Junior vb: Berecz Blanka ezüstérmes 200 méter pillangón
Berecz Blanka révén egy ezüstérmet szereztek a magyarok szerdán, a Duna Arénában zajló junior úszó-világbajnokság második napján. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd A nap első magyar érdekeltségű fináléjában női 200 méter pillangón Berecz és Fábián Fanni volt érdekelt: előbbi, a szám ifjúsági olimpiai bajnoka és kétszeres korosztályos Európa-bajnoka egyéni legjobbját (2:09.75) közel egy másodperccel megjavítva, 2:08.93 perces […]

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nyilvános tárgyaláson hallgatja majd meg a háromszoros olimpiai bajnok úszó Szun Jangot, és amennyiben kiderül, hogy doppingvétséget követett el, akár örökös eltiltásra is számíthat. A CAS keddi közleménye szerint október végén lesz a meghallgatás, a szervezet történetében ez lesz a második nyilvános tárgyalás, 1999-ben az ugyancsak úszó Michelle Smith De Bruin […]
Eggyel nőtt a magyar résztvevők száma. Zombori Gábor a budapesti junior világbajnokságon olimpiai A szintet úszott 400 méter gyorson, ezzel ő a 19 magyar úszó, akinek megvan a tokiói induláshoz szükséges eredménye. Úszásban az A szint nem jelent feltétlenül ötkarikás szereplést, mivel egy országból számonként maximum két sportoló szerepelhet. Férfi 400 gyorson ugyanakkor Zombori az […]
Zombori Gábor olimpiai A szintet jelentő 3:46.06 perces eredménnyel megnyerte a 400 méter gyorsot a Duna Arénában zajló junior úszó-világbajnokság keddi nyitónapján. Fotó: Illyés Tibor A mindössze 16 éves magyar versenyző ideje korosztályos világbajnoki rekord és országos csúcs, és Kis Gergő felnőtt, 3:45.68 perces, tízéves rekordjánál sem sokkal gyengébb. Zombori az első magyar férfi úszó, […]
15 fiú és 15 lány versenyzőnk ugrik majd vízbe az augusztus 20-ás startoló junior világbajnokságon a Duna Arénában! LÁNYOK: Békési Eszter (50m mell, 100m mell, 200m mell), Berecz Blanka (200m pillangó), Fábián Fanni (200m gyors, 400m gyors, 200m pillangó), Gál Kincső (200m gyors, 400m gyors, 800m gyors, 1500m gyors), Gyűrűs Hanna (50m hát), Hatházi Dóra […]
Hosszú Katinka aranyéremmel fejezte be szereplését az úszók világkupa-sorozatának szingapúri állomásán, emellett a szombati zárónapon Jakabos Zsuzsanna két, Szabó Szebasztián pedig egy ezüstöt szerzett. Hosszú – a viadal eredményközlője szerint – ezúttal 200 méter vegyesen bizonyult legyőzhetetlennek (2:08.63 p), miután a háromszoros olimpiai bajnok magyar csütörtökön nyert 200 méter pillangón, pénteken pedig 400 méter vegyesen. […]
Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna is nyert egy-egy döntőt a pénteki versenynapon az úszók világkupa-sorozatának szingapúri állomásán. Hosszú – a viadal eredményközlője szerint – 400 méter vegyesen bizonyult legyőzhetetlennek (4:39.76 p), mögötte pedig Jakabos csapott célba másodikként (4:45.28). Jakabos szerzett egy aranyat is: a 200 méter gyors fináléjában diadalmaskodott (1:58.40). Hosszú érdekelt volt még a […]
Hosszú Katinka arany-, míg Jakabos Zsuzsanna és Szabó Szebasztián ezüstérmes lett az úszó világkupa-sorozat szingapúri állomásának csütörtöki nyitónapján. Fotó: MTI A viadal eredményközlője szerint a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú 200 méter pillangón 2:07.07 perces eredménnyel diadalmaskodott, mögötte a második helyen – csakúgy, mint egy héttel ezelőtt a csinani vk-viadalon – Jakabos ért célba 2:07.48 perccel. […]
A tervek szerint 2022 elejére elkészül Zalaegerszegen egy új uszoda és strand. Fotó: MTI / Varga György Balaicz Zoltán a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a jelenleg még üzemelő ötpályás, 25 méteres medence helyett egy új tízpályás, 50 méteres fedett uszoda és egy 25 méteres külső medence épül, a régiből pedig tanmedence lesz, […]
Az úszóknál fényes lehet a tokiói olimpia. Eddig 18 kvótásunk van Tokióra. nyíltvízi: Rasovszky Kristóf (10 km) medencés: Olimpiai kvalifikációs idővel, azaz A-szinttel rendelkezők: Bernek Péter (400 m vegyes, 200 m vegyes), Biczó Bence (200 m pillangó), Burián Katalin (200 m hát), Cseh László (200 m vegyes, 200 m pillangó), Gyurta Gergely (400 m vegyes), […]
Hosszú Katinka két számban is győzött az úszó világkupa-sorozat csinani állomásának második napján, pénteken. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú a kínai viadal eredményközlője szerint 400 méter vegyesen 4:36.99 perces, 100 méter háton pedig 59.65 másodperces idővel diadalmaskodott. Előbbi szám döntőjében Jakabos Zsuzsanna honfitársnője mögött másodikként csapott célba (4:45.28 p), 200 méter gyorson pedig harmadik lett […]
Hosszú Katinka és Szabó Szebasztián arany-, míg Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett az úszó világkupa-sorozat csinani állomásának nyitónapján. A viadal eredményközlője szerint a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú 200 méter pillangón 2:07.26 perces eredménnyel diadalmaskodott, mögötte a második helyen Jakabos ért célba 2:07.75 perccel. A férfiaknál Szabó Szebasztián 100 m pillangón 51.45 másodperccel bizonyult a legjobbnak, míg […]
Az öt kilométeren világbajnok Rasovszky Kristóf számára, nagy könnyebbség, hogy már a múlt hónapban, a kvangdzsui világbajnokságon megszerezte a tokiói olimpiai kvótát a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében. A világbajnok magyar sportoló az M4 Sporton csütörtökön azt mondta: már sikerült feldolgoznia a koreai sikert. “A vb-n még ott volt a kvalifikációs 10 kilométer az öt […]
A rákbetegséggel kezelt Nathan Adrian, ötszörös olimpiai bajnok amerikai úszó a Pánamerikai Játékokon visszatért a medencébe. A 30 éves Adrian tagja volt a 4×100 méteres gyorsváltónak, amely ezüstérmes lett a viadalon. A verseny után elmondta: nem ott van, ahol lenni szeretne, de jelen helyzetben már annak is örülnie kell, hogy egyáltalán versenyezhet. “Számomra ez a […]
Ryan Lochte megszerezte első győzelmét visszatérése után: 1:57.76 perccel nyerte a 200 méteres vegyesúszást az amerikai bajnokságon. A 35 éves, hatszoros olimpiai bajnok első bajnoki címét gyűjtötte be 2014 óta. “Eljött egy pont az életemben, amikor változtatni kellett. Már nem az az ember vagyok, aki két vagy három éve voltam” – nyilatkozott győzelme után. Lochte-nak […]
A magyar úszók egy aranyérmet szereztek a csehországi Racicében rendezett nyíltvízi junior Európa-bajnokság zárónapján, és az éremtáblázat, valamint a pontverseny élén végeztek. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a zárónapon a Gál Kincső, Gálicz László, Szimcsák Mira és Betlehem Dávid alkotta váltó lett aranyérmes a fiatalabbak (U16) között, míg az idősebbek (U19) a negyedik helyen zártak. […]
Hosszú Katinka egy arany-, Szabó Szebasztián és Kozma Dominik pedig egy-egy ezüstérmet nyert vasárnap az úszó világkupa-sorozat tokiói állomásának zárónapján. A viadal hivatalos eredményközlőjének honlapja szerint a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú 200 méter vegyesen 2:08.63 perces eredménnyel diadalmaskodott. A férfiaknál Szabó Szebasztián 50 méter pillangón 23.11-gyel lett második, Kozma Dominik pedig 200 méter gyorson – […]
Hosszú Katinka Tokióban versenyez, ahol 400 vegyesen 4:32.30 perces idővel nyerte, ami új világkupacsúcsot is jelentett. MTI / Kovács Tamás archív Klasszisunk két másodperccel gyengébbet úszott, mint a vb-n, de még így is másodperceket vert a második helyezettre. Jakabos a hatodik lett a számban. Úszó Világkupa, (Tokió) Női 400 méter vegyesúszás: 1. Hosszú Katinka 4:32.30 […]
A magyar válogatott mind a négy pénteki versenyszámban szerzett érmet a junior nyíltvízi Európa-bajnokságon a csehországi Racicében, ahol a nyitónapon a legfiatalabbak között Szimcsák Mira győzött. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a korosztályos viadal pénteken a 14-15 éves lányok 5 kilométeres versenyével kezdődött, s rögtön az első szám magyar sikert hozott: Szimcsák Mira maga mögé […]
Az amerikai bajnokságon visszatért 14 hónapos eltiltása után Ryan Lochte hatszoros olimpiai bajnok úszó. A 34 éves versenyzőnek doppingvétség – intravénás infúzió alkalmazása – miatt kellett kihagynia több mint egy évet. Visszatérésekor 1:57.88 perces időt úszott 200 méter vegyesen. A múlt héten, Kvangdzsuban a japán Szeto Daija 1:56.14-gyel nyerte meg a számot. “Visszatértem! Hosszú három […]