Címke: vízilabda
Szerdán a vízilabda szerelmeseit is várják a Dagály-fürdőbe
Az úszás mellett a vízilabdázást és a búvárkodást is ki lehet majd próbálni szerdán a megújult Dagály-fürdőben, ahol a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programjának keretében válogatott úszókkal, valamint olimpiai és világbajnok vízilabdázókkal is találkozhatnak az érdeklődők. A Csobbanj, Budapest! elnevezésű esemény szervezőinek közleménye szerint szülők és gyerekek közösen próbálhatják ki a búvárkodást, vízilabdázhatnak a sztárokkal, […]
Íme, a szerbek bő vb-kerete
Hét játékosnak adott pihenőt Dejan Szavics a világliga-győztes csapatból. Ahogy azt várni lehetett, az olimpiai kvótával a zsebükben a szerbek nem a gálacsapattal indulnak neki világbajnokságnak. Dejan Szavics hét játékosnak adott pihenőt a belgrádi keretből, így Filip Filipovics, Andrija Prlainovics, Gojko Pijetlovics, Dusko Pijetlovics, Milan Aleksics, Stefan Mitrovics és Branislav Mitrovics nem lesz ott Kvangdzsuban. […]
Biró Attila: elégedett vagyok a látottakkal
Női válogatottunk szövetségi kapitánya szerint a hollandok ellen nyújtott teljesítményre már lehet építeni. Második helyen végeztünk a Diapolo Kupán, a hollandok elleni győzelem után Bíró Attila értékelt: „Annak ellenére, hogy néha akadozott a játék, elégedett vagyok a látottakkal. Sokat tettünk azért, hogy a hollandoknak is akadozzon a gépezet. Hatalmas vízibirkózás volt, jó alkalom volt arra, […]
BENU Kupa: három meccs itthon a vb-felkészülés jegyében
A magyar férfi vízilabda-válogatott vasárnaptól a Margitszigeten rendezendő BENU Kupán folytatja a felkészülést a július 12-én kezdődő dél-koreai világbajnokságra. Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke a pénteki sajtótájékoztatón a vb-re való felkészülés legfontosabb állomásának nevezte a tornát, amelyen a franciák, a hollandok és a görögök lesznek az ellenfelek. Kiemelte: fontos, hogy ezen a […]
Olasz bajnokság: Hatalmas ünnepség Palermoban
Tizenhárom év után jutott vissza a szicíliai csapat az elsőosztályba. Nem mindennapi mérkőzést játszott a Telimar csapata. A palermói együttes 9-7-re verte a második találkozóján a Camoglit 1300 néző előtt (!), így kiharcolva az A1-es tagságot. Érdekesség, hogy a Telimar a tizenhárom év után jutott vissza a Serie A1-be, ezalatt megjárta a “poklot is”, hiszen […]
Férfi Ob I: teljes a Szeged kerete – két légiós is érkezett
Egy görög és egy szerb játékossal erősített a Tisza-parti együttes a következő idényre. dr. Molnár Tamás, a Szeged Férfi Vízilabdacsapat ügyvezetője a csapat honlapjának elmondta, teljes a keretünk, sikerült megállapodnunk a szerb Nikola Bogdanoviccsal és a görög Aggelos Foskolosszal. Mindkét légiós komoly erősítést jelent, így a nyáron csatlakoznak a Szegedi Férfi Vízilabdacsapathoz – tette hozzá. […]
Átigazolás: Aláírt a szolnoki ex-klasszisa új csapatába
Megvan a szerb játékos új klubja, Milan Alekszics a Barcelonetában fog játszani. Fotó: facebook.com/cnab.oficial Egészen eddig kérdéses volt Milan Alekszics jövője. Az biztos volt, hogy 2012 után Szolnokról távozik, ám csak most derült ki, hová. Nos, ismét légiósnak áll, és a Barceloneta együttesében fog jövőre játszani.
Átigazolás: Aláírt a szolnoki ex-klasszis új csapatába
Megvan a szerb játékos új klubja, Milan Alekszics a Barcelonetában fog játszani. Fotó: facebook.com/cnab.oficial Egészen eddig kérdéses volt Milan Alekszics jövője. Az biztos volt, hogy 2012 után Szolnokról távozik, ám csak most derült ki, hová. Nos, ismét légiósnak áll, és a Barceloneta együttesében fog jövőre játszani.
Diapolo Kupa: A női felnőtt válogatott jobb volt
A Diapolo Kupa első napján Keszthelyiék a magyar Universiade válogatottat intézték el A mérkőzés elején 1-1 után, Gyöngyössy és Csabai révén ketővel elhúzott a felnőtt válogatottunk. A második negyedben Máté révén csak egy volt közte, de ekkor Csabai és Horváth jóvoltából már három volt közte, 5-2. A fordulád után Garda érkrzett, 5-4, majd Keszthelyi vezérletével […]
Férfi válogatott: bővült a keret
Märcz Tamás-fiai tizenheten folytatják a vb-re való felkészülésüket. A világliga ötödik hely után, ma folytatja a csapat a kvangdzsui világbajnokságra felkészülését. A keret tizenhét tagú, miután Pásztor Mátyás is lehetőséget kap az utazó csapatba való bekerülésre. Hétvégén már a BENU Kupán tesztelhetik magukat a srácok, mely torna az utolsó itthon felkészülési esemény lesz. A válogatott […]
Nagy érdeklődés mellett zajlott az I. BVLSZ Masters Kupa!
Első ízben rendezték meg a BVLSZ Masters Kupát, az eseményről a főszervezőt, Pázmányi Gábort kérdeztük. Az elmúlt hétvégén zajlott – mint beharangozó írásunkban is jeleztük – az I Masters Kupa. Ami a dobogósokat illeti, az eseményt az Oázis Masters csapata nyerte, második a BVSC II., harmadik pedig a BVSC I. lett. A torna tapasztalatairól kérdeztük […]
Diapolo-Kupa: női válogatottunk rangos és komoly erőfelmérő előtt
A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint jó erőfelmérő lesz a csapat számára a júliusi olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt a szerdán kezdődő margitszigeti Diapolo Kupa, amelyen az Európa-bajnok holland és az olimpiai ezüstérmes olasz csapat mellett a magyar Universiade-válogatott is medencébe ugrik. “A világliga budapesti szuperdöntője után nem volt könnyű edzeni, nagyon eklektikus vízilabdát játszottunk ott, […]
Férfi válogatott: tizenhatan folytatják
Märcz Tamás négy játékossal bővített a világliga alatt a Margitszigeten készülő csapatát. A világliga ötödik hely után a héten folytatódik a vb-re való felkészülés. A kapitány a tizenkét itthon maradt játékost további négy Belgrádban szereplő pólóssal egészítette ki. Bátori Bence, Német Toni, Kovács Gergő és Jansik Dávid csatalakozik a kerethez. „Reális cél volt előzetesen a […]
HaBaWaBa: Tarolt a KSI és a Pécs
A vízilabda fesztiválon a sportiskolások az U9-es illetve a Pécs az U11-es korosztályt nyerte meg. Kettős győzelem a HaBaWaBa nemzetközi vízilabda fesztiválon. Ez volt az első alkalom, hogy 12 év alatt, hogy a magyar csapatok az U9-es és az U11-es korosztályt is megnyerték. Érdekesség, hogy a Szeged és a Szolnok is eljutott az U9-eseknél a […]
Világliga: Japán legyőzésével ötödik helyen végzett válogatottunk!
Gólzáporos meccsel búcsúztunk Belgrádtól. Az utolsó napon Japán volt férfi válogatottunk ellenfele. Nos, Német révén vezettünk, majd Koppu és Joshida révén már Japánnál volt az előny. A hajrában 3-3 után érkezett Erdélyi, 4-3. A második nyolc percben 5-4 után Bátori majd Nagy góljával már 7-4 volt az eredmény. A háromgólos fórt tartottuk a nagyszünetig, amikor […]
Märcz Tamás: Láttam azt, amit szerettem volna
Összességében elégedett volt Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az ausztrálokkal szemben elveszített negyeddöntőt követően a Belgrádban zajló világliga szuperdöntőjében. “Nagyon jól kezdtünk, motivált és jól összerakott volt ma a csapat, a védelem pedig egészen extrém teljesítményt nyújtott. Miután 5-1-re vezettünk, az ausztrálok kicsit jobban beleálltak a meccsbe, mi viszont nem használtunk ki néhány […]
Átigazolás: Nagy csapat épül Szirakúzában
Az olasz kapuslegenda után, talján válogatott és két ex-debreceni pólós is érkezett az olasz klubhoz. Mint ismeretes, Stefano Tempesti az Ortigia színeiben próbálja “beverekedni” magát az olasz válogatottban. Érdekesség, hogy rajta kívül még érkezett a csapathoz a jólcsengő Valentino Gallo is, aki szintén a Settebelloba vágyik. Figyelemre méltó, hogy a klub az elmúlt szezonban a […]
Íme, BVLSZ masters torna programja
A BVLSZ gondozásában, hét csapat részvételével kerül sor a tornára. Első ízben kerül megrendezésre a BVSC uszodában a hétvégén a Masters kupa. Az esemény kétnapos lesz. Az I. BVLSZ Heavy Tools Masters Kupa: A két csoport: A csoport/4 csapat – BVSC I (A1), Oázis ”Masters” SC (A2), Ukrán Mesterek (A3), Ybl Junior (A4), B csoport/3 […]
Az idei szezon aranyeső volt az FTC-nél
Kubatov Gábor a Fradi elnöke a mostani szezon elemzésénél a vízilabdásokról sem felejtkezett meg. Különleges évet szezont zárt a Fradi, Kubatov Gábor pedig így értékelte az inforadionak az idényt: A férfi vízilabdázók méltatását azzal kezdte, hogy az építkezést azok után kezdték el, hogy 2014-ben majdnem kiesett az élvonalból a csapat, az azóta elhunyt Ambrus Tamás […]
Világliga: tartalékos kerettel is érmet szerezne válogatottunk
A magyar férfi vízilabda-válogatott keddtől a világliga nyolccsapatos szuperdöntőjében szerepel: Märcz Tamás együttese Európa Kupa-győzelmével harcolta ki az indulási jogot a tornára, amelynek győztese elsőként szerez indulási jogot a jövő évi olimpiára. A szerb fővárosban ugyanakkor messze nem a legerősebb összeállításban játszik majd a magyar csapat. A szövetségi kapitány korábban kijelentette, hogy a júliusi kvangdzsui […]


























