Az orosz klasszis az olimpiáig mindenképpen kitart
A háromszoros olimpiai érmes orosz mellúszó, Julija Jefimova még nem tudja, folytatja-e karrierjét a 2021-re halasztott olimpia után is, de Tokióig mindenképpen kitart. Az Egyesült Államokban élő és készülő sportoló a moszkvai Matcs TV-nek adott online interjúban azt mondta, majdani döntése nem annak a függvénye lesz, hogy aranyérmet szerez-e a japán fővárosban. A 28 éves […]

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó igyekszik a pozitív dolgokat megtalálni a tokiói ötkarikás játékok jövő nyárra halasztásában. A magyar sportoló – aki a játékok idején így már 32 éves lesz – kijelentette, riválisai vélhetően abban bíznak, hogy jövőre már “rozsdás” lesz, ő azonban arra készül, hogy megmutassa, erről szó sincs. “Nem érzem magam öregnek, […]
Jól halad a kétszeres olimpiai bajnok úszó, Bruce Furniss gyógyulása múlt vasárnapi szívinfarktusa után. A 62 éves Furnisst vasárnap súlyos állapotban szállították kórházba Kaliforniában, Orange megyében. Az intenzív osztályon mesterséges kómában tartották, és egy speciális eljárással védték meg az agyát a szívroham következményeitől – írta a Los Angeles Times. Kedden még nem reagált a külvilágra, […]
Szeptembertől egészen a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiáig havonta támogatja pénzügyi alapjából a vele szerződésben lévő versenyzőket a Nemzetközi Úszóliga (ISL). Az ISL pénteki bejelentésében közölte: október 14-től november 17-ig egy edzőtáborból és versenyekből álló öthetes időszakot tervez, ennek helyszínéről később határoznak a világjárvány alakulásának függvényében. Hosszú Katinka a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, a szolidaritási […]
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA több szabályváltoztatást is bevezet a jövőben; ezeknek a nagy része adminisztratív jellegű, a mellúszásban viszont komoly módosítások jönnek. A swimswam.com című szakportál szerdai beszámolója szerint a szervezet következő testületi ülésén megszüntetik a kétkezes falérintés kötelezettségét, valamint az eddigi egy delfin-tempó helyett 15 méterig lehet majd ezzel a […]
Úszóklasszisunk festett egy képet. Mint ismeretes, olimpiai bronzérmes úszónk a héten jelentette be, hogy a második koronavírus tesztje pozitív lett. Kapás Boglárkának szerencsére nincsenek tünetei, de így is két hét karantén vár rá. Az első napokban nem is tétlenkedett, hiszen festett egy pillangót. A képhez ezt írta: sziasztok! továbbra sincs semmi tunetem, minden rendben van […]
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a koronavírus-járvány miatt kéthetes teljes edzés-zárlatot rendelt azon válogatott versenyzők számára, akik az elmúlt egy hónapban külföldön tartózkodtak. Ezt a MÚSZ közleményben jelentette be a szerdai rendkívüli, videokonferenciás elnökségi ülését követően. A szervezet kedden hozta nyilvánosságra, hogy kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt a tesztek, amelyeket azért végeztek el, hogy […]
Kedd estig kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt az elvégzett koronavírus-tesztek – közölte a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azok után, hogy a nap folyamán Kapás Boglárka és Kozma Dominik is bejelentette: megfertőződött. A MÚSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte, a sportág speciális igényeit szem előtt tartva az elmúlt időszakban igyekezett megoldást találni arra, hogy a […]
Megfertőződött az új típusú koronavírussal Kapás Boglárka világbajnok úszó. Az olimpiai bronzérmes sportoló kedden a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a felkészülés folytatásához két negatív tesztre lett volna szüksége, ebből az első sikerült is, a második azonban már pozitív lett. “Jelenleg két hétig karanténban vagyok itthon, nem hagyhatom el a lakást. Egyelőre jól érzem magam, semmilyen […]
Hetvenöt éve, 1945. március 29-én halt meg Csik Ferenc, az 1936-os berlini olimpia 100 méteres gyorsúszó számának bajnoka. Lengvári Ferenc néven Kaposváron született 1913. december 12-én. Vármegyei aljegyző apja a következő évben elesett az első világháború szerb frontján, az árva kisfiút 1923-ban fogadta örökbe anyai nagybátyja, Csik László MÁV főorvos, neve ekkor változott Csik Ferencre. […]
A magyar úszóválogatott tagjai a jövő hét elején két fővárosi és három vidéki helyszínen újrakezdik a közös edzésmunkát. Kozma Dominik világ- és ötszörös Európa-bajnoki bronzérmes úszó szombaton az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a Duna Arénában, a Laky Károly Uszodában, valamint Törökbálinton, Balatonfűzfőn és Győrben folytatódik a közös munka azok számára, akiknek mindkét koronavírus-tesztjük negatív […]
Várhatóan jól tud majd alkalmazkodni az olimpia elhalasztásához Milák Kristóf világbajnok, világcsúcstartó úszó. A Budapesti Honvéd SE 20 éves klasszisa az egyesület Facebook-oldalának adott interjújában elmondta, nagyon jól sikerültek számára az edzőtáborok, sokat fejlődött, és ha nem szólt volna közbe a koronavírus-járvány, akkor már a márciusra kiírt országos bajnokságon kiemelkedő teljesítményt tudott volna nyújtani. A […]
A leukémiával kezelt japán úszó, Ikee Rikako több mint egy év után újra medencébe ugorhatott. A mindössze 19 éves versenyző az insidethegames.biz oldal híre szerint a 406 nap után kapta meg az engedélyt orvosaitól arra, hogy visszatérjen a vízbe. A hatszoros Ázsia-bajnok decemberben hagyta el a kórházat, akkor még úgy nyilatkozott, hogy a 2024-es párizsi […]
Az úszónk frappánsan válaszolt az olimpia halasztására. Egy mondatot írt ki facebook oldalára Kapás Boglárka, mikor megtudta, hogy egy évvel tolódik a tokiói olimpia. Az időpont változott, de a cél ugyanaz maradt! Tokió 2021, jövünk!👊🦋 – értékelte Kapás a kialakult helyzetet.
Abe Sindzó japán miniszterelnök és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke egyetért abban, hogy el kell halasztani a tokiói olimpiát. A japán kormányfő kedden telefonon egyeztetett a NOB első számú vezetőjével és utána arról tájékoztatta a sajtót, hogy azonos állásponton voltak a halasztás szükségességét illetően. Abe, a szervezők és a NOB arról is […]
A háromszoros olimpiai bajnok úszó Hosszú Katinka sporttársaival együtt napról napra bizonytalanságban készül. A 30 éves klasszis vasárnap este Facebook-oldalán számolt be a koronavírus-járvány miatt kialakult őt érintő helyzetről, és kiemelte, mivel a következő két hónap minden versenyét törölték – köztük az olimpiai kvalifikációs országos bajnokságot, és a májusi Európa-bajnokságot is elhalasztották -, ezért teljesen […]
Bő egy hét múlva kezdheti el újra a medencés edzéseket Kapás Boglárka világbajnok úszó, aki nemrég tért haza a thaiföldi edzőtáborozásból, de a koronavírus-járvány miatt jelenleg nem tud tréningezni. A riói olimpia bronzérmese vasárnap az M1 aktuális csatornának elmondta, hétfőn és csütörtökön fognak rajta elvégezni koronavírus-tesztet, és ha ezeknek az eredménye negatív, akkor a következő […]
A vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) elhalasztotta a budapesti kontinensviadalt. A LEN pénteki közleménye szerint az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét augusztus 17. és 30. között rendeznék meg. Paolo Barelli, a LEN elnöke jelezte, a magyarországi szervezőkkel megállapodtak, május végén, június elején tárgyalnak arról, hogy az új időpontban sor […]
Úszóklasszisunk a Facebook-oldalán osztott meg egy üzenetet. „Mindig is azt vallottam, hogy a kudarcokból, a nehéz időkből lehet a legtöbbet tanulni és erősödni. Úgy érzem, az ország most tényleg összefogott, figyelünk egymásra! Hiszem, hogy ebből a krízishelyzetből erősebben fogunk felállni! Kívánok Nektek sok erőt, kitartást és egészséget erre az időszakra!” – írta a Facebook-oldalára Hosszú […]