Ötödik helyezett a gyermek válogatott az Európa-bajnokságon

Hétfő óta zajlik a verseny a franciaországi Fontainebleu-ben, ahol az utánpótlás Európa-bajnokság gyermek kategóriájában már érmeket is osztottak. A napokban visszafogottan vártuk, hogy a magyar gyermek válogatott idén mire lesz képes a bombaerős, húszcsapatos mezőnyben.

36875952 1056108117871047 1399747799024664576 n

Három pálya után alakult ki a teljes sorrend, ahol hétfőn az ifj. Kövy András által vezetett magyar csapat hibátlanul fordult a keddi második körre, amely után ezüstérmes pozícióban várta a harmadik felvonást. A szoros versenyben végül Magyarország húsz hibapontos teljesítménnyel az ötödik helyen zárt. Csapatunkból Horváth Gábor tanítványa, Budai Liza Leonardo H-val 0-4-4, Sós Attila tanítványa, Zólyomi Emma, a gyermek válogatottat még mindig segítő Viador nyergében 0-11-4 hibapontot ért el. Csapatunk harmadik embere, Füzér Gábor tanítványa, Kiss Lizanna volt, aki az elődöntőben hibátlan lovaglással a harmadik helyen végzett, majd 4 és 12 hibaponttal ért célba.

18N316 0282

Záró lovasunk, Krucsó Ferenc tanítványa, Törő Csongor pedig négy hibapontos kezdése után dupla hibátlannal segítette Magyarországot a szenzációs ötödik helyhez.

Egyéni lovasunk, Tóth Balázs Elsa Camparival tizenhat és tizenkét hibapont után, harmadszorra egy nagyszerű hibátlant lovagolt. Az Európa-bajnoki címet Németország szerezte meg Írország és Belgium előtt.

Gratulálunk a teljes gyermek díjugrató válogatottnak!

Read More

Ők fújnak Barcelonában – Íme, a játékvezetők névsora az Eb-n

biro0121 játékvezető fog bíráskodni az Eb-n. A jegyzékben egy magyar név található. Országonként egy játékvezető vesz részt a kontinenstornán. Magyarországot Várkonyi Gabriella képviseli. Íme a barcelonai Európa bajnokság bírái: Nenad Peris (horvát) Xevi Buch (spanyol) Benjamin Mercier (francia) Irakli Kikalishvili (grúz) Marcella Mauss (német) Georgios Stavridis (görög) Várkonyi Gabriella (magyar) Attilio Paoletti (olasz) Matan Schwartz […]

Read More

Trial UCI C1 dobogó Prágában

A magyar triál válogatott június 23-án a prágai Metronóm mellett megrendezett UCI C1 Kupán mérettette meg magát. A nemzetközi versenyen több nemzetiség között német, szlovák, osztrák és cseh versenyzők is szerepeltek. A magyar válogatott három tagja Kovács Péter (Junior “26), Misik Tamás (Elit 26″) és Végh András (Elit 26″) képviselte hazánkat. Nehéz pályákat építettek a …

Read More

A Pannon Bowlba jutás a tét

A Bad Bones a Cowbells 2-t fogadja, míg a Gladiators a Crushers otthonába látogat a Powerade Divízió I-ben. Igazán íncsiklandó párharcokat láthatunk a hétvégén a másodosztályban, ahol már a döntőbe jutás lesz a tét. Szombaton Szombathelyen a Crushers látja vendégül …

Read more

Read More

Férfi válogatott: a nagyszünet után leléptük Kínát

Manhercz-1A fordulás után könnyedén vertük a kínai válogatott a duisburgi felkészülési tornán.  A tegnapi amerikaiak elleni verség után, ma Kína várt a magyar válogatottra. Bár jól kezdtük a meccset, hiszen Sedlmayer majd Kovács találataival 2-0-ra vezettünk az első, sőt még a második nyolc percben is döntetlen állt az eredményjelzőn. A fordulás után belehúzott a magyar […]

Read More

Kemény meccs volt – Aranyéremért játszik a magyar válogatott a Világligán

magyarvilagligafina03A második félidőben erőnyerő volt a csapat Japán ellen, így bejutott a döntőbe válogatottunk a világligán. A tegnapi horvátok ellen aratott siker után, Japán következett a Világliga elődöntőjében. Érdekesség, hogy ellenfelünk az amerikaiakat győzte le, furcsa, nem mindennapi taktikájuknak köszönhetően. Az első nyolc perc elején Zalánki köszönt be, majd Josida egy fórt használt ki, 1-1. […]

Read More

Indulhat a harc a kiemelésekért

Két fővárosi és két keleti csapat küzd majd a hazai pályás helyezésekért a Fezen Hungarian Football League (HFL) 6. fordulójában. A cím gyakorlatilag helyes kifejezéssel él, hiszen már a HFL alapszakaszának hajrájában vagyunk, ahol már körvonalazódtak az erőviszonyok. A rájátszásba …

Read more

Read More

Rekordgyorsasággal fogytak el a jegyek a döntő 5. mérkőzésére

ftcszurkolo201801Pár órával a jegyértékesítés után, csalódottan hagyták el a szurkolók a pénztárakat. Az már biztos, hogy telt ház várja a csapatokat szombaton délután a Komjádiban, hiszen ahogy beszámolt róla a fradi.hu minden jegy elkelt néhány óra alatt a fináléra. A cikkben megemlítik, hogy a múlt heti találkozóhoz hasonlóan ezúttal is megcserélik a szektorokat a Magyar Vízilabda […]

Read More

Fèrfi Ob I: a Fradi lezárná

Budapest, 2018. május 13.
A szolnoki Andrija Prlainovic és a ferencvárosi Slobodan Nikic a férfi vízilabda ob I három gyõzelemig tartó fináléjának elsõ FTC-PQS Waterpolo - Szolnoki Dózsa mérkõzésén Budapesten, Komjádi uszodában 2018. május 13-án.
MTI Fotó: Mohai BalázsUtolsò meccsère kèszülhet a zöld-fehér klub az idènyben. A Szolnok szèpìtett szombaton, de most a Fradi behùzná a bajnoki cìmet. Ezzel a mérkőzéssel egy újabb lap került be a Bajnoki Döntő Könyvébe, ahol a Szolnok ugyanúgy, mint eddig BL-győztes, bajnokcsapat, és ez nem változik meg mindaddig, míg valaki le nem győzi őket. Tudtuk idáig is, […]

Read More

Megvan a 2002-es válogatott kerete

vizilabda altalanos02Május 7-én és 8-án a Szigeten válogatott összetartást vezényelnek a 2002-ben születettek számára.   A meghívott keret: Gelencsér Máté, Gyapjas Brendon, Hörömpő Botond, Katona Bálint, Lantos István, Gábor Lőrinc, Keszthelyi Atilla, Vass Benedek, Szabó Bence, Kevi Bendegúz, Dávid Zoltán, Molnár Erik, Nyíri Balázs, Szeghalmi Zsombor, Dubinák Szabolcs, Várkonyi Ádám, Fótos Tamás, Vigvári Vince, Kovács Milán, […]

Read More

Bemutatták a vízilabda “Puskás Öcsijéről” készült dokumentumfilmet

Bozsi - Az olimpiai bajnok vzilabda csapat tagjai (balrl) Hazai, Bozsi, Brandi, Nmeth, Halassy, Homonnai, Brdy.Bemutatták csütörtökön a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó Halassy Olivérről készült dokumentumfilmet. A vetítés előtti sajtótájékoztatón Czinke Gyula, “A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér” című alkotás társrendezője azt mondta: “ezzel a filmmel emléket szerettünk volna állítani hazánk egyik legnagyobb sportegyéniségének”. “Halassy Olivér emberfeletti teljesítménnyel olyan rekordokat döntött meg, amelyet a mai élversenyzők […]

Read More

Európa Kupa: a spanyol válogatott a Barcelonetára épít

davidmartinspanyolA spanyol kapitány kihirdette keretét a rijekai tornára. Kilenc Barceloneta játékos is szerepel David Martin Európa Kupa keretében. A spanyolok az olasz, a görög válogatottal valamint a magyar csapattal meccselnek a csoportban. Figyelemre méltó, hogy Felipe Perrone nem tagja a válogatottnak, ő vélhetően nyáron tér vissza a hispán csapatba. A spanyol válogatott Európa Kupa kerete: […]

Read More

Teke BL – Bronzéremért játszhat a Szeged

A bronzéremért játszhat az Alabárdos Szegedi TE az idei Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

A Bambergben zajló Final Four első elődöntőjében a magyar csapat 7-1-es vereséget szenvedett a német Zerbst együttesétől, így a németek 2017 után ismét döntőt játszhatnak. A Tisza-parti együttes tavaly ezüstéremmel zárta a sorozatot.

Eredmény:

Teke Bajnokok Ligája, Final Four

Bamberg, Németország

Elődöntő:

Zerbst (német) – Alabárdos Szegedi TE 7-1 (3754:3573)

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.