Jármy Prímán lovagolt

A millstreeti utánpótlás Európa-bajnokság utolsó napja nem kezdődött jól a magyar válogatott számára. Ifj. Lázár Zoltán lova, Lacrima Di Felicita valószínűleg bakteriális fertőzést kapott, ezért a tavalyi egyéni hatodik helyezettünk nem tudta pályafutásának negyedik Eb döntőjét lelovagolni. A fiatal lovasok döntőjében, kilencedik helyen kezdő, Burucs Barna Sir Winston C-vel sajnos nem tudott célba érni, de így is kiemelkedő, hogy a kategória legjobbjai közé került. Az utolsó finálé ismét történelmi sikert hozott. A húsz éves, Justboy apaságú, Príma, a tizenhat éves Jármy Vincével az ifjúsági kategória döntőjének mindkét pályáját hibátlanul teljesítette, ami azt jelenti, hogy öt EB pálya alatt, a páros mindössze egy vizesárok hibát vétett és a vadászugratásban 2,91 hibaponttal mindösszesen, 6,91 hibaponttal zárta a kontinensviadalt, ami a negyedik helyet jelentette. A lenyűgöző stílusban teljesítő páros minden elvárást felülmúlva beírta magát a magyar díjugrató sport legnagyobbjai közé.

13631568 656917904471985 8752814591956241417 n

Pont hatvan éve, hogy Krizsán János ifjúsági Európa-bajnokságon Dániában ezüstérmet szerzett, azóta csak egy másik csodagyerek, Kovács Henri tudott hasonlót elérni, aki négy ifjúsági Európa-bajnokságon első tízben végzett. Legjobb helyezése 2007-ben Franciaországban negyedik hely, ugyanúgy, mint most Jármy Vincének.

Tizenhat napja csak kapkodjuk a fejünket, hiszen ebben a bő két hétben a magyar díjugrató sport csúcsversenyeken, csúcseredményeket ért el. A budapesti CSIO győzelmek és az utánpótlás EB, ahol a gyermek csapat negyedik helyezése, öt döntős lovas, Alasztics Aliz tegnapi hatodik helyezése és Jármy Vince délutáni negyedik helye magáért beszél.

Gratulálunk!

Read More

Kötélugró tábor

Nem találtál még nyári tábort? Akkor itt a nagyszerű lehetőség, hogy megtaláld a nyár lepörgősebb, legugrálósabb napközis táborát! Mikor? 2016. JÚLIUS 18.-22. Hol? ÓBUDÁN – minden nap 9:00-16:00-ig – • ugrókötél trükkök tanulása • akrobatikus torna elemek elsajátítása • helyes testtartás kialakítása … Folytatódik….

Read More

Meghíusulhat a görög álom

Filip-FilipovicsszerbNapról-napra változik a helyzet az olasz sztárklubbal kapcsolatban. A Recco megtartaná Filipovicsot, és lehet, hogy ezzel a szolnoki terv is dugába dől.  Mint megírtuk Vladimir Vujasinovicsot nevezték ki az olasz klub edzőjének. A Recco új csapatát illetően pedig már elkezdődtek a találgatások, szinte az összes hír napvilágot látott, ami a légiósokat illeti. Például Filip Filipovicsot leginkább […]

Read More