Utánpótlás válogatottak tagged posts

U21-es válogatott: Zsinórban harmadik ellenfelét is lenullázta Gera újjáalakuló csapata

Gera Zoltán csapata a nyári korosztályváltás óta három mérkőzést játszott, mindhármat kapott gól nélkül nyerte meg. Tovább

U21-es válogatott: “Sikerült előrelépnie a csapatnak” – Gera kijelölte keretét a lengyelek és a németek ellen

Október 8-án és 12-én csoportja papíron két legerősebb tagját fogadja U21-es válogatottunk: előbb a második kalapból a mieink mellé sorsolt lengyel, majd az első kalapos német válogatottal mérkőzik meg Gera Zoltán együttese Szegeden. Tovább

Először győzött tétmeccsen Gerával a magyar U21-es válogatott

A Gera Zoltán vezette magyar U21-es válogatott végig nagy fölényben játszva 4-0-ra megnyerte San Marinó-i Európa-bajnoki selejtezőjét. Skribek Alen duplázott, de Baráth Péter és Kiss Tamás is betalált a keddi találkozón. Tovább

U21: Győzelmi esélyt szalasztottunk el a svédek ellen

A magyar U21-es válogatott az első félidőben kétgólos előnyre tett szert a svédek elleni Eb-selejtezőn a Szusza Ferenc Stadionban, de a vendégek mindkét félidő végén betaláltak egyszer, s miután mi a fordulás után adódó lehetőségeinket kihagytunk, döntetlennel ért véget a találkozó. Tovább

Női U17: Az újabb győzelemmel már az elitkörben a válogatott

A magyar női U17-es válogatott pénteken a Bulgária ellen győzelemmel kezdte meg szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán, és a Moldova elleni keddi siker már azt jelenti, hogy Schumi Dorottya csapata kiharcolta az elitkörbe jutást. Tovább

U15: Döntetlennel zártuk a svájci túrát

A magyar U15-ös válogatott a keddi veresége után csütörtökön 1-1-es döntetlent játszottunk a házigazda svájciak korosztályos csapatával. Tovább

Női U19: Gólgazdag döntetlen Ausztria otthonában

A Lindabrunnban rendezett felkészülési mérkőzésen a mieink szerezték meg a vezetést, majd a hazai együttes már 3–1-re is vezetett. Válogatottunk hajrája két gólt, a mérkőzés pedig 3–3 végeredményt hozott. Tovább

U15: Nem ment a góllövés Svájc ellen

Hiába játszott kiegyenlített mérkőzést Svájc ellen a magyar U15-ös válogatott, a kapu előtti határozottságukkal a hazaiak magabiztos győzelmet arattak. Tovább

U16: Egygólos vereség Belgium ellen

A magyar U16-os férfi válogatott felkészülési mérkőzésen 1–0-s vereséget szenvedett Belgium ellen Telkiben. Tovább

Női U19: Újabb szoros siker az északírek ellen

Az Eb selejtezőkre készülő korosztályos csapat egy első és egy második félidei góllal 2–1-re nyert az északír csapat ellen a két együttes e heti második, büki összecsapásán. Tovább

U16: jó játék és döntetlen a belgák ellen

Lejátszotta e heti összetartása első felkészülési mérkőzését az U16-os válogatott Telkiben. Tovább

U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatottnak keményen meg kellett harcolnia a három pontért Málta ellen, de egy utolsó pillanatokban szerzett találattal 2-1-re nyerni tudott keddi, gyirmóti Eb-selejtezőjén. Tovább

U21: A végére hagytuk a csattanót Málta ellen

A magyar U21-es válogatott a 92. percben szerzett találattal győzött 2-1-re a máltaiak elleni gyirmóti Európa-bajnoki selejtezőn. Tovább

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja. Tovább

U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott a harmadik helyért lépett pályára hétfőn Ukrajna korosztályos legjobbjai ellen a vajdasági Vilotic-tornán, de nem sikerült a bronzérem megszerzése, Marcus Jahn csapata 2–1-es vereséget szenvedett. Tovább

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán. Tovább

U21: Tanulni kell a győzelemből

Michael Boris szövetségi edző szerint a Málta ellen, keddi Eb-selejtezőn a mieink tölthetik be azt a szerepet, mint amit pénteken a németek, viszont a várható labdabirtoklási fölényt győzelemre kell váltani. Tovább

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben

A magyar férfi U19-es együttesünk pénteken kezdte meg szereplését a vajdasági Vilotic-tornán. Tovább

U21: Bravúros győzelem az Eb-címvédő németek otthonában

A magyar U21-es válogatott jó védekezéssel, valamint Zsótér Donát és Vida Máté bombagóljaival 2-1-re legyőzte az Eb-címvédő németeket a két csapat padernborni felkészülési mérkőzésén. Tovább

U21: Motiváltan készül a németek ellen a válogatott

Pénteken 18.00 órakor Padernbornban, az Eb-címvédő németek ellen lép pályára az U21-es válogatott. Tovább