Visszatér a spanyolok ásza a válogatottba
A legnagyobb újdonság a spanyolok világliga keretében, hogy ismét játékra kész a center. Maica Garcia Godoy maga jelentette be a nyári vb előtt, hogy ezt a nyarat a pihenésnek szenteli. A center az elmúlt időszakban kihagyhatatlan tagja volt a spanyol válogatottnak. Az 1990-ben született pólós a 2013-as vb-n felállhatott a világ tetetjére, ráadásul otthon Barcelonában. […]

Hosszú ideje húzódik a győri 33-as medence ügye, most végleges megoldódhat a probléma, így a vízilabdázók is nyugodtabb körülmények között edzhetnek. Győr 2014-ben átadott szabadtéri 33-as medencéje szemptember óta zárva van. A benti uszoda, ahol többek között a vízilabdázók is edzenek teljes kapacitással működik. Sokáig váratott magára, hogy az uszoda megkapja a használatba vételi engedélyt, […]
A Világliga európai selejtező nyitányán, a szerbek és a horvátok semmit nem bíztak a véletlenre. Fotó: waterpoloserbia.org Nem jelentett gondot a szerbeknek Románia. A címvédő kilenc góllal győzött, legeredményesebb játékosuk pedig Viktor Rasovics volt, aki hármat dobott. A B-csoportban a horvátok 14-4-re győztek az oroszok ellen. Ivica Tucak együtteséből Loren Fatovics öt gólt is jegyzett. A […]

Mindkét válogatottunk indul a Világligában, amlynek már elkészítették a csoportbeosztását. A férfiaknál kilenc, méga nőknél négy csapat nevezett a világliga selejtezős küzdelmekre. Érdekesség, hogy ez jóval kevesebb mint tavaly például. A vb ezüstérmes válogatottunk a C-jelű hármasba került, így a spanyolokkal és a hollandokkal küzd meg. Figyelemreméltó, hogy az A-csoportba a szerbek Montenegróval kerültek össze, […]
Eddig nem volt biztos, hogy elindul-e a magyar férfi válogatott a világligán, de most úgy néz ki, pont került az ügy végére. Fotó: MTI /archív) Tavaly nem indult a férfi csapat a világligán, de most ismét ott lehetünk a sorozatban, erről maga az MVLSZ főtitkára nyilatkozott. Hesz Máté, a promenad.hu-nak: “Érkezett egy kezdeményezés a hódmezővásárhelyi […]
Már 4-0-ra is vezetett az olasz válogatott Szerbia ellen a világliga fináléjában, innen fordította meg a meccset a címvédő. Fotó: Serbia Waterpolo /facebook A tegnapi négy döntetlen után, ezúttal egy meccs sem lett remi a világliga utolsó napján. A döntőben a címvédő szerbek és az olaszok játszottak egymással. Érdekesség, hogy egyszer már találkoztak a torna […]
A szerbek és a horvátok hozták a kötelezőt. Az Egyesült Államok megállította Oroszországot. Szerbia és Horvátország is tizenkilencig jutott a negyeddöntőben a világligán. Előbbi a japánokat, míg utóbbi a kazahokat verte. Az olaszoknak sem okozott gondot Ausztrália, míg az amerikaiak a házigazdák ellen két góllal nyertek. Holnap már az elődöntőket rendezik, ahol az olasz-horvát meccs […]
Nem hibázott sem Szerbia, sem Horvátország a világliga harmadik napján sem, az olaszok és az oroszok is vették az akadályt. Pénteken már a negyeddöntők jönnek. Fotó: Zimbio Szerbia csak úgy mint az első napon, most is tizenöt gólig jutott, Mitrovicsék az USA együttesét tömték ki. A horvátok jól védekeztek, hiszen az ausztrálok csak háromig […]
A szerbek, a horvátok és az amerikaiak könnyedén győztek, az ausztrálok megszenvedtek a sikerért. Fotó: wpdworld.com A második napon is túl vagyunk a Világliga Szuperdöntőjében. A szerbek hat góllal verték az olaszokat, a legeredményesebb játékosuk a csapatkapitány Filipovics volt, aki négyet szórt, míg a túloldalon Aicardi is négyszer mattolta a szerb kapust, de hozzá senki […]
A világliga szuperdöntőjében a szerbek és a horvátok könnyed győzelmet arattak, míg az olaszok pontot hullajtottak, az oroszok pedig meglepő eredményt értek el az ausztrálok ellen. waterpoloserbia.org / archív Megkezdődött a világliga szuperdöntője. Az első napon a horvátok nyolc góllal verték Japánt. Setka és Petkovics három-három gólt szerzett. A szerbek egy gólgazdag meccsen mutatkoztak be, […]
Megkezdődik a nyár első igazán éles tornája, ahol nagy kérdés, vajon a szerbek ismét címet tudnak-e védeni. Fotó: waterpoloserbia.org Nyolc együttes küzd meg Oroszországban, Ruzában a világliga serlegért. A szerbek a tizenegyedik sikerüket érhetik el, zsinórban az ötödiket. Érdekesség, hogy szinte minden együttes változtatott az olimpiához képest. Például a szerbek négy helyen, az olaszok szintén négy új […]
A holland Laura Aarts után, egy újabb válogatott játékos érkezett, ráadsául centerposztra. Két légiósa már biztos lesz az újvárosnak a következő idényben, hiszen Géraldine Mahiue is a magyar bajnokságban fog játszani Laura Aarts után. Nagy megtisztelés volt számomra, amikor Mihi megkeresett. Nagyon izgatott vagyok, hogy részt vehetek majd ebben a kalandban és segítsem a csapatot amennyire […]
Dejan Szavics kihirdette a szerb válogatott világliga csapatát. Íme, az együttes az olimpia utáni első nagy tornán. A szerb kapitány a kapuban nem változtatott az olimpihoz képest, hiszen Pijetlovicsnak és Mitrovicsnak szavazott bizalmat. A mezőnyben már annál inkább vannak változások. Négy helyen is cserélődőtt a csapat az olimpiához képest. Nem fog Oroszországban szerepelni Nikola Jaksics, mint, […]
A sérülése nem jött rendbe a horvát klasszisnak, így nélküle száll fel a csapat a repülőre. Íme, a horvátok világliga kerete… Mint megírtuk, a horvátok az Egyesült Államokba kezdték a világligára és a vb-re a felkészülésüket, ahol négy meccset is játszottak. Az egyik edzésen Sandro Sukno ujja eltörött, és vált harcképtelenné, olyannyira, hogy a tizenhármas […]