Győzelemmel kezdett a Miskolc
A montenegrói torna első napján egy horvát csapat volt Sike József tanítványainak áldozata.Fotó: Jadranhercegnovi /facebook Herceg Noviban vesz részt a Miskolc egy háromnapos tornán, ahol sikerrel kezdett, hiszen a Jadran Splitet egy góllal verte. Sike József tanítványai már 8-5-re is vezettek a harmadik negyedben. Innen lett a záróetapban 9-9. Az utolsó percekre azonban Berta és Misics […]

Kifejezetten kemény tornának ad otthont a jövő héten a bányász. A házigazdán kívül a BVSC, a Miskolc és az Eger küzd me egymással szeptember közepén Tatabányán. Minden a JÓ SZERENCSÉT Felkészülési Tornáról: Meghívott csapatok: Miskolc, BVSC, Eger, Tatabánya A torna helyszíne: Tatabánya Gyémánt Fürdő sportuszoda A torna menetrendje: Szeptember 16., péntek: 10:00 Tatabánya – Miskolc […]
Megvan, melyik fővárosi uszoda lesz az angyalföldiek otthona a 2017/2018-as szezonban. Fotó: Vasas Attila Mint ismeretes a piros-kék együttes az elmúlt idényt “albérletben töltötte, hiszen a Vizes vb miatt, a Komjádi uszodát is felújították. Nos, most már azt is lehet tudni, hogy a Vasas visszaköltözik a “Komiba” áll a klub honlapján. A csapat alig alakult […]
Hatodszor rendezi meg a cívisvárosi klub a felkészülési tornát, melyen négy együttes vesz részt. Fotó: dvse.hu / facebook Hatodik alkalommal kerül megrendezésre a HBZ-kupa szeptember közepén Debrecenben. Az idén a Honvéd, a Vasas és a Szentes küzd meg a házigazda mellett a trófeáért. A torna két napig tart, szeptember 16-án és 17-én kerül lebonyolításra az […]
U18-as válogatottunk klubot váltott. Az U18-as válogatottban is részt vehetett a martfűi OMV-kupán, ahol az egyik meccsen hat gólt lőtt a horvátoknak. Ami pedig Mihály Kinga klubjövőjét illeti Szentesről, Szegedre szerződött. “Nem akartam már Szentesen maradni, Szegeden játéklehetőséget ajánlottak, ami a fejlődésemet szolgálhatja, e mellett szimpatikusak voltak a csapattagok is. Reméljük, minél jobban megy a […]
Négycsapatos felkészülési tornát rendez a kanizsai együttes, ahol Ob I-es csapat is szerepel. A felkészülési torna programja: 2017. szeptember 9. (Szombat) 10.00 Kanizsa VSE (OBI/B)- BVSC (OBI/B) 11.15 AVUS (OB/I) – YBL (OBI/B) 14.00 BVSC – AVUS 15.30 Kanizsa VSE – YBL 2017. szeptember 10. (Vasárnap) 10.00 Kanizsa VSE – AVUS 11.30 YBL- BVSC – […]
Ismét húsz csapat részvételével indul a második vonal. Íme, a csapatok és a pártosítások. A Szombathely nélkül, de a Vasassal indul szeptember 30-án a bajnokság. Idén is húsz együttes nevezett be a pontvadászatban. Két csoportra bontották a mezőnyt, melynek sorsolását tegnap tartották. Íme, az 1. forduló párosítása illetve a csoportok! Férfi Ob I/b, első forduló […]
Fontos állomáshoz érkezik a gárda a felkészülésben. Fotó: wpolo.me A hét második felében (szeptember 7. és 9. között) egy felkészülési tornán vesz részt a Miskolc. A csütörtöktől szombatig tartó eseményen a házigazda Jadran Herceg Novin kívül a Jadran Split és a Crvena Zvezda lesz a csapat ellenfele. A felkészülési torna programja (helyszín: Herceg Novi, Montenegró): […]
Nagy verésbe szaladt bele U20-as válogatottunk a vb-n. A Japán elleni siker után, tíz góllal kikapott női válogatottunk a voloszi U20-as vb-n. A tulipánosok már az első félidőben eldöntötték a meccset, mikor 9-3-ra elhúztak. A mieink az oroszok ellen fejezik be a csoportkört. U20-as világbajnokság (Volosz) Hollandia–Magyarország 14-4 (5-2, 4-1, 3-1, 2-0) Gólszerzők: Rogge 3, […]
Háromszoros olimpiai bajnokunk is kilátogatott a magyar-portugál futball mérkőzésre, ahol találkozott Cristiano Ronaldoval is. Fotó: uvse.hu /facebook Mint ismeretes, tegnap 0-1-re kikapott a férfi labdarúgó-válogatottunk a portugáloktól Eb-selejtezőn, a meccs után pedig a két legeda, Benedek Tibor és Cristiano Ronaldo találkozott egymással.
Az olasz sztárklub trénere, Vladimir Vujaszinovics fontos változásokat jelentett be. Fotó: prorecco.it /archív A Recco is megkezdte a 2017/2018-as idényre a felkészülést. Vladimir Vujaszinovics, a légiós-stop miatt ismertette az idei felállást. Érdekesség, hogy Aleksandar Ivovics a 2014/2015-ös idény után ismét csak a Bajnokok Ligájában fog szerepelni. Filip Filipovics azonban az olasz bajnokságban is bevethető lesz, […]
Az olasz sztárklub trénere, Vladimir Vujaszinovics fontos változásokat jelentett be. Fotó: prorecco.it /archív A Recco is megkezdte a 2017/2018-as idényre a felkészülést. Vladimir Vujaszinovics, a légiós-stop miatt ismertette az idei felállást. Érdekesség, hogy Aleksandar Ivovics a 2014/2015-ös idény után ismét csak a Bajnokok Ligájában fog szerepelni. Filip Filipovics azonban az olasz bajnokságban is bevethető lesz, […]
A szombathelyi tornán második helyen végzett a Pécs. A csapat vezetőedzője Lukács Gergely szerint, nem szabad, hogy ebből a tornából következtetéseket vonjuk le. Fotó: PVSK-Füszért /facebook Négy győzelemmel és egy vereséggel fejezte be a Pécs a szombathelyi tornát, ahol a második helyen zárt. Lukács Gergely vezetőedző: Nagyon hasznos felkészülési torna volt. A végeredmény a legkevésbé sem […]
A somogyiak az utolsó napon is brillíroztak a szombathelyi felkészülési tornán. Fotó: aligator.hu Hibátlan mérlegével lett tornagyőztes a Kaposvár, miután az utolsó napon a Tatabányát is kétvállra fektette. A Pécs hat góllal verte a Debrecent, még a Szeged eggyel a házigazda Szombathelyt. A második helyen így Lukács Gergely együttese végzett, a harmadik a Tatabánya lett […]
A gálameccs előtt igazán felemelő pillanatban lehetett része a csapatnak és a vezetőknek. Két kiemelkedő személyiség: Dr. Bischof Zsolt és Dr. Nemes András, valamint a világ legjobb vízilabda klubcsapata vehette át idén az Ezüst Pelikán Díjat. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tartott hagyományos Szolnok Napja ünnepségen pedig Dr. Nyerges Zsolt vehette át a város díszpolgári […]
A Kaposvár és a Pécs jó napot zárt. Fotó: Unger Tamás A házigazda Szombathelynek továbbra sincs meg az első győzelme a felkészülési tornán. Ellenben a Kaposvár már négynél tart. A Pécs a Tatabánya és a Szeged elleni találkozókat is behúzta. A Debrecen és a Tatabánya egy-egy győzelemmel lett gazdagabb. Pénteki eredmények a szombathelyi tornáról: Tatabánya-Pécs […]
Egykori olimpiai bajnokát választotta meg a vezetést a klub élére. Fotó: vaterpolo-primorje.hr Szebb napokat is látott már a Rijeka. A versenyfutást az elmúlt szezonban elbukta a nagy rivális Juggal szemben, hiszen mind a horvát kupában, mind pedig s Regionális Ligában előttük végzett a Dubrovnik. Sőt, még a Mladost Zágráb is verte a csapatot. A […]
Igazi csillaghullás lesz szombaton Szolnokon, hiszen a BL-győztes csapata fog megküzdeni a szerb válogatottal. Fotó: Szolnoki VSC / facebook A Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP csapata az olimpiai bajnok, ötszörös Világliga-győztes, ötszörös Európa-bajnok és háromszoros világbajnok szerb válogatottal mérkőzik meg szombaton. A rendezvény ötletgazdája, dr. Nyerges Zsolt, a Szolnoki Vízilabdázásért Alapítvány alapítója azt mondta a klub sajtóközleményében: Egy […]
Hat csapat részvételével rendezték meg a férfi Ob I-es idényre hangolódva a szombathelyi tornát. Az első nap után már egy 100%-os csapat maradt. Aligator.hu / Unger Tamás Mint beszámoltunk róla, a férfi Ob I újonca, a Szombathely öt csapatot hívott meg, hogy egy felkészülési torna keretében megmérközzön velük. Nos, a házigazda két vereséggel rajtolt, a […]
A bombaerős zöld-fehér együttesnél megkezdődött a munka dandárja. Fotó: Kertész Gábor Elkezdték a vb miatt pihenőt kapott játékosok is a felkészülést az őszre. A csapat célja a döntőbe jutás a férfi Ob I-ben és a hazai kupában – derült ki a fradi.hu videójából – de ott van még az Euro Kupa és az európai Szuperkupa mérkőzés is – […]