Címke: Újra
Nehéz döntést hozott az Opel Dakar Team
Megtette a hatását a vasárnapi pokoli szakasz: hétfőn reggel Szalay Balázs nem bírt kiegyenesedni, és úgy fájt a jobb lapockája meg a karja, hogy alig bírta felemelni. Így nem lehetett nekivágni a Silk Way Rali újabb emberpróbáló szakaszának, így az Opel Dakar Team kettőse nehéz döntést hozott:
Vadnai Benjamin: a hiedelmekkel ellentétben nem annyira szennyezett a víz Rióban
A magyar vitorlázók Rióban készülnek. Érdi Mária, Berecz Zsombor és Vadnai Benjamin is a játékok helyszínén hangolódik az olimpiára.
Brencsán Ábel, a Magyar Vitorlás Szövetség versenysport-menedzsere többségében pozitív híreket kap a válogatott vitorlázóktól. „Mindenki jól van, három külön csoportban készülnek a játékokra. Szokniuk kell a kinti körülményeket, a speciális áramlásokat, hogy augusztusban a lehető legjobbat hozzák ki magukból. Külön megemlítendő, hogy mindhárom hajóosztályban erős nemzetközi mezőny van kint” – mondta a sportvezető.

Az előzetes információkkal ellentétben nem annyira szemetes a víz, mint ahogy korábban a nemzetközi sajtó beharangozta. Vadnai Benjamin elmondta, hogy a hiedelmekkel ellentétben nem annyira szennyezett a víz. „Sokkal rosszabbra számítottam. Simán vitorlázható, és az időjárás is tökéletes. Néha lehet látni egy-két szemetet, de nem vészes. A mezőny, amelyben vitorlázom, hasonló az olimpiaihoz. A cél, hogy tartani tudjam majd a tempót, és a sebességem is elég jó” – számolt be riói élményeiről Vadnai Benjamin, aki a Laser Standard-ben indul az olimpián. Az augusztus 5-én kezdődő játékokon Berecz Zsombor Finn Dingiben, Érdi Mária pedig Laser Radialban áll rajthoz.
Az olimpián induló magyar vitorlázókat július 22-én búcsúztatják Balatonfüreden.
Egyre erősebbek a magyar szkanderesek
A Magyar Szkander Szövetség stratégiaváltása beérni látszik. Toborzásokat tartottak több iskolában, és eredményes utánpótlás korosztályt hoztak létre – hangzott el a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában.

Csabai Attila, a magyar Szkander Szövetség elnöke kiemelte, hogy ez a korosztály lassan beérik, közben a válogatott krémje is rendszeresen jól szerepel a nemzetközi versenyeken. A sportágban jövőre Budapest világbajnokságot rendez.
„Várhatóan 50 ország 1500 versenyzőjét láthatjuk vendégül jövő szeptemberben. Októberben Bulgáriában lesz az idei vb, tavasszal pedig Eb. A célunk az, hogy ezeken a világversenyeken rendre jól szerepeljenek a válogatottjaink” – mondta Csabai Attila, akit a legutóbbi kontinensbajnokságon újra megválasztottak a Világ- és Európai-szövetség alelnökének.
Ezüstéremmel zártak a magyarok a junior nyíltvízi úszó-világbajnokságon
A Kalmár Ákos, Tabi Zoltán, Juhász Janka, Kun-Szabó Fanni összeállítású magyar váltó ezüstérmet szerzett a junior nyíltvízi úszó világbajnokság hétfői zárónapján a 14-16 éves korosztályban. A Magyar Úszó Szövetség tájékoztatása szerint a 17-19 évesek között a Rasovszky Kristóf, Novoszáth Tamás, Farkas Adél, Kiss Nikolett összeállítású csapat az ötödik helyen végzett. Ezzel mind az éremtáblán, mind […]
Petra majdnem-érme
Három döntőben szurkolhattunk magyarnak a Tbilisziben zajló ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság utolsó napján. A legjobb eredményt Farkas Petra Beáta érte el, aki a negyedik helyen zárt távolugrásban. reb • Eljött hát a vég: a történelmi első ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság utolsó napjához … Bővebben
Önbizalom építő nap a Silk Way Ralin
Szalay Balázs kíváncsi volt. Arra, hogy mennyire tudta feldolgozni a két hónappal ezelőtti, bábolnai bukást, amelyben nem csupán az Opel Mokka tört rommá (a szervizcsapat emberfeletti tempóban építette újjá), hanem a pilóta válla is megsérült.
Ezüstnégyes
Ezüstérmet nyert a Dévay Zsombor, Lehmann Csongor, Putnóczki Dorka, Soós Fanni alkotta vegyes váltó a tiszaújvárosi ifjúsági triatlon Európa-bajnokságon. A fiatalok mindannyian elégedettek a második hellyel. Pusztai Viola • „Nagyon várom a váltóversenyt, amelyben úgy érzem, éremesélyesek vagyunk” – mondta … Bővebben
Pjaca kezében a döntés: Milan vagy Juventus
Két olasz klub versenyez Dinamo Zagreb horvát támadója, Marko Pjaca megszerzéséért, aki hamarosan meghozza a…
Rosbergnek tetszenek a spielbergi változások
Míg Max Verstappen nemtetszésének adott hangot az F1-es Osztrák Nagydíj helyszínét érintő módosításokkal kapcsolatban, a vb-éllovas szerint az új aszfalt kifejezetten fekszik neki és a Mercedesnek is.
Sikeres EYOF-főpróba
Az U15-ös leányválogatott ezüstérmes lett a győri felkészülési kosárlabda-tornán. A verseny főpróba volt a jövő évi EYOF előtt, amelynek műsorán szerepel a kosárlabda is. Lakner Gábor • Rangos U15-ös nemzetközi leány-kosárlabdatornát rendeztek Győrött, amelyen a házigazda magyar válogatott mellett Horvátország, … Bővebben
Junior úszó Eb – Csaknem 750 versenyző Hódmezővásárhelyen
Negyvenhét országból csaknem 750 versenyző érkezik a jövő heti, hódmezővásárhelyi junior úszó Európa-bajnokságra, amelyen Hargitay András szövetségi kapitány három-öt érmet remél a magyar fiataloktól. Ingyenes a belépés a nézőknek az Eb valamennyi versenynapján – többek között ezt jelentette be a verseny előtt egy héttel rendezett sajtótájékoztatón Almási István, a város polgármestere és Benkő Zsolt, a […]
Döntött kanyar és kevés egyenes kell a jó F1-es pályához
A Formula-1 közegének egyik legelismertebb technikai szakértője szerint javaslataival akár a DRS-t is száműzni lehetne a sportból. Aki hosszú egyenesben előzést akar látni, az meg menjen ki az autópályára.
A Williamsnek már csak a győztes mentalitást kell megtalálnia
A grove-i gárda utoljára négy éve nyert F1-es futamot, legutóbbi győztes szériájáig viszont 20 évet kell visszamennünk az időben – az a céljuk, hogy visszatérjenek erre az útra.
Tim Gábor nem tudja folytatni a bajnokságot
Tim Gábor és menedzsere év eleje óta próbált megfelelő támogatói hátteret találni, hogy teljes idényt fusson a Skoda Octavia Cup bajnokságban. Sajnos, a harmadik verseny előtt (Autodrom Most) már jól látható, hogy nem jártak sikerrel.
Mennyi az esély egy éjszakai futamra Bakuban?
Azerbajdzsán fővárosa hamarosan rendezi első F1-es versenyét, de felmerült egy esetleges villanyfényes futam ötlete is a Kaszpi-tenger partján.
Douchev-Janics Natasa nyerte a szétlövést, ő mehet Rióba!
Douchev-Janics Natasa nyerte az olimpiai válogatót női kajak egyes 200 méteren, miután a szerdai, szegedi „szétlövésben” ismét gyorsabbnak bizonyult ellenfelénél, Lucz Dóránál.
Görbül a kérdőjel
Gercsák Szabina ugyan jelenleg nem rendelkezik kvótával, de még mindig van esélye arra, hogy nyáron olimpikon legyen. A Hell Miskolci Judo Club 19 éves versenyzője a hétvégi guadalajarai viadal után már tisztábban láthat. Lakner Gábor • Bár Gercsák Szabina jelenleg … Bővebben
Védőoltás nélkül nem mehet suliba a gyerek
Az ombudsman szerint alapjogi szempontból aggályos, hogy az óvodák elutasítják az olyan gyermekek felvételét, akik nem kapták meg a kötelező védőoltásokat.
Előzze meg a cukorbetegség szövődményeit!
A WHO legújabb jelentése szerint világszerte 422 millió ember szenved cukorbetegségben, ebből a becslések szerint mintegy 800 ezer Magyarországon. Sokan nem is tudnak betegségükről, pedig rendszeres kezelésre szorulnának, mivel szervezetük nem termeli, vagy nem hasznosítja megfelelően az inzulin nevű hormont. A széles körű érintettség mellett a cukorbetegség jelentőségét az is mutatja, hogy ez a szám minden évben további 5-10%-kal növekszik, hazánkban pedig az elmúlt 20 évben megduplázódott a betegek száma. Ez a növekvő tendencia − elsősorban az egészségtelen életmód hatásai következtében − tovább folytatódik annak ellenére, hogy a cukorbetegség egy olyan civilizációs betegség, amely megelőzhető, illetve aminek a megfelelő kezelésével hosszú és teljes életet lehet élni.
Alonso: A McLarené a legjobb autók között van
A kétszeres F1-es bajnok úgy érzi, hamarosan jó idők következnek a csapat számára. Helyüket az autók erősorrendjében kicsivel a Red Bull mögé pozícionálja.


























