Vízimentő Eb – Egy arany és két bronz

Magyar sikerek Riccionéban! Idén az olasz város adott otthont a vízimentő Európa-bajnokságnak, ahol a Takács Krisztián, Balog Gábor, Gyárfás Bence, Keresztes Mátyás alkotta kvartett aranyérmes lett a 4X50 méteres akadályváltóban. Ugyanez a négyes a 4X50 méteres kombinált váltóban bronzérmet szerzett. Az olaszországi kontinensbajnokságon Verrasztó Dávid is indult, aki a 200 méteres akadály fináléjában harmadik lett, így bronzérmesként zárt.

Zubor Attila szövetségi kapitány elmondta, az érmeken túl pontszerző helyezések is voltak. „Mindenképp előrelépést tapasztalhatunk a korábbi világversenyekhez képest. Egy arannyal és két bronzéremmel zártuk ezt az Eb-t, emellett voltak pontszerző helyezéseink, hiszen egy 5., és egy 8. helyet is begyűjtöttünk. Ez a legsikeresebb világverseny, amit produkáltunk. Jövőre ugyancsak Riccionéban rendezik meg a világbajnokságot, amely egyben kvalifikáció a 2021-es Világjátékokra. Célunk, hogy indulási jogot szerezzünk a nem olimpiai sportágak világversenyére.” – mondta Zubor Attila.

Read More

Víz alatti rögbi-vb: 15. lett a magyar csapat, Kolumbia a világbajnok

A 15. helyen végzett a magyar férfi válogatott a víz alatti rögbi-világbajnokságon. A grazi világverseny a sportág hazai történetében kiemelt jelentőségű volt, hiszen a magyar válogatott először indult világbajnokságon. Az aranyérmet Kolumbia szerezte meg.

 

A nemzeti csapat az utolsó helyosztón Luxemburgot 10-1-re legyőzve végzett a 15. helyen. Markovics Dóra, a válogatott segédedzője elmondta: összességében elégedett a magyar csapat vb-szereplésével. „Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy először vettünk részt világbajnokságon. Három győzelmet szereztünk és ez biztató a jövőre nézve. A Klima András vezette csapat Szlovákiát és Luxemburgot múlta felül ezen a vb-n. Utóbbi válogatottal kétszer is megmérkőztünk. Célunk, hogy a világbajnokságon szerzett tapasztalatokat felhasználva a felnőtt csapatok mellett, ütőképes utánpótlást neveljünk itthon” – mondta Markovics Dóra.

A víz alatti rögbi egyre népszerűbb sportágnak számít, főleg a búvárok körében. A mérkőzéseket 4 méteres medencében játsszák, ahol a 12 fős csapatból egyszerre 6 van a vízben. Egy mérkőzés kétszer 15 percig tart.

Read More

Víz alatti rögbi-vb: Győzelem a szlovákok ellen

Megszerezte második győzelmét a magyar férfi válogatott a víz alatti rögbi-világbajnokságon. A grazi világversenyen a nemzeti csapat a szlovákokat győzte le 1-0-ra az utolsó előtti helyosztón. A gólt Szűrös Márton Péter szerezte. A magyarok azzal a Luxembourggal csapnak össze az utolsó meccsen, amelyet egyszer már legyőztek a csoportmeccsek során. Ezt az összecsapást a 15-17. helyért játsszák majd le.

 

A magyar válogatott szempontjából sporttörténelminek számít ez a vb, hiszen a csapat először vesz részt világbajnokságon. Az együttes a két győzelem mellett a svédektől, az osztrákoktól, az amerikaiaktól, a csehektől és a kanadaiaktól is kikapott Grazban.

 A víz alatti rögbi egyre népszerűbb sportágnak számít, főleg a búvárok körében. A mérkőzéseket 4 méteres medencében játsszák, ahol a 12 fős csapatból egyszerre 6 van a vízben. Egy mérkőzés kétszer 15 percig tart.

Read More

Magyar sikerben bízik a LEN magyar kommentátora

Csütörtöktől vasárnapig rendezik Hannoverben a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét, amelynek több szempontból is lesz magyar résztvevője. Mindenekelőtt természetesen a Ferencváros együttese, amely négyszer nyerte meg a néhai Kupagyőztesek Európa Kupáját, kétszer pedig az Euro-kupát, de a legrangosabb európai kupasorozatban még nincs trófeája.

A Fradi a negyeddöntőben a négyszeres győztes Jug Dubrovnikkal találkozik, és az összecsapást, akárcsak a Final Eight további 11 mérkőzését egy magyar sportkommentátor, Ambrus Tamás angol nyelvű tolmácsolásában követhetik figyelemmel a nézők világszerte az európai szövetség (LEN) streamjének jóvoltából.

„Mondanom sem kell, teljesen semleges maradok a közvetítéseknél, ettől függetlenül nekem is van szívem, az pedig értelemszerűen a Fradi felé húz. A magyar bajnoknak még nincs akkora tapasztalata a BL-ben, mint a riválisok többségének, ennek ellenére bízom benne, hogy sikeresen szerepel majd” – mondta a Sportágválasztó Magazinnak Ambrus Tamás, aki főállásban a Digi Sport kommentátora – annak tíz évvel ezelőtti indulása óta.

Read More

Jakabos és Verrasztó vízimentő-világbajnokságon indult!

Magyar világbajnoki ezüstérem a vízimentők-világbajnokságán. A 2018-as világversenynek Adelaide adott otthont. A válogatott tagja volt – többek között – Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Dávid is. A világbajnokságon a 4×50 méteres akadályváltó volt a legeredményesebb a magyar küldöttségből. A Takács Krisztián, Balog Gábor, Gyárfás Bence, Keresztes Mátyás alkotta kvartett ugyanis ezüstérmes lett.

 

A Magyar Élet- és Vizimentő Szakszövetség információi szerint Verrasztó Dávid a surf race nyíltvízi számban éppen csak lecsúszott a dobogóról, és végül negyedik lett, míg Jakabos Zsuzsanna a 200 méteres akadályúszásban a 8. helyen zárt.

Zubor Attila szövetségi kapitány elmondta: „Magyar szempontból, az eddigi legsikeresebb világbajnokságon vagyunk túl. Versenyzőink megmutatták, hogy ebben a sportágban is tudunk a világ legjobbjai között végezni egy világversenyen. Biztató a két év múlva megrendezendő kvalifikációs világbajnokságra, de már most látjuk, hogy sokkal nagyobb létszámban kell rajthoz állnunk, hogy esélyünk legyen kijutni a Világjátékokra. Ennek a sportágnak – a versenyeken túl – van egy fontos üzenete, ez pedig az, hogy minél több gyermek tanuljon meg úszni, minél több emberhez jusson el, hogy kellő elméleti és gyakorlati felkészülés után merészkedjen csak ismeretlen, de akár ismert vizekbe is egyaránt. Ezért indult el a „Víz a barátod” és a „Legyél te is önmentő vízimentő” programunk – mondta Zubor Attila.

Az élet- és vízimentés egyébként a Világjátékok egyik látványos sportága. A Nemzeti Versenysport Szövetség főtitkára úgy vélekedik, a következő játékokon már ott lehetnek a magyar vízimentők is. „Egy nagyon összetett és kemény, látványos sportágról beszélünk. A Nemzeti Versenysport Szövetség támogatja a vízimentőket, különös tekintettel arra is, hogy a magas szintű versenyzés mellett a társadalmi üzenetek eljuttatásában is fontos szerepet vállal a Magyar Élet- és Vízimentő Szakszövetség. A gyermekek vízbiztonságának növelését, az úszás népszerűsítését is célzó „önmentő- vízimentő” programjuk kidolgozottságát tekintve egyedülálló. Néhány nyugat-európai országban a vízbiztonság-fokozás, a vízi önmentés oktatás egyes elemei fellelhetők, de a magyar modell jobban kidolgozott. Ennek megismertetését is támogatja az NVESZ. A válogatottat tekintve pedig bízom abban, hogy a 2021-es birminghami (USA) Világjátékokon már nekik is szurkolhatunk, és eredményeikkel hozzájárulnak ahhoz, hogy ismét kiválóan szerepeljen a Magyarország képviseletében kiutazó magyar csapat. ” – értékelt Bóné Zoltán.

Read More

Magyar volt a világ első paralimpikonja

Nem hivatalosan magyar volt a világ első paralimpikonja, az 1909-ben született Halassy Olivér, kétszeres olimpiai és háromszoros Európa- bajnok vízilabdázó, Európa-bajnok gyorsúszó, ráadásul a magyar sportlegenda amputált lába ellenére az épek között érte el világraszóló sikereit.

Egy gyerekkori baleset következtében a futballistának készülő Halassy bal lábát térd alatt amputálni kellett, azonban ő mégsem adta fel sportkarrierről szőtt álmait. Sportágat váltott és úszásban és vízilabdában is bajnok tudott lenni az épek és egészségesek között. 1928-ban, mindössze 19 évesen Komjádi Béla szövetségi kapitány beválogatta az amszterdami olimpiára készülő vízilabdacsapat keretébe és ezzel kezdetét vette az a sikersorozat, melynek nyomán sportlegendává nőtte ki magát a féllábú tehetség. 1932-ben Los Angelesben, 1936-ban a Berlinben olimpiai bajnok magyar vízilabda csapat tagja volt. 1931-ben, 1934-ben és 1938-ban pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Összesen 91 alkalommal szerepelt a válogatottban. Az egyik legnagyobb egyéni sikerét az 1931-es párizsi Európa-bajnokság jelentette, amikor a magyar válogatott megnyerte a vízilabda döntőt a világ legjobbjának tartott német válogatottal szemben, majd ezt követően két órán belül Halassy az 1500 méteres gyorsúszásban is aranyérmet szerzett.

A legendás sportolóról nemrégiben dokumentumfilm készült, A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér címmel, melynek bemutatója csütörtökön lesz. A film producere a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely.

“Ahhoz, hogy valaki olimpiai bajnok legyen, hogy példakép legyen, ahhoz az élet minden pillanatában törekednie kell arra, hogy mutasson valamit, hogy saját maga tükrében, saját maga előtt többet tudjon nyújtani, mint az előző pillanatban.” – mondta el a filmes szakmába most belekóstoló korábbi klasszis.

A filmben megszólal dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó is. „A vízilabdázókat magyar embereknek tartják. Mondhatnám azt is, hogy tökös férfiakból áll, jó populációból áll a vízilabda társadalom, akikre mindig lehet számítani. Azt hiszem, ez a legenda, ez a mítosz, ez az ember megérdemli azt, hogy a gyerekek, akik lekerülnek az uszodába, megismerjék, vagy, hogy beszéljünk róla.” – mondta Faragó.

„Remélem, hogy a fiatal generáció a film után felkapja a fejét, és inspirálja őket Halassy kitartása és küzdeni tudása. Csonkolt lábbal az ép sporttársakat megelőzve jutott fiatalon a csúcsra úszásban és vízilabdában egyaránt.”  – tette hozzá a film egyik rendezője Czinke Gyula.

Tarics Sándor, Halassy Olivér egykori csapattársa azt mondta: „Ellene nem volt jó játszani, de vele nagyon.”

 

Read More

Molnár Tamás: álomszerű az egész

Budapest, 2017. augusztus 7.
A Millennium csapatnéven induló magyar válogatott vezetõedzõje, Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, korábbi szövetségi kapitány, Kósz Zoltán másodedzõ, valamint Székely Bulcsú (takarásban), Molnár Tamás, Szécsi Zoltán kapus, Märcz Tamás, Benedek Tibor, Steinmetz Barnabás és Biros Péter (b-j) a kispadon a masters korosztályú vizes világbajnokság vízilabdatornájának Millennium - Galatasaray SK mérkõzésén a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. augusztus 7-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsA Millennium már az elődöntőre készülhet a Masters vb-n. Molnár Tamás alig találta a szavakat a győztes negyeddöntő után, mikor a hangulatról beszélt. Molnár Tamás: Tisztában voltunk vele, hogy egy amerikai csapat az első két meccshez képest fizikálisan nehezebb lesz. Ezt bizonyította, hogy a center-bekk pozícióban komoly küzdelem folyt, sokkal több cserére volt szüksége a […]

Read More

„Európai” névsorolvasás

Keretet hirdettek a korosztályos kosárlabda-válogatottak szövetségi edzői, az U20-as fiúk hétfőn már meg is kezdik a felkészülést a nyári Európa-bajnokságra. Lakner Gábor • A szövetségi edzők kihirdették a korosztályos válogatottak bő keretét, amellyel nekivágnak az Európa-bajnoki felkészülésnek. Írásunkban a három … Bővebben

Read More

Luis Salomot gyászolja a motorsport világa

Luis Salom a Moto2-esek Katalán Nagydíjának második szabadedzésén szenvedett halálos kimenetelű balesetet, amely után a közösségi oldalakat elárasztották a részvétnyilvánító üzenetek. Magyar motorversenyzők, a MotoGP szereplői, korábbi és jelenlegi riválisok, valamint más szériák pilótái rótták le kegyeletüket – ezekből szemezgettünk a teljesség igénye nélkül.

Read More

Bajnokok Ligája: Utolsó másodperces góllal kapott ki a Szolnok

BL2016Finalsix060207Már 6-3-ra is vezetett a Szolnok, mikor elkezdett zárkózni az Olympiakosz. A mérkőzés végén a Tisza-partiak kapaszkodtak az eredmény után, az utolsó másodpercek pedig balul sültek el. Az Olympiakosz most mutatkozott be, hiszen megnyerték a csoportjukat, így rögtön az elődöntőbe jutottak. Népes szurkolótábor kísérte el a görög együttest, de a mieinket nem tudták túlkiabálni. A […]

Read More

Lorenzo ezúttal válaszolni tudott Vinalesnek

Kis híján ugyanaz a forgatókönyv játszódott le péntek délután, mint a MotoGP első barcelonai gyakorlásán, ám Maverick Vinalest ezúttal vissza tudta előzni a sokáig vezető Jorge Lorenzo. A harmadik helyen Cal Crutchlow végzett, míg Valentino Rossi és Marc Marquez csupán a hatodik és kilencedik pozíciókat szerezték meg.

Read More

A spanyolok világbajnoka nem lesz ott az olimpián

jenniferpareja01Lassan a spanyol válogatott is megkezdi a riói olimpiára a felkészülést, de a csapatkapitányt biztos, hogy nem látjuk az ötkarikás játékokon. A spanyol szövetségi kapitány döntött. Miki Oca nem válogatta be Jennifer Parejat (32) a nyári válogatott keretbe. – számolt be az rfen.es. “Nehéz volt a meghozni a döntést, de a csapatnak ez lesz a legjobb. […]

Read More