Forrás: Formula.hu – 2014.08.11
Talmácsi Gábor a magyar gyorsasági-motorsport ikonikus alakja. Bár tavalyi súlyos sérülése óta, amelyet felrobbanó motorblokkja okozott, versenyen nem indult, ám motorozni már tud, és nem mondott le visszatéréséről. A fennmaradó időben is részese és alakítója maradt a magyar gyorsasági-motorsportnak, tele megvalósításra váró célokkal és álmokkal. Többek között ezekről is faggattuk.
– Tavalyi súlyos sérülésed után idén megalapítottad saját csapatodat, amely azóta meg is szerezte első pontjait a FIM Superstock 600-as Európa-bajnokságon és a European Junior Cupban (mindkettő a FIM Superbike VB betétsorozataként fut). Tudom, hogy a csapat irányítása rengeteg idődet leköti, de hogy vagy Te?
Talmácsi Gábor: – Köszönöm a kérdést, napról napra jobban vagyok. Ma is épp motoroztam egy jót. Egyedül a váltások okoznak még némi nehézségét az elhalt izomrész miatt, aminek a szerepét a többi izomnak kell most pótolnia. Ezt leszámítva minden rendben, és nagyon élvezem, hogy hosszú idő után újra motorozhatok.
– 2007-ben első Kelet- Közép-európai versenyzőként világbajnok tudtál lenni a 125 köbcentiméteres géposztályban, egy olyan kis országból indulva, mint Magyarország. Tudjuk, látjuk, hogy már odakerülni a tűz közelébe és megteremteni a vb-indulás feltételeit is borzasztón nehéz. Te több fiatal tehetséggel foglalkozol csapatodon, a Talmácsi Racingen keresztül, és édesapád, Talmácsi István kezei között is sok gyerekmotoros megfordul. Látsz rá esélyt, hogy a közeljövőben újra legyen magyar versenyző a MotoGP-ben?
Talmácsi Gábor: – Igen, hiszen többek között ez is az egyik fő célom. Minden tőlem telhetőt megteszek, és minden meglevő tapasztalatomat és kapcsolatomat fel fogom használni annak érdekében, hogy újra legyen magyar versenyző a MotoGP-ben. Tudom, hogy tehetségük alapján többen is hivatottak lennének erre, és a megfelelő asszisztenciával megvan rá az esélyük, hogy bekerüljenek a MotoGP-be. Úgy gondolom, jó úton járunk, és szeretnénk a megkezdett úton haladni tovább.