Takáts Pál képviseli Magyarországot a Red Bull X-Alpson

sikloernyozes.jpg

Vasárnap Salzburgból indul útjára a siklóernyősök egyik legösszetettebb versenye, a Red Bull X-Alps, az egyetlen magyar versenyző a 24 éves Takáts Pál lesz.

    A Red Bull X-Alps világversenyt 2003, 2005 és 2007 után idén negyedik alkalommal rendezik meg. A verseny célja kizárólag siklóernyővel vagy gyalogosan átkelni az Alpokon kelet-nyugati irányban.
    A versenyzők az ausztriai Salzburg városából indulnak, és át kell haladniuk a szervezők által kijelölt 3 ellenőrző ponton. A versenyt az a sportoló nyeri, aki először éri el a monacói célpontot, amelyhez egészen pontosan 818 km-t kell teljesíteni. A táv megtételére maximum 20 napja van a résztvevőknek, így augusztus 8-ig teljesíteni kell a több országon átívelő hihetetlen kalandot, amelynek útvonala: Salzburg, Watzmann, Marmolada, Matterhorn, Mont Blanc, Monte Carlo.
    Az öt országon átnyúló versenyen egyedüli magyarként elindul Takács Pál is, aki többek között idén júniusban a torinói Légi Világjátékokon szinkronban második helyezést ért el.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.