Ki marad nyeretlen?
A Wolverines és a Steelers 2 sem tudott még idén meccset nyerni a TD Store Divízió II-ben. Már a végéhez közelít az alapszakasz a harmadosztályban, ahol mindössze két mérkőzés maradt, ebből egyet ezen a hétvégén rendeznek meg. Ráadásul ezt a …



Erős kerettel érkezik Montenegró a Vl-re, ászaikat sem hagyják otthon. Mint ismeretes, Montenegró a selejtezőcsoportból nagy meglepetésre a Szerbiát ütötte el a továbbjutástól, így Gojkovics együttese szerzett jogot az indulásra a VL Szuperdöntőjében. Nos, a jövő hétfői tornára a montenegrói kapitány keretet szűkített. Az utazók között ott van az OSC légiósa Drasko Brguljan, a Miskolc centere Szasa Misics […]
Bár még egy forduló hátra van, azonban eldőlt, hogy melyik csapat játszhat osztályozót. Az már korábban véglegessé vált, hogy a KSI ismét az Ob I-ben szerepelhet, azonban a második hely sorsa csak most lett biztos. A Nagykanizsa debreceni győzelmével kivívta az osztályozó jogát, mivel az UVSE lett a férfi Ob I 15. helyzettje így velük […]
Kunshanban Oroszország meglepte riválisát, az amerikaiak erőt demonstráltak Kínában nyolc csapat részvételével zajlik a Világliga szuperdöntője. A csoportmeccsek után már a negyeddöntőket rendezték meg. A mai meccseken a spanyol-orosz találkozó különösen pikánsra sikerült, ahol a rendes játékidő nem hozott döntést. A meccs érdekessége, hogy az esélyesebb ibériaiak már 7-5-re mentek az utolsó negyed előtt, mikor […]
Az egykori sikerkapitány nem foglal állást utódjával kapcsolatban. Mint ismeretes, októbertől már nem Kemény Dénes irányítja a Magyar Vízilabda Szövetséget. Az InfoRádió kérdésére elmondta, “azt gondoltam, hogy az a leghelyesebb lépés, ha én szeptembertől nem folytatom”. A portálnak kifejtette, hogy a Szövetség most olyan kihívások előtt áll – induló világversenyekre való felkészülés, a nemrég beérkezett több száz TAO […]
Elindult a jegyértékesítés a júniusi eseményre. Mutatjuk, hol lehet tickettekhez jutni. Mint ismeretes, június 18. és 23. között játsszák majd a világiga szuperdöntőjét. Az eseménynek Oroszország visszalépése után, Budapest ad otthont, ahol egy héten át fognak küzdeni a csapatok a Duna Arénában. Az eseményre ide kattintva lehet jegyeket vásárolni… Férfi Világliga Szuperdöntő: (2018. június 18-23., Budapest, […]
Júniusban a Duna Arénában rendezik meg a Világliga szuperdöntőjét. Már lehet tudni pontosan, mikor ugrik vízbe a csapat az eseményen. A tavalyi vb után, ismét nagy eseményre kerül sor Budapesten. A világliga szuperdöntőjét június 18. és 23. között rendezik a Duna Arénában. A programot most tették közzé a szervezők. A magyar válogatott a három csoportmeccsét 18.15-ös […]
Úgy vágtunk neki az idénynek, hogy bajnoki döntőt játsszunk, a csapat összetétele alkalmas is volt erre – nyilatkozta Apáthy Endre az OSC főszponzora, aki a jövőről is beszélt. Fotó: Balogh Máté A Reggeli Start vendége volt az újbudaiak főszponzora, a téma pedig az idei szezon volt. Apáthy Endre a műsorban elmondta, “úgy vágtunk neki az […]
Négy éven belül másodszor rendezett világkonferenciát a vízilabdáról a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) – ezúttal Budapesten gyűltek össze a sportág szereplői, s a technikai bizottság tagjai 21 pontos szabálymódosító javaslatot terjesztettek elő. A háromnapos eseményt követő sajtótájékoztatón Julio Maglione, a FINA elnöke közölte: a sportág jövőjét nagyban befolyásoló előadásokon és egyeztetéseken vannak túl. “Most ismét […]
Ezúttal már az eredménynek is fontos szerepe van a női vízilabda világligában – mondta Bíró Attila, az oroszok elleni záró csoportmérkőzésre készülő magyar válogatott szövetségi kapitánya. A szakember az együttes pénteki sajtónyilvános edzésén hozzátette, a nyári Európa-bajnokságon való minél jobb szereplés érdekében szükség van arra, hogy a gárda kiharcolja a világliga nyolcas döntőjében való részvételt. […]
Eredetileg Oroszországban lett volna a Világliga Szuperdöntője, de végül Budapest adhat otthont az eseménynek. A magyar szövetség (MVLSZ) szerdai tájékoztatása szerint noha a finálénak eredetileg Oroszország adott volna otthont, a nyári labdarúgó-világbajnokság miatt csak távoli helyszínen tudták volna biztosítani a feltételeket, ez a résztvevőknek és a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetségnek (FINA) is aggályos volt. […]

Már pénteken megkezdődik az utolsó előtti forduló a felsőházban. Minden bizonnyal izgalmas kör áll előttünk. Fotó: Szolnoki VSC / facebook A Debrecen-OSC meccsel már pénteken megkezdődik a férfi Ob I 7. fordulója. Vasárnap aztán hét találkozót is lebonyolítanak. A felsőházban a Szolnok otthon fogadja a Miskolcot, még az Eger és a Honvéd is hazai pályán játszik, […]