Veretlenül húzta be a Hódmezővásárhely a Diapolo Kupát

hvscifi01A HVSC ifi csapata nem talált legyőzőre a tornán. Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Gyarmati Dezső Sportuszodában a Diapolo Kupát, ahol három korcsoportban összesen 25 csapat ugrott vízbe. A hazaiak mellett a szegedi, szentesi, csongrádi, békéscsabai, kaposvári pólósok csiszolták tudásukat, de nevezett a fővárosi Oázis is, valamint érkezett csapat Marosvásárhelyről, a finnországi Turkuból, a […]

Read More

Kultúra – A halfogyasztást népszerűsítik a fesztiválon

Friss, magyar tógazdaságokból származó napi ezer adag hallal népszerűsíti a halfogyasztást az Agrármarketing Centrum (AMC) a Kapj rá! kampányban a Sziget fesztiválon, a borfaluban – mondta Ondré Péter, az AMC ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn. Elmondta, hogy hideg halételekkel, halpástétommal, grillezett és rántott halakkal, például pisztránggal, ponttyal és harcsafalatokkal várják a fesztiválon a fiatalokat – tudósít az MTI. Kiemelte, hogy Magyarországon mintegy 25 ezer hektáron folyik tógazdasági haltenyésztés. Az ország ponty és az afrikai harcsa előállításban az uniós piacokon vezetőnek számít. Kitért arra is, hogy az Európai Unióban (EU) az átlag halfogyasztás 20 kilogramm, míg a magyarok évente kevesebb mint 5 kilogrammot fogyasztanak.

Read More

Fekvenyomó Eb – Ez volt minden idők legjobb magyar Eb-szereplése

Sporttörténelmi magyar szereplés a franciaországi RAW fekvenyomó Európa-bajnokságon! A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint a magyar válogatott minden idők legjobb hazai Eb-szereplését produkálta, miután 12 aranyérmet szerzett. A „RAW” jelző azt jelenti, hogy az indulók ebben a szabályrendszerben nem használhatják a speciális fekvenyomó ruhát…

 

A kontinensbajnokságnak Mérignac adott otthont, ahol a felnőttek között Szabó Ágnes, Nyers Mónika, Palágyi Zsanett győzött, emellett Kovács Eszter ezüstérmes lett, Palágyi Zsanett abszolút második, Nyers Mónika pedig abszolút harmadikként zárt.

„A magyar csapat teljesítménye minden várakozásunkat felülmúlta. Hihetetlen, hogy a felnőtteken túl a különböző korosztályokban is milyen eredményesek voltak a mieink. A Európa-bajnokságok történetében ez volt minden idők legsikeresebb kontinensbajnoksága” – összegzett az Eb után Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

A magyarok eredményei a franciaországi Európa-bajnokságon:

Open női kategória:

–          Szabó Ágnes a +84-os kategóriában Európa-bajnok 145kg-os fekvenyomással

–          Nyers Mónika az 52 kg-os kategóriában Európa-bajnok 100 kg-os fekvenyomással

–          Palágyi Zsanett a 63kg-os kategóriában Európa-bajnok 117,5 kg-os fekvenyomással

–          Kovács Eszter a 72kg-os kategóriában ezüstérmes 105 kg-os fekvenyomással

Ifjúsági női kategória:

–          a 72kg-os kategóriában Európa-bajnok lett 70 kg-os fekvenyomással Szabó Lili

–          a +84kg-os kategóriában bronzérmes 60 kg-os fekvenyomással Gaál Kinga

Junior női kategória:

–          a 47kg-os kategóriában Európa-bajnok 60 kg-os fekvenyomással Cserna Petra

–          a 63kg-os kategóriában ötödik helyezett 65kg-os fekvenyomással Irimiás Erika

Masters 1 női kategória:

–          az 57 kg-os kategóriában Európa-bajnok 97,5 kg-os fekvenyomással Salamon Erika

–          a 84 kg-os kategóriában Európa-bajnok 105 kg-os fekvenyomással Eisensehr Evelin (ez országos csúcs!)

Ifjúsági férfi kategória:

–          a 66 kg-os kategóriában Európa-bajnok 145,5 kg-os fekvenyomással Balogh Nátán (ez Európa-csúcs!)

–          a 105 kg-os kategóriában Európa-bajnok 157,5 kg-os fekvenyomással Bicskei László

Junior férfi kategória:

–          a 74 kg-os kategóriában bronzérmes 135 kg-os fekvenyomással Tatár Sándor

–          a 120 kg-os kategóriában ezüstérmes 190kg-os fekvenyomással Ányos István

–          a +120 kg-os kategóriában Európa-bajnok 210 kg-os fekvenyomással Véró Alex

Masters 1 férfi kategória:

–          93 kg-os kategóriában negyedik helyezett 172,5 kg-os fekvenyomással Deres Zsolt

–          105 kg-os kategóriában Európa-bajnok 210 kg-os fekvenyomással Schauer Kornél

Masters 2 férfi kategória:

–          a +120 kg-os kategóriában Európa-bajnok 217,5 kg-os fekvenyomással Cserna János

Open férfi kategória:

–          a +120 kg-os kategóriában hatodik helyezett 217,5 kg-os fekvenyomással Csüllög Béla

Read More

Kontinensbajnoki címet szerzett Litkey

Európa-bajnoki aranyérmes lett Litkey Farkas Olaszországban! Másfél héttel tizenharmadik Kékszalag-győzelme után Litkey Farkas a gyors katamaránból lassabb, taktikus egytestűbe szállva Soling Európa-bajnoki aranyérmet szerzett az oldalán kétszeres világbajnok csapattársaival, Vezér Károllyal és Weinhardt Csabával.

 

A Fraglia Vela Riva által rendezett versenyen 11 nemzet 37 hajója vitorlázott, köztük négy magyar is. Litkeyék az első naptól kezdve vezették az összetett eredménylistát, fokozatosan növekvő előnnyel.

Az utolsó nap előtt 7 és 8 ponttal álltak az osztrák Felzmann – Felzmann – Schuch és az ukrán Jusko – Picsugin – Szeverianov triók előtt. Ugyan a nyolcadik futammal az osztrákok három pontra közelítették meg a magyar hajót, de a kilencedikkel Farkasék bőségesen „visszahizlalták” előnyüket. Ha tízedik futamot rendeztek volna, már rajt nélkül is övék lett volna az aranyérem.

Wossala György, a fia Kristóf és Németh Pepe jól vitorlázva 3. hellyel kezdték a vasárnapi futamokat, de nem volt esélyük megelőzni az utolsó két napra megtáltosodott, zsinórban három futamot nyerő Peter Hall vezette kanadai hajót, így maradtak összetettben az 5. helyen.

Varjas Sándor, Kovácsi László és Meretei Gábor végig az első tízben voltak és a 9. helyen végeztek. A Szűcs István – Gyulai Gábor – Szűcs Péter hármas pedig a 29. lett.

Read More

540 kilogrammos teljesítménnyel Eb-aranyat nyert a 72 éves legenda!

Fábri János 2017-ben is legyőzhetetlen, a magyar erőemelő-legenda megnyerte a 11. Eb-aranyát.

 

 

Fábri János fantasztikus versenyzéssel aranyérmet szerzett a masters erőemelő Európa-bajnokságon.

A csehországi Plzenben a 72 éves szarvasi sportember guggolásban 180 kilogrammig jutott, fekvenyomásban 120, felhúzásban 240 kilogrammot teljesített, ezzel 540 kilós teljesítménnyel megszerezte a tizenegyedik Európa-bajnoki címét.

Fábri János mögött a svéd Mattila Kari végzett 425 kilogrammal, így a magyar kiválóság 115 kilós előnnyel győzött.

Read More

Vizes vb – Biztos győzelem Japán ellen

noi valogatott01Női válogatottunk könnyedén lépett túl Japánon a vb első játéknapján. Finoman fogalmazva is jól kezdtük a mérkőzést. Bujka Barbara kétszer is megmutatta, miért ő a világ egyik legjobb centere, még Szilágyi Dorka nem volt megilletődve, újoncunk is duplázni tudott, 4-0. A japánoktól egy szépségtapaszra telt az első negyedben, így 1-4 volt az állás. A második […]

Read More

Weinhardt és Sopronyi holtverseny győzelme Bábolnán

PC-01zólyomi

A válogatott és a Talent program lovasa, Tóth Ninetta Conquistadorral, közel két másodperccel maradt le a képzeletbeli dobogó legfelső fokáról és lett második. Harmadik helyen a mórahalmi Kiss Lizanna végzett Quipara Z-vel. További helyeken, Bosits Bíborka Viadorral, Tóth Ninetta másik lovával, Planktonnal és Kotroczó Róbert lovasa, Plavecz Szabrina Aktussal osztoztak. A gyermek korosztály a Horze lovasáruház 200-200 ezer vásárlási utalványáért versenyzett. Az idei évben először összetett Grand Prix sorozat végeredménye is ki lett hirdetve, amelyet a huszonkét pontos Bosits Bíborka nyert meg, Kiskunhalas, Balatonvilágos és Bábolna után.

 

Második helyen az előző két forduló győztese, az Airventes, Hóman Gréta húsz ponttal és Harmadik helyen klubtársa, Pataki Anna Dorottya végzett. A gyermek korosztály negyedik helyezettje, Sólyom Bori Luca lett, míg az ötödik és hatodik helyen a két tíz pontos lovas osztozott, Zólyomi Emma és Plavecz Szabrina.

Harminchat lovas állt starthoz a Baileys Horse Feeds U25-ös Grand Prix 140 cm-es pályáján. Az alappályát nyolc lovas lovagolta hibátlanul, amit egy hihetetlen összevetés követett. Talán Magyarországon kiemelt versenyen még sohasem fordult elő, hogy két összevető századmásodpercre azonos idővel lovagolja át a fotocella képzeletbeli célvonalát. Ezúttal a kiskunhalasi Weinhardt Virág Bognár Jen Corral és a Prosper lovas klub lovasa, Sopronyi Réka Donalddal 37,99 századmásodpercet lovagoltak.

PC-01 sopr

PC-01weinh

 

Füzér Gábor és Szotyori Nagy Kristóf tanítványai így megosztozott a győztesnek járó pénz és tárgyjutalmakban.

PC-01

A harmadik helyen a huszonegy éves Prímával Jármy Vince végzett, megelőzve Tóth Boglárkát, Claudiust és Gátfalvi Kirát Grappával. Az U25 Grand Prix hatodik helyezettje, gyors négy hibapontos lovaglással a Viktori- SE lovasa, Sólyom Sára lett Cashel. Komoly fölénnyel, huszonnégy ponttal Jármy Vincéé lett az U25 Grand Prix sorozat első helye. A U25-ös kategóriában. 350 ezer forint összdíjazású Grand Prix sorozat második helyezettje Sopronyi Réka lett tizenhét ponttal, egy ponttal megelőzve Tóth Boglárkát és további egy ponttal Török Sándort. Két Castiliás lovas végzett az ötödik és hatodik helyeken, Burucs Barna és Mráz Tamás.

 

A felnőtt Grand Prix-ről a Digi 2 sportcsatorna, 22.05 órakor egy órás közvetítést ad. 

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Erősített a Szövetség!

vizilabda altalanos02Továbbra is kiemelt partnerként támogatja a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) munkáját a BENU gyógyszertárhálózat, amely a férfiválogatott legfontosabb világbajnoki felkészülési tornájának is a névadója lesz. Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, mindkét fél számára kedvező, ha hosszú távon tudnak tervezni. Hozzátette, az, hogy a férfiválogatott első számú nyári felkészülési viadalának névadó szponzora […]

Read More

Erőemelés: Szabó Ágnes Európa-bajnok lett

Fantasztikus magyar szereplés az erőemelők Európa-bajnokságán. A kontinensbajnokságnak Málaga adott otthont, ahol a felnőtteknél Szabó Ágnes, a junioroknál pedig Lovas Adél lett Európa-bajnok.

 

Erőemelésben három fogásnemben versenyeznek az indulók. A guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban elért eredményeket összesítik, ezután hirdetnek győztest.

Szabó Ágnes guggolásban 255 kilogrammig jutott, fekvenyomásban 195 kilogrammot teljesített, míg felhúzásban 205 kilós eredménnyel zárt.

Read More

Kikötni a dobogón

Kirándulással töltötték szabadnapjuk délelőttjét a fiú U18-as vízilabda-válogatott tagjai. Késő délután edzettek, már a japánok elleni nyolcaddöntőre fókuszálva. Pusztai Viola • Tartalmasan telt a fiú U18-as vízilabda-válogatott szabadnapja a podgoricai világbajnokságon. Horkai György szövetségi kapitány és stábja a nyolcaddöntőbe jutás … Bővebben

Read More