Dárdai tinijei

Dárdai Pál a spanyolországi Mallorcán edzőtáborozik a berlini Hertha csapatával, a Bundesliga tavaszi idényére készülő együttesbe pedig öt, a klub utánpótlásában edződő futballistát is meghívott. A német bz-berlin.de internetes portál segítségével megnéztük: kik is ők. Majer Dániel • A rutin … Bővebben

Read More

Van fejlődés, de…

Megkezdődött a téli szünet a hazai felnőtt és az utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban, legközelebb februárban találkozhatunk a csapatokkal tétmérkőzésen. A nyári szezonkezdet óta eltelt időszak tapasztalatairól, főbb sikereiről és a felnőtt NB I-ben második éve alkalmazott „fiatalszabályról” a Center Sport játékosügynökség vezetőjével és … Bővebben

Read More

Újrakezdés itthon

A Diósgyőrben folytatja az Angliából hazatérő Bukrán Erik. A Hull City 19 éves korábbi kapusa honlapunknak mesélt a szigetországban töltött időszakáról, sikerekről és kudarcokról, valamint hazatérésének okairól. Majer Dániel •Hazatért a szigetországból Bukrán Erik, a Hull City és a Bolton … Bővebben

Read More

Piros-kék távlatok

Komoly reményekkel vágott a Vasas U20-as jégkorongcsapata az évadnak. Szuper Levente szakosztály-igazgató szerint már azzal megnyertek egy csatát, hogy a junior játékosok szinte egytől egyig kitartanak a klub mellett, amely rövid időn belül felnőttcsapatot akar indítani a MOL Ligában. P. … Bővebben

Read More

Azok a szép napok

A szakvezetők után a főszereplőkkel is értékeltük a debreceni 3×3-as kosárlabda Európa-bajnokságot. Az ezüstérmes leányválogatottból Gereben Lívia, az ötödik helyet szerző fiúcsapatból a kapitány Kerpel-Fronius Gáspár tekintett vissza a felejthetetlen három napra. Majer Dániel •A nézők mellett maguk a kosárlabdázók … Bővebben

Read More

Fiataljaink külföldön

Búcsúzik a nyár, kezdődnek az utánpótlás-bajnokságok. A magyar mellett a külföldi topligákban is elindult, mi pedig utánanéztünk, merre találunk magyar fiatalokat szerte Európában. Majer Dániel • A 2016/17-es idényben is szép számmal képviselik Magyarországot fiatal labdarúgók a külföldi utánpótlás-bajnokságokban, többen … Bővebben

Read More

Kapufa négy, gól semmi

Negyedik helyen végzett az U18-as labdarúgó-válogatott a csehországi Václav Ježek-emléktornán. Németh Antal együttese meglehetősen balszerencsés találkozón maradt alul a japán válogatottal szemben, amely 2-0-s győzelmet aratott a bronzmérkőzésen. Majer Dániel • Utolsó napjához érkezett az U18-as Václav Ježek-emléktorna Plzeňben. A … Bővebben

Read More

Rio 2016 – Ötméteresek után ismét negyedik a női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-12-es rendes játékidő után büntetőkkel 19-18-ra kikapott az orosz csapattól a riói olimpia pénteki bronzmérkőzésén. Ezzel továbbra is várni kell az első magyar női vízilabdaéremre az ötkarikás játékokon, miután nyolc évvel ezelőtt Pekingben, valamint legutóbb, Londonban is a negyedik helyen zárt a csapat. Női vízilabdatorna, bronzmérkőzés: Oroszország-Magyarország 19-18 (3-3, 4-3, 1-3, […]

Read More

Kőkemény rajt

Németh Zsanett (22) lép szőnyegre csütörtökön a riói Carioca Arena 2-ben, a női birkózás második versenynapján. Az első ellenfele az olimpiai ezüst- és bronzérmes, kazah Guzel Manjurova lesz. Ha sikerül a bravúr, szép távlatok nyílnak. Szekeres István • Bizonyára jól … Bővebben

Read More

Bíró Attila: Van annyi erő a csapatban, hogy megszerezze a bronzéremet

BiroAttilaMTI012A női válogatott szövetségi kapitánya értékelte az elveszített olimpiai elődöntőt. Bíró Attila elmondta: mostmár a bronzérem a cél a csapatnak, amit nagyon szeretnének megszerezni. Bíró Attila az M4 Sport-nak: Lehetett volna szorosabb. Közhely, de egy-két hibát el kellett volna kerülni, hogy komolyabban pariban legyünk az amerikai csapattal. Nagyon jól kezdtünk, aztán jött egy gyengébb periódus, aztán […]

Read More