Címke: vinni
Sport: Három játékosától is megválik a Ferencváros
A Ferencváros a Konferencia-ligában a görög Olimpiakosz csap össze februárban a nyolcaddöntőbe jutásért. Erről itt…
Először lesz nyugati rangadó, a keletiek Budapestre utaznak
Egy nap alatt három összecsapást rendeznek a Ratio Media HFL 3. fordulójában. Nehéz lesz a nézőknek kiválasztaniuk, hogy az elitliga melyik rangadóját válasszák ezen a hétvégén. A bajnokcsapatok csatája élvezetes lesz, nosztalgikus hangulatban érkezhet majd Győrbe Grátz Vilmos is, illetve …
Köszöntötték a Masters Eb csapatait!
A Budapesti Vízilabda Szövetség a Masters Eb-n részt vett magyar csapatok tiszteletére rendezett fogadást. Kiváló teljesítménnyel rukkoltak elő a magyar csapatok a Masters Eb-n, hiszen a három arany, egy bronz mellett két ötödik helyet szereztek. A hazaérkezés után a Budapesti Vízilabda Szövetség egy fogadást tartotta az együttesek tiszteletére. Az összejövetelen először Pázmányi Gábor a BVLSZ […]
Egy nagycsapat már lemondott az évről
Az élmezőnyben nagy harc zajlik a Ferrari és Red Bull között a második helyért, akik, ha lehet, a Mercedest is megvernék: a trió egyike mégis felhagyott már fejlesztéseivel, hogy 2017-re koncentráljon.
Tallinni kaland
Egyedüli magyar csapatként a Szolnoki Olaj U16-os együttese jutott az Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga (EYBL) döntőjébe. A csapat tanulni megy Tallinnba, és a játékosok, vezetők már a döntőbe jutást is óriási eredménynek tartják. Lakner Gábor • Nagy kalandra készül a … Bővebben
A vb legszebb köve
Az eddig hibátlan Dél-Koreától és Kanadától is kikapott a junior-válogatott az A csoportos női világbajnokságon. Ettől függetlenül még mindig negyedik helyen áll a csapat, vagyis elődöntőbe is juthatnak a lányok, főleg, hogy túl vannak a két legnehezebb meccsükön. Nagy-Pál Tamás … Bővebben
Maldonado jobban fog hiányozni az F1-ből, mint gondolnánk
Pastor Maldonado távozása nem rengette meg az F1-et, ám az Autosport Magazine korábbi főszerkesztője, Andrew van de Burgt szerint a venezuelai hiányában nagyon is sokat veszít a sport és a rajongók.
Férfi Ob I: döntőben a Szolnok, botlott az Eger
A Szolnok a Vasas otthonában győzött, így három fordulóval a középszakasz vége előtt megvan az egyik döntős együttese a bajnokságnak. Az Eger a Kőér utcában döntetlenezett, a Honvéd az utolsó másodpercben Kovács Gergő félpályás góljával mentett pontot. A Szolnok simán győzött a Komjádiban, így már bejutott a fináléba, hiszen három fordulóval a középszakasz vége előtt […]














