Öttusa – „Nagyon motiváltan vágtam neki az évnek”

A Mol Alapítvány által támogatott korosztályos vb-ezüstérmes öttusázó, Dobronyi Dorina a tavalyinál is nagyobb dobást tervezett az alaposan felforgatott idei évre. Idén a tavalyi évét is szerette volna túlszárnyalni a Kőbánya SC korosztályos válogatott öttusázója, Dobronyi Dorina. A 15 éves ígéret elképzelése nem tűnt lehetetlen küldetésnek, ugyanakkor igen magasra tette a lécet 2019-ben: csapatban U17-es Európa- […]

Read More

Úszás – “Egyelőre mi is kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki ebből”

Az elmúlt hetek, hónapok viszontagságos felkészülése után újra egyenesbe álltak Békési Eszter edzései. Az Egri Úszó Klub 18 éves versenyzője szerint akár még jól is elsülhet, hogy a halasztásokkal nyert plusz egy évet. A tavalyi év egyik legsikeresebb utánpótláskorú versenyzője, az Egri Úszó Klub sportolója, Békési Eszter volt, aki bár nem nyert érmet a junior világ- és […]

Read More

Vívás – “Kivételes generációról beszélünk, amely bármikor megállja a helyét”

„Szerintem majdnem biztos, hogy csak jövőre lesz utánpótlás-vb, ettől függetlenül készen állunk majd arra, ha azt mondják, októberben megrendezik a seregszemlét. Abban az esetben sincs okunk bánkódni, ha 2021-re csúszik az erőpróba, hiszen senki nem „öregszik ki” az utánpótláskorból. Az 1.05-ös szorzónk tehát még lejjebb csúszhat addig” − nyilatkozta némi humorral fűszerezve a junior és […]

Read More

Vívás – Muhari Eszternél Tokió is szóba jöhet

A Budapesti Honvéd vívószakosztályának legeredményesebb utánpótláskorú párbajtőrözője, a 17 éves Muhari Eszterrel mesél a karanténidőszakról, az alkalmazkodóképességéről és a közeljövőbeli céljairól. Az ötszörös utánpótlás Európa-bajnok, kadétvilágbajnok párbajtőrvívót, Muhari Esztert nem érintette mélyen a koronavírus-járvány okozta leállás. „Számomra egyáltalán nem volt nehéz ez az időszak, végig edzettem otthon. Az online oktatásba hamar belejöttem, sőt még örültem is, hogy […]

Read More

Úszás – Az olimpiára készülő Kurdi Zsófia a Floridai Egyetemen folytatja

A tengerentúlon, a Tallahassee-ben működő Floridai Egyetemen folytatja a pályafutását a magyar úszóválogatott 19 éves sprintere, Kurdi Zsófia. A Vasas olimpiára készülő sportolója az idei év nehézségeiről, a sérüléséről és az előtte adódó nagy lehetőségről mesél. Szombaton posztolta közösségi oldalán a magyar úszóválogatott tagja, a 19 éves Kurdi Zsófia, hogy az Egyesült Államokban, a Floridai Egyetemen folytatja […]

Read More

Cselgáncs – Mamira Lucának jókor jött a „leállás”

Mamira Luca, a tavaly ifjúsági világbajnoki címet szerző 15 éves cselgáncsozó mesélt arról, miért jött jól neki a koronavírus-járvány okozta „leállás”. Habár a 40 kilogrammban ifjúsági világbajnok cselgáncsozó, a 15 éves Mamira Luca egy súlycsoporttal feljebb, a 44 kilósok között kezdte az új évadot, még mindig a negyvenesek ifi világranglistájának az élén áll. És ez így is marad még […]

Read More

Kézilabda – Minden idők legnagyobb férfi junior-világbajnoksága jön Budapestre

Jövőre hazai közönség előtt, a férfi U21-es kézilabda-világbajnokságon szerepelhet utolsó nagy tornáján a válogatott, amelyen először vehet részt harminckét csapat. Az elmúlt két évben elsöprő sikert hoztak a hazai rendezésű korosztályos kézilabda-világversenyek. 2018 júliusában a női U20-as válogatott nyert vb-t Debrecenben, míg egy évvel később az U19-es lányok győztek a győri Eb-n. Ráadásul mindkét torna […]

Read More

Kajak-kenu – “Csak azért is ugyanúgy, keményen végigedzem az évet”

A versenyek többsége elmarad, de így is kőkeményen készül az ifjúsági világ- és Európa-bajnok kajakos, Csikós Zsóka. A Mol Alapítvány által támogatott 19 éves sportoló az idei év nehézségeiről és a terveiről mesél. Irigylésre méltó mérleggel zárta a tavalyi esztendőt Csikós Zsóka, a Szolnoki Kajak-Kenu Klub sportolója. A 19 éves versenyző a racicei ifjúsági Európa-bajnokságon […]

Read More

Korcsolya – Újabb juniorjaink kaptak ösztöndíjat a nemzetközi szövetségtől

Idén már három sportágunk képviselőire is felfigyelt a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU): junior-szinkronkorcsolyacsapatunk, a Team Magic, a gyorskorcsolyázó Bíró Hanna (16) és a rövid pályás gyorskorcsolyázó Jászapáti Péter (17) összesen 8700 svájci frank (2,7 millió forint) ösztöndíjban részesült. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) fejlesztési bizottsága idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát, amelynek keretében az elmúlt szezon eredményes […]

Read More

Vívás – „El kellett felejtenem azt, hogy iskolába és edzésre járok”

A 19 éves ifjúsági olimpiai bajnok kardvívó, Rabb Krisztián mesélt a poreci Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményéről, az elhalasztott utánpótlás-világbajnokságról, a koronavírus-járvány okozta leállásról és az újrakezdésről. „Az ifjúsági olimpiai bajnok Rabb Krisztián a junior kardvívó-világranglista második helyezettjével, az olasz Luca Fiorettóval állt szemben a poreci utánpótlás Európa-bajnokság elődöntőjben − immár biztos érmesként. A magyarnak ezúttal nem volt ellenszere, 15:5-ös vereséget szenvedett […]

Read More

Úszás – Bajba került az utánpótlás egyik fellegvára, az Egri Úszó Klub

Az edzők március óta nem kaptak fizetést, az uszoda pedig jelenleg is zárva tart; így áll a helyzet Egerben, ahol az ország egyik legsikeresebb úszóműhelye működik. A vezetőedző, Kovács Ottó mesél. „Most minden összejött” – kezdte Kovács Ottó, az Egri Úszó Klub elnöke és vezetőedzője, amikor arról kérdezte az utanpotlassport.hu, mi a helyzet a koronavírus-járvány után […]

Read More

Kajak-kenu – A vártnál jobban teljesített az ifjúsági válogatott az első felmérőjén

A kajak-kenu utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, Makrai Csaba a teljes ifjúsági keretet meghívta Szolnokra, ahol két óra alatt kétszer teljesítették a versenyzők az 5000 métert egyesben, időre. A kajak-kenu utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, Makrai Csaba a szövetség honlapjának számolt be arról, hogy az 5000 méteres felmérőkkel hivatalosan is elkezdődött az élet az ifjúsági nemzeti keret számára Szolnokon. […]

Read More

Gergely István – “Ne hagyják el a célkitűzéseiket, az álmaikat”

„Veszítettünk valószínűleg sok tehetséget, de közben találtunk rengeteg olyan sportolót, aki a munkában hisz, és azzal juthat nagyon messzire” – mondta Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke a Hogyan tovább, magyar sport? elnevezésű konferencián. A kétszeres olimpiai bajnok pólós beszélt az edzők megváltozott feladatairól, de kitért a klubvezetés kihívásaira is. Hogyan tovább, magyar sport? Sok […]

Read More

Tekvondó – A Márton lányok olyanok, mint két tojás, csak nagyon keményre főzve

A magyar tekvondó legnagyobb ígéretei közé sorolt 14 éves ikerpárt, Márton Luanát és Vivianát, valamint szüleiket kérdeztük, hogyan küzdenek meg a karanténnal Madridban. Októberben nem bízta a véletlenre a magyar színekben való bemutatkozást a Spanyolországban élő 14 éves tekvondós ikerpár, Márton Luana és Viviana. A castellóni kadét Európa-bajnokságon Viviana 51 kilogrammban páholta el a mezőnyt, majd lett kontinensbajnok, és […]

Read More

Jégkorong – Halász Béni az NAHL első magyar kapusa

„A legfontosabb, hogy a teljes szezonban jól teljesítsek. Ha például tíz meccsen jól véd egy kapus, akkor a játékos-megfigyelők felkapják a fejüket, aztán gyorsan le is teszik” – mondja a 18 éves korosztályos válogatott jégkorongkapus, Halász Béni, aki a következő szezonban már a North American Hockey League-es (NAHL) New Mexico Ice Wolves csapatát erősíti. Áprilisban jelentették […]

Read More

Atlétika – Éremesélyeseink az eltörölt ifjúsági Eb után

A törölt ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság után a rúdugró Garamvölgyi Petra és az akadályfutó Varga Gréta edzőjének is nehéz volt lelket öntenie a papíron éremesélyes tanítványába. Mi lett volna, ha? Tehetjük fel a sportvilágban kevés létjogosultsággal bíró kérdést a törölt ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság kapcsán is. Az olaszországi Rietiben tervezett korosztályos eseményt sok fiatal első nagy nemzetközi […]

Read More

Úszás – Mintha nyári szünet után lennénk

Ismét edzésbe álltak a válogatott úszók, így a junior-világbajnok Zombori Gábor is. A Budafóka SE 17 éves sportolója sajnálja, hogy plusz egy évet várnia kell az olimpiára, de a karanténidőszakot jól viseli, például többet tud fotózni. A koronavírus-járvány miatt kialakult másfél hónapos pihenő után újrakezdhették az edzéseket az utánpótlás-válogatott úszók is a Duna Arénában és […]

Read More

Cselgáncs – Négy magyar a befagyasztott ranglisták élén

Március eleje óta nem rendeznek nemzetközi cselgáncsversenyeket sem, emiatt nem meglepő, hogy a korosztályos világranglisták is „befagytak”. A hazai fiatalok büszkék lehetnek magukra: négyen is a lajstrom éléről várják az újraindulást. A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) világranglistáin a március elsején megrendezett varsói felnőtt European Open-viadal óta nem lehetett újabb pontokat gyűjteni. Emiatt meglehetősen érdekes képet mutat a […]

Read More

Atlétika – Varga Gréta eltörölt éremesélye

A veszprémi SVSE 16 éves akadályfutója, Varga Gréta a nagyszerű fedett pályás szezonja után joggal reménykedhetett az ifjúsági Európa-bajnokság dobogójában, amíg az eseményt el nem törölték a koronavírus-járvány miatt. Joggal lehet csalódott fő versenyének eltörlése után, hiszen meseszerű fedett pályás szezont produkált a veszprémi SVSE színeiben versenyző 16 éves Varga Gréta, aki az elmúlt hónapokban 1500 […]

Read More

Sakk – Kozák Ádámot kihívta a világbajnok

A sakk a koronavírus-járvány okozta kényszerhelyzetben sem áll meg, csupán minden eddiginél jobban az online felületekre korlátozódik. Ez viszont új lehetőségeket nyit a játékosok előtt. A 17 éves nagymester, Kozák Ádám például a férfi sakkvilágbajnoki címet 2013 óta védő Magnus Carlsennel csapott össze az éj leple alatt. A tavaly legfiatalabb magyarként nagymesteri címet szerzett és […]

Read More