15 év után: a Szolnok klasszisa bajnoki cím nélkül
A szerb klasszis 15 éves sorozata szakadt meg a férfi Ob I bajnoki döntőjében. Parádés mérleget tudhatott magáénak Andrija Prlainovics – hívta fel a figyelmet a vaterpolovesti.com – hiszen egészen a 2002/2003-as szezon óta minden idényben nyert bajnoki címet aktuális csapataival. Ötször a Partizánnal, négyszer a Jadran Herceg Novival, háromszor a Pro Reccóval, kétszer a Red Starral, […]

Már nagyon kicsi választ el a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjétől, ahol a Pro Recco edzője ismét fel akar érni most csapatával a trónra. A Pro Recco minden idényben a BL egyik fő esélyes. Most is az, az olasz sztárklub a talján bajnokság megnyerésével hangolt az eseményre. Vladimir Vujaszinovics a Recco edzője pedig így beszélt a […]
Már megvan, mikor játszik az UVSE a Nagykanizsával. Mint beszámoltunk róla, a Nagykanizsa végzett a második helyen a férfi OB I/b-ben. A csapat vállalja az osztályozót, amelyet a férfi Ob I 15. helyzettjével, az UVSE-vel vív majd. A két találkozóra már meg is van az időpont. Otthon kezdenek majd a lilák június 16-án, bő egy […]
Két válogatottal is megerősítette sorait az Eger. Mindenképp erősödik a következő szezonban Biros Péter csapata, hiszen a női együtteshez érkezik Szilágyi Dorottya és Mchunu Hlengiwe ismertebb nevén “Slingi” a Dunaújvárosból – számolt be a klub hivatalos honlapja. Brigitta Games játéka azonban kérdéses, mindenesetre ha visszatér hazánkba csakis a hevesi klubot fogja erősíteni. A ZF-Eger női csapatának […]
Csütörtöktől egészen szombatig élvezhetjük Európa legjobb nyolc együttesének küzdelmeit. Csütörtöktől Genovára figyel Európa, hiszen az olasz városban rendezik a BL nyolcas fináléját. A Bajnokok Ligája programja: Június 7., csütörtök: 16.00 Olympiakosz – Spandau 04 17.30 Jug Dubrovnik – Szolnoki Dózsa 19.00 ZF-Eger – Barceloneta 20.30 Pro Recco – Brescia (Sky Sport 2, élő) Június 8., péntek: 16.00 5-8. […]
Az utolsó negyedben fordította meg az UVSE a Szentes elleni finálét. Ma már a helyosztólat rendezték meg a leány ifi bajnokság négyes döntőjében. A bronzmeccsen a BVSC egyetlen góllal volt jobb a Tatabányánál. A győztes csapatban Koncz ötöt is szórt. A finálét az UVSE és a Szentes játszott. Érdekesség, hogy hullámzó volt az egész mérkőzés. […]
Dőryék ezúttal kapituláltak, így elmaradt a bajnokavatás. Öt góllal kapott ki a Partizán a Sabactól hazai pályán úgy, hogy a második félidőben nem is dobott gólt. Érdekesség, hogy nem olyan rég találkozott egymással a két csapat, akkor 16-1-re nyertek Dőryék. A Partizán így is vezeti a tabellát, egy pont az előnye a rivális Zvezda előtt. […]
Az német bajnoki címet is behúzta a Hannover, így triplázott a csapat az idényben. Az ötödik meccs döntött a német bajnokság fináléjában. Mint beszámoltunk róla, a Spandau 0-2-ről jött vissza. Az utolsó meccset azonban nem sikerült Baksáéknak behúzni. A Hannover egy 3-0-ás etappal kezdett és ezek után már csak futott az eredmény után a Spandau. […]
A fiúknál nagy izgalmakat hozott az ifi bajnokság elődöntői, végül BVSC-KSI meccset rendeznek a fináléban. Fotó: KSI SE facebook Szépen lassan zárulnak a bajnokság. A hétvégén az ifi bajnokság végjátékára kerül sor. A fiúknál a Szőnyi úton az egyik ágon a BVSC egyetlen góllal győzött az Eger ellen úgy, hogy kilenc másodperccel a vége előtt […]
Véglegesedett az ellenfél névsora a július 31-i XIXO Waterpolo All Star Gálára. A Millennium Masters csapata a négyszeres olimpiai bajnok edző, Ratko Rudić által irányított világválogatott csapatával mérkőzik meg, akik pályafutásuk során összesen 15 olimpiai érmet szereztek. Annak, aki a meccset élőben szeretné követni, nem árt sietnie a jegyvásárlással, hiszen a belépőjegyek fele már az […]
0-2-ről egyenlített a Spandau a Hannover ellen, így döntő meccs lesz a német bajnokság fináléjában. Baksáék vajon meg tudják védeni címüket? Fotó: Spandau 04 Amellett, hogy a Spandaunak 0-2-ről sikerült felállánia a német fináléban és kiharcolnia az ötödik mindent eldöntő finálé. A nagy izgalmak és a nyilatkozatháborún túl, szinte soha nem látott jelenet zajlott le a […]
A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület pénteken köszöntötte Ambrus Miklós vízilabdázót, aki csütörtökön ünnepelte 85. születésnapját. “Egerből indultunk, ugyanabból az uszodából, amelyben egyébként télen is lehetett vízilabdázni, bár nem volt fedett medence” – emlékezett vissza Bodnár András, aki a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián üdvözletének átadása után felidézte a […]
Javában zajlik Kásásék felkészülése a világválogatott ellen. Most azonban a tréningek utáni pihenőbe engedtek betekintést egykori klasszisaink. Mint ismeretes, a Millennium Masters ismét vízbe ugrik a nyáron, ezúttal Kásásék ellenfele a világválogatott lesz július 31-én a Duna Arénában. A csapat már javában készül a megméretésre, ez Instagram oldalukon jól nyomon követhető, ahol újabb fotót posztoltak […]
Kihirdették a világválogatott keretét, amely az olimpiai bajnok magyar vízilabdázókból álló Millennium Masters nevű csapattal játszik gálamérkőzést július 31-én a Duna Arénában. A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint a korábbi legnagyobb ellenfelekből álló világválogatott edzője a négyszeres olimpiai bajnok mester, Ratko Rudic. Játékosai között ott lesz többek között az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok, és háromszoros […]
Kunshanban Oroszország meglepte riválisát, az amerikaiak erőt demonstráltak Kínában nyolc csapat részvételével zajlik a Világliga szuperdöntője. A csoportmeccsek után már a negyeddöntőket rendezték meg. A mai meccseken a spanyol-orosz találkozó különösen pikánsra sikerült, ahol a rendes játékidő nem hozott döntést. A meccs érdekessége, hogy az esélyesebb ibériaiak már 7-5-re mentek az utolsó negyed előtt, mikor […]
A Regionális Liga után, a horvát bajnokságot is behúzta a Jug. Fotó: hvs.hr Ahogy az Adria Liga fináléban is, úgy a horvát bajnokság döntőben is összefutott a Jug és a Mladost. Az egyik fél három nyert meccsig tartó párharcban végül nem sima söpréssel, hanem 3-1-es összesítéssel lettek “csak” bajnokok Bijacsék. A Jug zsinórban harmadszor, összesítésben […]
A hevesiek bejelentették a 14. játékosukat is. A görög válogatott pólós centerposztra érkezik. Teljes az Eger kerete is a 2018/2019-es idényre. Első alkalommal Dabrowski Norberttel beszéltem az Egerbe igazolásom lehetőségéről, majd, amikor mi ketten kezet fogtunk, utána következett az elnök, Bárány Attila, sokáig viszont nem kellett gondolkoznom, mert a magyar bajnokság minden játékos álma – […]
Megvan a Honvéd új vezetőedzője, vannak érkezők is csapatnál. Merész András lett a férfi vízilabda ob I-ben szereplő RacioNet-Honvéd vezetőedzője, akinek irányításával és az új igazolásokkal közelebb kerülne az élmezőnyhöz a fővárosi együttes. A klub szerdai sajtótájékoztatóján az utánpótlásból feljebb lépő szakember mellett a friss bajnok Ferencvárostól érkező Szirányi Balázst, az Universiade-győztes Juhász Zsoltot, a […]
A Kurca-partján is már összeállt a következő idénybeli csapat. Két új légiós érkezik az együtteshez. A Szentes a nemrég véget ért bajnokságban a 11. helyen zárt. A klub vezetése nemsokat várt az új keret bejelentésével. A klubot továbbra is Pellei Csaba vezeti, még a másodedző Horváth Tamás maradt, további két évre hosszabbítottak szerződést. A csapat […]
Jó szezont futott az olasz pontvadszatban az Ortigia és az Egerben is pólózó szerb balkezes, így minden esély megvan rá, hogy maradjon. Mint ismeretes, az Ortigia a negyedik helyen zárt az olasz bajnokságot. Az eredményben hathatós segítséget nyújtott Boris Vapenski is, akit megtartana az olasz klub. További hír Olaszországból, hogy a Teleki Andrást a soraiban […]