Uszonyosúszó vk: Remek eredmények

uszonyosvk2016A magyar uszonyosúszók az egri világkupán szenzációsan teljesítettek, hiszen tizennégy arannyal, nyolc ezüsttel és nyolc bronzéremmel messze túlszárnyalták az előztes elvárásokat.  A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának hétfői tájékoztatása szerint a tavaly három világbajnoki címet nyert Senánszky 100 méter uszonyos gyorson 46.65 másodperces világcsúcsot állított fel, e mellett 200 gyorson is győzött. A debreceni sportoló három […]

Read More

Úszó vk: Tovább szárnyalhat Hosszú

hosszu_01Hosszú Katinka tovább szilárdíthatja első helyét az összesített pontversenyben az úszók idei világkupa-sorozatának tokiói versenyén, amelyet szerdán és csütörtökön rendeznek meg. A világ- és Európa-bajnoknő szokásához híven – és ahogyan azt a viadal honlapja is megerősítette – mindkét napra zsúfolt programot vállalt, együttesen 13 számban adva le nevezését. Különösen csütörtöki műsora feszített, amikor nyolc versenyszámban […]

Read More

Továbbra is az élmezőnyben a magyar versenyzők

Az úszó világkupa szingapúri állomását követően még mindig előkelő helyen szerepelnek a magyar versenyzők az összesített ponttáblázaton és a kereseti listán is. Fotó: Facebook A szingapúri versenyhétvége érdekes történéseit követően is az élmezőnyhöz tartoznak úszóink mind az összesített pontversenyt, mind pedig a kereseti listát tekintve. Szerencsére nem zavarta meg jó szereplésükben az első napon kialakult […]

Read More

Veszélyben a szingapúri úszó világkupa

Továbbra is fennáll a veszélye, hogy az ázsiai város súlyos levegőszennyezettsége miatt elmarad az úszó világkupa soron következő, szingapúri állomása. Fotó: formula.hu Cornel Marculescu, a sportág nemzetközi szövetségének (FINA) általános igazgatója bejelentette, hogy a versenyzők egészségének védelme miatt a hosszabb, azaz a 800 és az 1500 méteres számokat már biztosan nem rendezik meg, ezen kívül […]

Read More

Aranyeső mindenkinek!

A pekingi világkupa záró napján sem maradtak adósak úszóink a kiemelkedő eredményekkel, mindhárom magyar résztvevőnk nyakába került aranyérem. Fotó: zimbio.com Az idei pekingi úszó világkupa versenyszámai a kiegyensúlyozottság jegyében teltek el, az első nap 16 úszószámát 16 különböző sportoló nyerte. Nem lepődhetünk tehát meg rajta, hogy Katinka 2 arany mellett négy ezüstöt és egy bronzot […]

Read More

Katinka átlépte a 200-as álomhatárt, Dávid is győzni tudott

Ahogyan az várható volt. tovább folytatódott az éremeső úszóink számára a pekingi világkupa első napján. Hosszú Katinka egy arany- és három ezüstérmet szerzett. Verrasztó Dávid egy arannyal és egy ezüsttel lett gazdagabb, Jakabos Zsuzsanna pedig egy második és egy harmadik helyezést ért el. Fotó: mob.hu Hosszú Katinka 198 világkupa éremmel érkezett Pekingbe, a mai napon szerzett […]

Read More

Pekingben folytatódik az úszó világkupa

A múlt héten lezajlott a távol-keleti szakasz első, hongkongi állomása, azonban a versenyzőknek nem sok idejük maradt kipihenni magukat, hiszen ma következik a Pekingi verseny. Alig hogy befejeződött a hongkongi megmérettetés, úszóinknak máris a következő akadályra kell koncentrálniuk. Az úszó világkupa aktuális versenyét Pekingben rendezik meg szeptember 29-30-án.   Hosszú Katinka továbbra is vezeti az […]

Read More

Úszó világkupa: Továbbra is Katinka az éllovas

A héten véget ért az úszó világkupa hongkongi etapja, ahol Hosszú Katinka újabb 8 elsőséget ért el. Természetesen ezzel továbbra is magabiztosan vezeti az összetett ranglistát. Hosszú Katinka 10 éremmel zárta ezt az állomást (8 arany, 1 ezüst, 1 bronz), továbbá egy új országos csúccsal (200 gyors), míg Jakabos Zsuzsanna 6-tal (2 ezüst és 4 […]

Read More

Hosszú Katinka: “Nehéz lesz a tavalyi 10 aranyammal versenyezni”

Az Iron Lady elmondta, hogy nehéz lesz a tavaly nyújtott remek produkciójával versenyezni az idei világkupa hongkongi állomásán, de hasonló eredmény vár, mint a tavaly tudott nyújtani. Cameron van der Burgh, Hosszú Katinka és Stephanie Au / Fotó: scmp.com Tavaly ugyan 10 aranyérmet szerzett Hosszú Katinka, de az idei világkupa sorozatban nagyobb kihívás vár majd […]

Read More

Ma kezdetét veszi a hongkongi úszó világkupa

Újabb állomásához érkezett az úszó világkupa, a versenyzők  a hongkongi Victoria Parkban tehetik magukat próbára a kétnapos rendezvényen. Már minden versenyző várja, hogy megkezdődjenek a futamok, természetesen ezen a helyszínen is képviselteti magát az úszósport elitje. Fotó: Facebook Tovább folyik tehát a küzdelem a pénzdíjazással járó győzelmekét, melyben szerencsére több magyar úszó is előkelő helyen […]

Read More

Hongkongban folytatódik az úszó világkupa

A 2015-ös úszó világkupa következő állomásához közeleg, ugyanis szeptember 25-én és 26-án Hongkongban folytatódik a rangos sorozat. Úszóink lassan megérkeznek a helyszínre. Ahogy azt már korábbi cikkünkben olvashatták, tovább folyik a küzdelem az úszó világkupa csodálatos pénzdíjáért. Természetesen sportolóink és képviseltetik magukat az eseményen, indulásuk vagy éppen érkezésük pillanatát meg is örökítették az utókor számára. […]

Read More

Kinek kell a hó?

Még csak tizenhárom éves, de már 130 méteres sáncról is magabiztosan emelkedik el a Kőszeg SE síugrója, Molnár Flórián. Édesapja és olasz szakemberek szerint is eljuthat a Világ Kupáig. Legközelebb annak az egyik előszobájában, a FIS-kupán indul. Nagy-Pál Tamás • … Bővebben

Read More