A legjobb öt

Kialakult az elődöntők párosítása a Szigetszentmiklóson zajló fiú-serdülőbajnokságon: a NEKA a Szegeddel, míg a Veszprém a Balatonfüreddel találkozik vasárnap délelőtt. reb • Reggeltől egészen estig pattogott a labda a tetszetős szigetszentmiklósi csarnokban, hiszen minden csapat két-két csoportmérkőzéssel folytatta a versengést … Bővebben

Read More

Szuper csapat

Délben nyolc ifjúsági  válogatottunk állt starthoz a lamprechtshauseni CSIO Nemzetek Díjában. ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány csak az indulási sorrendet változtatta meg a tavalyi Európa-bajnokság ötödik helyezést elért csapat összeállításán. Ez azt jelentette, hogy elsőként a tizenhat éves Jármy Vince lovagolt a mezőny legidősebb lovával, Prímával, akivel csapatunk legjobb teljesítményét érte el.

jármy

Az első fordulóban hibátlanul, másodszor pedig egy hibapontos pályával, imponáló lovaglással bizonyította képességét. Lehotai Máté Princcel kilenc és nyolc hibaponttal, míg Weinhardt Virág Chiclanával kétszer nyolc hibaponttal segítette a magyar alakulatot. Legbiztosabb párosunk ifj. Lázár Zoltán hiba nélkül tudta az első kanyart és egy verőhibával a második kört teljesíteni, kancájával Lacrima Di Felicitával.

lázár

A végelszámolásban a huszonegy hibapont, az erős mezőnyben  a harmadik helyet jelentette. A győzelmet a németek szerezték meg Olaszország előtt, mögöttünk pedig Lengyelország, a házigazda osztrákok, Hollandia, Dánia és Csehország végzett. Folytatás holnap délelőtt a gyermek korosztály Nemzetek Díjával.

Gratulálunk!

Read More

Lecserélték a vizes-vb kínossá vált plakátjait

logovb201701Ünnepélyes keretek között mutatták be a vizes vb főtámogatóját és az esemény új arculatát is. A Telekom lesz a budapesti vizes vb főtámogatója, az erről szóló szándéknyilatkozatot hétfőn írta alá Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, valamint Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója. “Nemcsak az úszók, vízilabdázók, nyílt vízi úszók, műugrók, hanem […]

Read More