Talmácsi: Ennél már csak jobb lehet

talma_1.jpg

Talmácsi Gábor a műszaki gondok ellenére elégedett a gyorsaságimotoros-világbajnokság katari nyitófutamon elért kilencedik helyével és biztos abban, hogy a következő versenyeken több örömet okozhat a sportág hazai rajongóinak.

    "Ennél már csak jobb lehet" – mondta az MTI-nek a vb új kategóriájában, a Moto2-ben versenyző pilóta. "Természetesen nagyon elkeserített, hogy a gép nem úgy működött, ahogyan azt elvártam, szerettem volna. A motor pattogott, nem éreztem a gumi tapadását, s ez elsősorban az előzéseknél hátráltatott. Amikor a verseny után visszanéztem a felvételeket, hogy mi történt vasárnap este, látszott, hogy szenvedek. Azt szeretném újra elérni, hogy végre igazi örömöm legyen a versenyzésben, a motorozásban."

    A 2007-ben a 125 kcm-esek között világbajnok Talmácsi szerint nem a motorral és nem is a vázzal van baj, hiszen a spanyol Alex Debón, aki második lett a losaili pályán, ugyanolyan FTR-vázzal versenyzett, mint ő.

    "Debónnak nem volt problémája, tehát a baj másutt keresendő" – fogalmazott Talmácsi." Most azon dolgozunk, hogy kiderítsük, mi lehetett a gond. Biztosan a beállításokon kell változtatni. Remélem, az április 25-i japán GP-re sikerül kiküszöbölni a hibát. Hogy mi lesz Motegiben? Remélem jóval előrébb végzek. Akár még nyerhetek is, de ez még korai lenne."

    Talmácsi nagyon sajnálta, hogy az idén is elmaradt a magyarországi futam, miután a Magyar Fejlesztési Bank és annak tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium március 12-én úgy döntött, hogy nem köt szerződést a beruházóval.

    "Nagyszerű lett volna, ha a motorsport hazai rajongói itthon láthattak volna egy vb-futamot. Remélem, erre egyszer még sor kerül." – nyilatkozott Talmácsi.

    A Moto2-ben, a vb új kategóriájában a 600 köbcentis versenygépeket egyformán négyütemű Honda motorokkal szerelték fel, és Dunlop abroncsokkal látták el. Talmácsi gépének vázát az FTR adja, míg a motorblokkot valamennyi Moto2-es pilóta részére a vb jogtulajdonosa, a Dorna szállítja.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.