet a magyar labdarúgó-válogatott hajtott végre a franciaországi kontinensviadalon. Pusztai Viola • Muskó Péter meglepődött, hogy az ifjúsági asztalitenisz-leányválogatott tagjai – … Bővebben Tovább

Váratlan bravúr

Bár egyetlen magyar csapat jutott csupán a nyolc közé a lengyel nemzetközi asztalitenisz utánpótlás-bajnokságon, az a Dari Helga, Drabant Anita alkotta serdülőegyüttestől bravúr. És nem biztos, hogy a negyeddöntő lesz a végállomás. Pusztai Viola • Az a magyar csapat jutott … Bővebben Tovább

Władysławowo következik

Tizenegy fős magyar küldöttség vág a lengyel nemzetközi asztalitenisz utánpótlás-bajnokságnak a nekünk szokatlanul cifra nevű Władysławowóban. A júliusi korosztályos Európa-bajnokság előtti utolsó viadalra rendkívül erős mezőny gyülekezik. Pusztai Viola • Homokos tengerpart, égszínkék tenger, élmény- és vidámpark, hangulatos kisvendéglők – kínálja … Bővebben Tovább

Félig tele pohár

Egyesben négyen lépnek asztalhoz a tizenhat között a szlovák nemzetközi ifjúsági asztalitenisz-bajnokságon. Párosban két magyar érdekeltségű meccsre kerül sor a nyolc között a zárónapon. Pusztai Viola • Úgy tűnik, kísérti a sors a magyar fiúkat. Azután, hogy Molnár István és … Bővebben Tovább