Staicu Simona az Eb-re hajt

Sporttörténelmi kontinensbajnokságra készül a Terep-Akadályfutó Szövetség

Staicu Simona elindult a terep-akadályfutó Európa-bajnoki selejtezőin. A klasszis célja, hogy kijusson a dániai – magyar szempontból – sporttörténelmi kontinensbajnokságra. A Terep-Akadályfutó Szövetség (TEFUTSZ) 2017-es megalakulása után ugyanis ez lesz az első olyan Európa-bajnokság, amelyre a szervezet magyar versenyzőket delegálhat.

 

Staicu Simona a több mint 30 éves sportpályafutása során kimagasló eredményeket ért el futóként. Többek között junior világbajnoki címmel, 29 magyar bajnoki elsőséggel, 23 román bajnoki címmel büszkélkedhet. Tagja volt a Magyar Olimpiai Csapatnak 2004-ben, Athénban ugyanis maratont futott. Háromszor nyert Jungfrau Marathont, egyszer Two Oceans Marathont, és háromszor ért célba a Pistoia-Abetone ultramartonon, nem beszélve a haza nagy futóversenyekről, ahol rendszerint dobogós helyezéseket ért el.

„Tavaly jött az ötlet, hogy elindulnék terep-akadályfutó viadalokon is, közben megalakult a sportág szövetsége is, így elkezdtem a felkészülést. Nagyon nem áll távol tőlem a sportág, hiszen iskolásként rendszeresen indultam katonai és tűzoltóversenyeken, ahol akadályokat kellett megmászni, bízom benne, hogy sikerül megszereznem az indulási jogot” – nyilatkozta Staicu Simona.

A TEFUTSZ a hazai versenyeken elért eredményeket összesítve, május végén dönt arról, hogy ki, vagy kik indulhatnak a június 29-i Európa-bajnokságon. Az esbjergi kontinensbajnokságon a tervek szerint a nők és a férfiak között is lesz magyar. Az Eb-n 3, 8 és 15 kilométeres távokon rendeznek versenyt.

A Terep-Akadályfutó Szövetség 2017-ben alakult, és az a célja, hogy a terep-akadályfutást minél népszerűbbé tegye. A szövetség egyébként rekordidő alatt érte el, hogy nemzetközileg is elismerjék: idén ugyanis az OCR Világszövetség (FISO) tagja lett a TEFUTSZ.

Read More

Barka Emese: A szőnyegen nincs más, csak kemény férfias küzdelem…

Már a vb-re koncentrál a kaszpijszki bronzérmes

 

Barka Emese a folytonos küzdelem megszállottja. Az 57 kilogrammos birkózó egy bronzéremmel zárta az oroszországi Európa-bajnokságot, de számára az év főversenye a budapesti világbajnokság lesz. Nem tervez hosszú nyaralást, csak egy rövid olaszországi kikapcsolódásban lesz része.

 

 

Barka Emese az egyik olyan magyar válogatott birkózónk, aki érmet szerzett a kaszpijszki Európa-bajnokságon. A kontinensbajnokságra való felkészülése nem volt zökkenőmentes.

 

„A felkészülési versenyek ugyan jól sikerültek, de a csúcsforma még várat magára. Tavaly műtötték a vállam, amely lassan gyógyult, az Eb előtt pedig megreccsent a könyököm. Mindezek ellenére ott tudtam lenni a legjobbak között” – nyilatkozta Barka Emese, aki már a világbajnokságra koncentrál, így nem sok pihenőt tervez a nyáron. „Jön a magyar bajnokság, a felkészülési versenyek és edzőtáborok tömkelege. Egy rövid kikapcsolódást terveztünk a barátommal Olaszországban, ez az év a vb-re való felkészülésről szól.”

 

Az 57 kilós birkózó elmondta: imádja az állandó küzdelmet a szőnyegen. „Sokan kérdezik, hogy hogy tudom összeegyeztetni a nőiességet ezzel a férfias sporttal, nos, nekem nem okoz ez gondot. Véletlenül kerültem ebbe a világba, annak idején az öcsémet kísértem el edzésre, aztán ott ragadtam. A hétköznapjaimat természetesen nőként élem, de a szőnyegen nincs más, csak kemény férfias küzdelem…” – összegzett Barka Emese.

 

Az idei világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában.

Read More

Férfi Ob I: döntőben a Szolnok

szolnokeger2018042601A Szolnok hazai pályán győzte le az Egert, így a Tisza-parti együttes lesz a Fradi ellenfele a fináléban. Fotó: Szolnoki VSC / facebook 6-6-ról folytatódott a Szolnok és az Eger küzdelme a döntőért, tehát ma találkoztak utoljára az idei kiírásban a felek egymással. Nos, Zalánki révén az első negyedben egyetlen gólt láthatott a nagyérdemű, 1-0. […]

Read More