Címke: uszoda
A Fradi új uszodát építene
A Ferencváros 2020-ra Európa legmodernebb sportegyesülete szeretne lenni – ezt az FTC elnöke, Kubatov Gábor jelentette ki. Az elkövetkezendő években a zöld-fehér egyesült egy új uszodát is építene. A tervek szerint a klub új uszodát építene a vízilabdásoknak és az úszóknak, valamint készül egy kültéri medence is a póló „nyári sportággá” válásának jegyében. Ezek mellett […]
Négyen pályáznak Storcz Botond helyére, az olimpiai bajnok nem kandidál
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége november végén pályázatot írt ki a szakmai igazgatói, valamint a szövetségi kapitányi posztokra. A pályázati határidő december 12-én zárult, az alábbi pozíciókra a következő személyek nyújtották be jelentkezésüket. A felnőtt válogatott szövetségi kapitányi posztjára négyen, szakmai igazgatónak 9-en, utánpótlás-kapitányak ketten pályáztak, a paraszakág élére egy kandidálás érkezett. A pályázatokról előre láthatóan jövő hétfőn a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége dönt.
Balog Zoltán: a kormány célja, hogy 2018-ra minden járásban legyen tanuszoda
Balog Zoltán szerint a kormány célja, hogy 2018-ra ne legyen olyan járás Magyarországon, ahol nincs tanuszoda, így minden iskolás gyerek megtanulhat úszni. Az emberi erőforrások minisztere erről csütörtökön beszélt a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által szervezett, kétnapos budapesti nemzetközi konferencián, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mozgásszegény életmód rohamos terjedésére. A résztvevők arról cserélik […]
Mérföldkőhöz érkezett a Szombathely
A vasi megyeszékhelyen nem lassítanak, elkezdődött a Fedett Uszoda és Termálfürdő felújítása, bővítése. Pénteken az új épületszárny alapkövét is letették. A szeptemberi közgyűlésen mutatta be először Gáspár Péter építészmérnök a szombathelyi Fedett Uszoda és Termálfürdő átalakításának, bővítésének, korszerűsítésének terveit. Az építési munkálatok kicsit több mint egy hónapja kezdődtek, június 20-án zárták be a komplexumot. A […]
Mérföldkővhöz érkezett Szombathely

Mérföldkőhöz érkezett Szombathely

Kétmilliárdért építenek sportuszodát Szekszárdon
Több mint kétmilliárd forintos ráfordítással 25×33 méteres medencét magában foglaló sportuszoda épül Szekszárdon a Modern városok program keretében. Ács Rezső (Fidesz-KDNP) elmondta: feltételes közbeszerzési eljárást indítanak a létesítmény kivitelezésére, amíg az állami támogatás megérkezik az önkormányzathoz. Az új uszoda becsült költsége 2,3 milliárd forint, és a 2017-es tanévkezdésre készülhet el – tette hozzá. Csillag Balázs, […]
Átadták a megújult ajkai uszodát
A beruházás bruttó 850 millió forintból, 572 millió forint TAO-forrás felhasználásával közel másfél év alatt készült el. Az ünnepélyes avatáson Nemcsik Balázs, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára azt mondta: sporttörténeti pillanat az uszoda átadása Ajka életében, az építményt a vízilabdaklub mellett az úszók és a helyi lakosok is használhatják majd. Példaértékűnek nevezte, hogy az ajkai […]
Átadták a Tüske-uszodát!
Ünnepélyes keretek között, a Jövő bajnokai versennyel megnyitották, a Tüskecsarnok mellett felépült Tüske-uszodát Budapesten. Az új, fedett uszodakomplexum egy 50 méteres, tízpályás versenymedencéből, valamint egy 25 méteres, állítható medencefenékkel rendelkező bemelegítő- és tanmedencéből áll, s egy 1000 fős lelátóval rendelkezik. A beruházás állami forrásból valósult meg, több mint 3,2 milliárd forintből. Az üzemeltető a Nemzeti Sportközpontok […]