Táncsport – A Világjátékokra készülő magyar bajnok győzött a Kassa Openen

image László Csaba és Páli Viktória nyerte a Kassa Opent. A szlovákiai versenyen a Világjátékokra készülő magyar páros a WDSF International Open Standard kategóriájában végzett az élen.

A magyar bajnok standardtáncos duó 310 világranglista pontot kapott ezért a győzelméért. „Nem volt betervezve a kassai verseny, de utolsó pillanatban mégis úgy döntöttünk, hogy elindulunk. Innentől csak a Világjátékokra készülünk. A július 25-én kezdődő játékokra bízom benne, hogy a lehető legjobb formába tudunk lendülni majd” – mondta Páli Viktória.

A László-Páli kettősnek ez volt az idei első nemzetközi győzelme. A 2013-as szezonban egyszer voltak még dobogón: az Uzsgorod Openen harmadikok lettek. A Szliver TE táncosai jelenleg a 25. helyen állnak több mint 1500 párost felvonultató standard világranglistán.

László Csaba és Páli Viktória egyedüli párosként jutott ki a Kolumbiában megrendezendő Világjátékokra, amelynek Cali ad otthont. A nem olimpiai sportágak világversenyén (jelen állás szerint) 50 fős magyar csapat vesz részt.

 WDSF International Open Standard, Kassa

A hatos döntő végeredménye:

1. László Csaba – Páli Viktória (Magyarország)

2. Dariusz Mycka – Luiza Piotrowska (Lengyelország)

3. Kirill Pavlov – Olga Shcherbina (Oroszország)

4. Matteo Cicchitti – Simona Brecikova (Szlovákia)    

5. Lukas Spisak – Eva Tibenska (Szlovákia)

6. Sebastian Mureddu – Melissa Ferraro (Belgium)

 Fotó: szilver.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.