Könnyed siker

Magabiztos győzelmet aratott a fiú U19-es vízilabda-válogatott Románia ellen a Miskolcon játszott felkészülési mérkőzésen. A szakvezetés elégedett a csapat teljesítményével. P. V. • Megmaradtak a körmei a felnőtt férfi vízilabda-válogatott Brazília elleni mérkőzésére azoknak a szurkolóknak, akik már az U19-es … Bővebben

Read More

Rutin és fiatalság – Íme, az USA olimpiai kerete

usawaterpolovilagligaDejan Udovicsics kihirdette a Riói csapatát. Az amerikai együttesben két változás van a tavalyi kazanyi vb-hez képest. Érdekesség, hogy a legrutinosabb játékos már az ötödik olimpiájára készül. A tavalyi kazanyi Vb-hez képest fiatalított a kapitány. Ben Hallock 19 évesen került be Jackson Kimbell helyett, míg Nikola Vavics helyett Thomas Dunstan játékára számít a Udovicsics Rióban. […]

Read More

Jól szerepeltek a magyar diákok Londonban

Az idei Shell Eco-marathon Europe különösen nagy kihívás elé állította a résztvevő több mint 200 diákcsapatot, akiknek nem csak az esőt és időnként erős szelet hozó londoni időjárással kellett megküzdeniük, hanem a teljesen új városi versenypálya emelkedőivel és éles kanyarjaival is. Az innovációs kihívás során így a magyar diákok nem csak járműtervezés és -építés, de taktikai tervezés, sőt vezetés terén is összemérhették tudásukat a 29 országból érkező társaikéval.

Read More

Az olimpiai ötösben

Polgár Judit szövetségi kapitány Gledura Benjámint is nevezte a szeptemberi azerbajdzsáni sakkolimpiára. A 16 éves nemzetközi nagymester tétmérkőzésen is bemutatkozhat a felnőttválogatottban. UP-info • Gledura Benjámin tétmérkőzésen, mi több: egyenesen a sakkolimpián is bemutatkozhat a magyar felnőttválogatottban, ugyanis helyet kapott … Bővebben

Read More

György Réka olimpiai A-szintes 200 háton

Az úszók olimpiai színt teljesítésének zárónapja július 3. Ezért rendezik június 29. és július 2. között a Tüske-uszodában a Budapest Opent, amin még meg lehet váltani úszóinknak a riói repülőjegyet. A nyitónapon ez György Rékának sikerült, akinek a 200 háton a második kvótáját sikerült megszereznie (2:09.64).

Read More

Dózsa-heppiend

A Dózsa György Gimnázium – Melegh Enikő által felkészített – futballcsapata szeptemberben diákolimpiát nyert. Azzal indulási jogot szerzett a lille-i iskolai világbajnokságra. Áprilisban már beszámoltunk arról, hogy az elutazása viszont anyagi okok miatt sokáig szinte lehetetlennek tűnt. Az utolsó utáni … Bővebben

Read More

Bajnoki hajrágyőzelem

Kántor Gergely U20-as bajnoki címmel hangolt a Mitropa-kupára és az U18-as csapat Európa-bajnokságra. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott 16 éves sakkozó az év végéig negyven-ötven Élő-pontot szeretne gyűjteni. Lakner Gábor • Kántor Gergely nyerte az U20-as országos sakkbajnokságot, … Bővebben

Read More

Magabiztos diadal

A magyar U15-ös vízilabda-válogatott nyerte a Kids’ Finalt. A Hajós Alfréd Uszodában rendezett döntőben 12-5-re múlta felül az amerikaiak korosztályos csapatát. A harmadik helyet a Szolnok szerezte meg. Pusztai Viola • A Széchy Uszodából az ifjúsági vízilabda-bajnokság elődöntői után sokan … Bővebben

Read More

A Reccót legyőzve a Szolnoké a bronzérem a BL-ben

8 YOUNGER Aaron SZOLNOKI VSK AUS
Szolnoki (white cap) vs Olympiacos (blue cap)
Budapest, Alfred Hajos National Swimming Complex
LEN 2016 Water Polo Champions League Final Six
Budapest HUN June 2 - 5, 2016
Day 02 June 2, 2016
Photo Giorgio Scala/Deepbluemedia/InsidefotoSzép játékkal győzött a Szolnok a Recco ellen a Bajnokok Ligája bronzcsatájában. Ki a motiváltabb? – általában ez szokott lenni a bronzmeccsen a kérdés. A bemutatáskor – érthető módon – mind a két együttes szomorúan baktatott ki, melyet a helyszínen tekintett meg a női kézilabda válogatott is. Az első negyed rosszul indult, de aztán jól […]

Read More

Elveszett Európa-bajnokság

A magyar korosztályos karateválogatott nem utazik el a visszalépések miatt komolytalanná lett, regionális Európa-bajnokságra. De a fiatalok így sem maradnak nyári versenyek nélkül. Lakner Gábor • Hétvégén a törökországi İzmitben rendezik meg a 14. regionális karate Európa-bajnokságot,. De magyar versenyzők … Bővebben

Read More

Akár 30 magyar úszó is mehet Rióba

Szerdai ülésén a Magyar Úszó Szövetség elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottságnak beterjesztendő keretnévsort, amely máris impozáns, hiszen harminc potenciális induló nevét tartalmazza – ugyanakkor ez még nem a végleges csapat, hiszen július 3-áig van lehetőség a szintidők teljesítésére.

Read More

Másik hullámhosszon

Szinte pontosan egy év óta Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjával készül a 19 éves Takács Tamara, aki hivatalosan december óta a Vasas kajakosa. A korosztályos versenyek számos szép eredménye után most a račicei felnőtt Világ Kupa-viadalon elért K–1 1000 méteres sikerével … Bővebben

Read More