Címke: úszás
Vizes vb 2017 – Kialakult a magyar nyíltvízi csapat
A Gravelines-ben rendezett francia nyílt bajnokság után kialakult a magyar nyíltvízi úszócsapat összetétele a nyári, hazai rendezésű vizes világbajnokságra. A vb szervezőbizottságának tájékoztatása szerint a Magyar Úszó Szövetség döntése alapján a magyarok számára válogató viadal vasárnapi zárónapján Gyurta Gergely ezüstérmes lett 25 km-en, és ezzel megszerezte a balatonfüredi “rajtengedélyt”. A junior világ- és Európa-bajnok Rasovszky […]
Darnyi Tamás 50 éves – PORTRÉ
Ma ötvenéves Darnyi Tamás, a vegyesúszás négyszeres olimpiai és világbajnoka, aki világversenyeken veretlenül fejezte be pályafutását. Darnyi Tamás 1967. június 3-án született Budapesten. Bal szemét egy eltévedt hógolyó találta el még gyerekkorában, s hiába műtötték később többször, látását nem tudták megmenteni. 1975-től az Újpesti Dózsa, illetve az Újpesti TE, 1991-től a Budapesti Rendészeti SE, 1993-tól […]
Jelentős szabályváltozások, Hosszú kritizál
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) jelentősen megváltoztatta a szabályokat a 2017-es úszó világkupa-sorozatra. Az elmúlt öt év összetett győztese, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka élesen kritizálta az új rendszert.Fotó: MTI Az idén kilenc állomásos vk-t érintő talán legfontosabb módosítás az, hogy egy versenyző egy viadalon maximum négy egyéni számban indulhat. A korábbi […]
Vizes vb 2017 – Elégedett az előkészületekkel a FINA
Teljes mértékben elégedett a nyári világbajnokság előkészületeivel a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA. A Budapesten és Balatonfüreden sorra kerül esemény szervezőbizottságának beszámolója szerint mindezt az egyik utolsó helyszíni szemle kapcsán mondta a FINA-adminisztráció vezetője a Duna Arénában. Cornel Marculescu ügyvezető igazgató, Peter Hall televíziós és marketing igazgató, Pavel Medvedev protokollfőnök, Pedro Adrega kommunikációs […]
Vizes vb 2017 – Országjáró körúton népszerűsítik a világbajnokságot
Látványos installációkkal, nyereményjátékokkal és ismert sportolókkal népszerűsítik a hazai rendezésű vizes világbajnokságot egy országjáró körúton, amelyet pénteken indított útjára a szervezőbizottság. Fotó: Budapest 2017 Fina Vizes Világbajnokság /facebook) A rendezvényen Risztov Éva olimpiai bajnok mutatta be a roadshow-n bárki által kipróbálható játékokat, mint a toronyugrást imitáló VR-installációt, az Xbox Kinect segítségével megelevenedő úszóversenyt, amelyben az […]
Hosszú Katinka 13 érmet gyűjtött Bergenben
Hosszú Katinka 13 érmet, közte hat aranyat nyert a norvégiai Bergenben rendezett nemzetközi úszóversenyen. A vasárnap zárult háromnapos viadalon – honlapja szerint – a Rióban háromszoros olimpiai bajnok magyar pénteken győzött 400 méter vegyesen (4:36.42 p), 50 méter háton (28.37 mp), 200 méter pillangón (2:15.98), szombaton 200 méter vegyesen (2:16.44) és 800 méter gyorson (8:53.16), […]
Meghalt az Egyesült Államok legidősebb olimpiai bajnoka
Elhunyt Adolph Kiefer amerikai úszó, az Egyesült Államok legidősebb olimpiai bajnoka, aki június 27-én lett volna 99 éves. Kiefer 17 esztendősen, az 1936-os berlini nyári játékokon 100 méteres hátúszásban győzött. Ő volt az első, aki 1 perc alá tudta szorítani a legjobb időeredményt ebben a versenyszámban. Az otthonában, az Illinois állambeli Wadsworth-ben pénteken bekövetkezett halálának […]
Minden sikeres sportoló mögött egy erős édesanya áll
Május első vasárnapján a 17. FINA Világbajnokság résztvevői is felköszöntik édesanyjukat. A sportteljesítmények mögött szinte kivétel nélkül ott van a szülői támogatás, anyai gondoskodás. Manhercz Krisztián vízilabdázót, Kormos Villő műugró édesanyját, Kiss Szofit és Kiss Juli szinkronúszókat és Kapás Boglárka úszónő édesanyját kérdeztük anyák napja kapcsán: Manhercz Krisztián, a férfivízilabda-válogatott tagja elmondta, hogy nagyon fontos […]
Vizes vb 2017 – minden előkészület a tervezett ütemben halad
Hetvenhárom nappal a Magyarország által valaha rendezett legnagyobb sportesemény, a vizes világbajnokság rajtja előtt minden előkészület a tervezett ütemben halad – jelentette be Seszták Miklós fejlesztési miniszter, a szervezőbizottság elnöke azon a keddi sajtóbeszélgetésén, amelyen részletesen is beszámolt a feladatokról, illetve költségekről. Seszták Miklós elmondta, a világbajnokság szervezési költsége 32,9 milliárd forint, ám ehhez még […]
Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid hétezer eurót gyűjtött a Golden Touron
Mind Hosszú Katinka, mind Verrasztó Dávid 7000 eurót (2,17 millió forint) nyert az úszók Golden Tour elnevezésű, franciaországi körversenyének győzteseként. Fotó: MTI/archív A swimswam.com szaklap hétfői összegzése szerint mindkét nemnél magyar elsőséget hozott a három viadalból álló széria, amelynek első állomása februárban Nizzában, a második márciusban Marseille-ben, a harmadik pedig az elmúlt hétvégén Amiens-ben volt. […]
Látványos imázsfilm készült a vizes vb-ről!
Látványos és ötletes – elsőre ez a két szó jut az ember eszébe, ha megnézi a vizes vb új imázsfilmjét! Íme… A vizes vb-t július 14. és 30. között rendezik, amelyre most kedvcsinálóként egy új kisfilmmel jelentkeztek a szervezők.
Úszó ob – A kapitány már látja a tokiói csapat gerincét
Az úszók szövetségi kapitánya előzetesen is minden idők legjobb magyar bajnokságára számított, de – amint fogalmazott – még így is a vártnál több pozitív meglepetésben volt része a szombaton befejeződött debreceni ob-n. Sós Csaba hétfőn az M4 Sport Sportreggeli című műsorában úgy fogalmazott, hogy igazán remek teljesítményeket látott a múlt heti, debreceni ob-n, s […]
Mányoki Attila legközelebb a Gibraltári-szorost akarja átúszni
Kimerítő vállalkozását követően Mányoki Attila pihen és erőt gyűjt, hogy újabb felkészülés után október végén – az Ocean’s Seven elnevezésű sorozat hatodik állomásaként – a Gibraltári-szorost ússza át. A világhírű magyar hosszútávúszó az után beszélt erről az MTI-nek, hogy a hétvégén sikerrel teljesítette az új-zélandi Cook-szoros jelentette akadályt. A szervezők hivatalos adata szerint 6 […]
Vizes vb – Elindult a világbajnokság önkénteseinek képzése
Nyolcvankét nappal a magyarországi vizes világbajnokság rajtja előtt vasárnap délelőtt megkezdődött az önkéntesek képzése. A Pesti Vigadóban megtartott első rendezvényen a vb 3500 önkéntese közül nyolcszázan vettek részt. Elsőként Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte a megjelenteket. Ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy mivel Budapest és Balatonfüred a mexikói Guadalajara visszalépése miatt két éve kapta meg […]
Kijelölték a vb-csapatot!
A debreceni országos bajnokság szombati befejeztével Sós Csaba szövetségi kapitány – az edzőbizottság, majd a szövetség elnökségének jóváhagyásával – szombat este kihirdette a válogatott csapatot, amely a júliusi, budapesti világbajnokságon indul. A vb történetében először minden számban lesz magyar induló. A korábban kihirdetett válogatási elveknek megfelelően az ob végéig kvalifikációt szerzett versenyzők mostantól kezdve védettséget […]
Hosszú és a Gyurta fivérek győzelmei a zárónapon
Zsúfolt programmal, tizenkét döntővel ért véget az úszók Debrecenben rendezett országos bajnoksága szombaton, amely a Gyurta fivéreknek egy-egy, Hosszú Katinkának két aranyérmet hozott. A háromszoros olimpiai bajnok, s az ob befejező napján is minden egyéni döntőben érdekelt Hosszú nagy csatában nyert 200 méter gyorson: az este első fináléjában 57 századdal volt fürgébb, mint rendkívül tehetséges […]
Mányoki Attila átúszta a Cook-szorost
Mányoki Attila, a nemzetközi hírű magyar hosszútávúszó sikerrel küzdötte le az újabb óceáni akadályt: ezúttal az új-zélandi Cook-szorost úszta át. Az Ocean’s Seven elnevezésű sorozat ötödik állomásán a szervezők tájékoztatása szerint öt perc híján hét óra alatt ért célba. A világ egyik legveszélyesebb tengerszorosának a zalaegerszegi illetőségű sportember hetek óta tartó várakozás után vághatott neki, […]
Váratlan országos csúcs férfi 100 gyorson
Országos csúcsot is hozott a Debrecenben zajló úszó országos bajnokság pénteki napja: a délutáni döntőben Németh Nándor 100 méter gyorson diadalmaskodott 48.64 másodperccel. A régi rekordot az ezúttal bronzérmes Kozma Dominik tartotta 2014 óta 48.76 másodperccel. A 17 éves egri úszó ezzel a vb-csapatba került, pedig saját bevallása szerint a junior Eb-re és vb-re készült […]
Úszó országos bajnokság – Három aranyat nyert Cseh László
Cseh László három aranyérmet nyert csütörtökön az úszók debreceni országos bajnokságának második napján. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ és Európa-bajnok versenyző 50 méter pillangón, majd – alig tíz perc elteltével – 200 méter vegyesen, végül az egriek 4×100 méteres gyorsváltójával győzött. Vegyesen világbajnoki A szintet úszott a másodikként célba érő Telegdy Ádám, de a […]
A tervek szerint haladnak a vb előkészületei
A budapesti és balatonfüredi világbajnokság előkészületei és szervezési feladatai az előzetes ütemterveket követve haladnak, az összes helyszín elkészül legkésőbb júniusra, így a terheléses próbaüzemre is kellő idő marad majd. Az elmúlt időszakban több téves információ jelent meg a 17. FINA Világbajnoksággal kapcsolatban, amelyeket a leghatározottabban visszautasítunk. A Bp2017 NKft. és partnerei mindent megtesznek annak […]


























