Komáromi Tibor szerint a hazai közönség sokat segít majd a magyaroknak

A háromszoros világbajnok Komáromi Tibor szerint a hazai közönség sokat segíthet a magyar birkózóknak az októberi budapesti világbajnokságon, melyen reményei szerint a csapatból többen is aranyéremért küzdhetnek majd.

    A Magyar Birkózó Szövetség szakmai alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Papp László Sportarénában sorra kerülő vb a sportág idei legfontosabb versenye, amin a világ legjobbjai mind ott lesznek, és valamennyi kategóriában óriási mezőny gyűlik össze.
    „Tulajdonképpen ez a vb számunkra olyan lesz, mint egy olimpia. Kőkemény verseny lesz, de hát ezeken a világversenyeken nem adják csak úgy oda a pontszerző és a dobogós helyeket” – nyilatkozta az olimpiai ezüstérmes korábbi klasszis, aki szerint a vb kitűnő erőfelmérő lesz a 2020-as tokiói olimpia szempontjából is, le lehet majd mérni, két évvel a játékok előtt, hol állnak a magyar versenyzők. 
    Komáromi hangsúlyozta, hogy a nagyon erős mezőnyben nem lesz könnyű dolga a magyaroknak, akik viszont szerinte rengeteg erőt meríthetnek a közönségből. 
    „Állítom, hogy a hazai aréna pozitívan hat majd a magyar birkózókra. A válogatottban több olyan kiválóság is van, aki az utóbbi időszakban Európa-bajnoki címet nyert, s nagyon szeretném, ha ezek a klasszisok a vb-aranyért is szőnyegre lépnének” – tette hozzá Komáromi Tibor. 
    A budapesti világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik meg.

Read More

Minden, amit a Bajnokok Ligája Final Eightről tudni kell

blgenova01A címvédő Szolnok a Jug Dubrovnik ellen küzd, még az Eger a Barcelonetával néz farkasszemet a BL negyeddöntőjében. Négy meccsel startol a BL negyeddöntője Genovában. Fontosabb cikkeink a témában:  – BL: nagy veszteség, a Szolnok kulcsjátékosa nem játszhat – Bajnokok Ligája: a Szolnok az első meccsel foglalkozik – Bajnokok Ligája: a Recco szerb legendája bizakodó – Bajnokok Ligája: […]

Read More

Elbúcsúztatták Mossóczy Líviát, Pataki Ferencre emlékeztek

Kedden délelőtt, a külföldön élő családtagok, barátok, sporttársak, a MOB és a Ferencvárosi TC képviselői jelenlétében a Farkasréti temető Makovecz termében, polgári szertartás keretén belül vettek végső búcsút az augusztus 18-án, 81 éves korában elhunyt Bánhegyi Lászlóné Mossóczy Líviától. A MOB bizottságának képviselői a sírkertben a 100 éve született Pataki Ferenc olimpiai bajnok tornászra is megemlékeztek.

Read More

Kiszámíthatóan szerepel otthon a Fradi, sok a döntetlen Újpesten

Öt mérkőzést játszottak eddig az OTP Bank Liga hatodik fordulójában. A debreceniek április 22-én, a Haladás elleni hazai mérkőzésen szereztek a mostanit megelőzően legutóbb négy bajnoki gólt. Háromgólos különbséggel március 4-én, a Diósgyőr ellen győztek. A Bp. Honvéd sorozatban negyedszer nyert idegenben, ilyen jó sorozata legutóbb 2012 nyarán volt. Az újpestiek a legutóbbi 19 hazai bajnoki mérkőzésükből tízen döntetlent játszottak.

Read More

Göteborgban lovaink

Több napos utazás után a Horse Trans Cargo segítségével a teljes magyar díjugrató válogatott lovai a díjlovas csapattal együtt már Göteborgba érkeztek. Az év legrangosabb nemzetközi díjugrató versenyére, az Európa-bajnokságra a magyar csapat lovainak gondtalan szállítását és részvételét profi lóápolóink felügyelik. (Szabó Magdus Chacco Blue II, Pál Dominika Zordon, Csuka Balázs Timpex Bölcsész, Nagy Vivien Quirosa, Kalász Péter Chacco –Boy)

Így utazott a csapat:

https://www.youtube.com/watch?v=ODM_wlR8QVE

fei-longines-meny-2

Read More

Évzáró csaták

A húszéves Galambos Ramóna is szőnyegre lép a jövő hét végén Budapesten, a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán. Nagy Lajos szövetségi edző szerint tanítványa teher nélkül, felszabadultan versenyezhet. Lakner Gábor • A jövő hét végén a Syma-csarnokban rendezik meg a nem … Bővebben

Read More

Már nem csak álom

Összeállításunkban három, Amerikában továbbtanuló és kosárlabdázó magyar játékost mutatunk be, és csupán a sérülés az oka, hogy végül nem négyen indultak el nyáron a tengerentúlra. Lakner Gábor • Az, hogy az ígéretes magyar kosárlabdázók érettségi után amerikai egyetemen tanulnak és … Bővebben

Read More

Úszás: Hosszú Katinka spanyol riválisa Tokióig folytatja

belmonteHosszú Katinka egyik legfőbb riválisa, a riói olimpián két érmet, közte egy aranyat nyert Mireia Belmonte García a 2020-as tokiói játékokig folytatja a pályafutását. A 25 éves úszó azt is kijelentette, némi pihenést követően megkezdi a felkészülését a következő nagy erőpróbára, amely a jövő évi, budapesti vizes világbajnokság lesz számára. A spanyolok klasszis versenyzője négy […]

Read More