"Én a feleség vagyok, hívjon bennünket kérem tíz perc múlva újra, addigra már itthon lesz Sándor!" – válaszolt a tengerentúlról egy kedves női hang, amikor – San Franciscó-i idő szerint a kora reggeli órákban – Tarics urat kerestük Budapestről. Az ismétléskor aztán a vonal túlsó végén már személyesen a születésnapos ünnepelt jelentkezett, némiképp szabadkozva, amiért hiába próbálkoztunk elérni elsőre.
– Az újságokért mentem el a közeli postahivatalba, ahová nap mint nap ilyentájt eljárok, mert kell a mozgás, és ez a reggeli séta éppen megteszi kellő sporttevékenységnek – mondta Tarics Sándor, a 98. életévét szeptember 23-án betöltő építészmérnök, aki pár hete már nemcsak a magyar, hanem – miután 101 esztendősen örökre távozott az élők sorából Attilio Pavesi olasz kerékpáros – az egyetemes sport legidősebb olimpiai bajnoka is egyben.
Az örökifjú sportember, az 1936-os berlini nyári ötkarikás játékokon aranyérmes férfi vízilabda-válogatott centere tavalyi – hasonló apropóból készült – beszélgetésünkkor úgy fogalmazott, hogy "úgy látszik, a természet elfeledkezett rólam". A helyzet szerencsére mit sem változott, az égiek "feledékenysége" tovább tart, merthogy Tarics Sándor változatlanul lenyűgözően gondolkodik, tiszta magyarsággal beszél, és általános kondíciója is rendben van.
– Orvosi problémáim nincsenek, jól látok, jól hallok, és csak óvatosságból viszek magammal sétapálcát, ha hosszabb gyalogútra indulok – így a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott, 1948-ban kivándorolt, hat évtizede az Egyesült Államokban letelepedett, a San Francisco központjától 30 kilométerre fekvő zöldövezetben, Belvedere-ben élő, nemzetközi hírű honfitársunk. Aki a hatvanas évektől mind sűrűbben látogatott haza, és idén is szeretett volna Magyarországra utazni különösképpen azért, mert ez évben volt 75 esztendeje, hogy mérnökké avatták. A jubileum alkalmából tartott budapesti ünnepségre azonban végül nem tudott eljönni. A gyémánt diploma átvételéről mégsem maradt le, az egykori alma mater mai irányítói postázták neki a tengerentúlra, és rendben meg is kapta az oklevelet, amelyet az 1936-os eredetihez hasonlatosnak, egyszersmind nagyon szépnek talált.
Pogácsás védjegy
A magyarságát máig rendületlenül őrző Tarics Sándor kiérkezése után több egyetemnek is professzora lett, dolgozott az ENSZ földrengésügyi szakbizottságában: a földrengésbiztos épületek tervezésével, az úgynevezett Tarics-pogácsás megoldással világhírre tett szert. Szóba kerülvén a közelmúltbeli, több tízezer ember halálát okozó japán természeti csapás, elmondta, hogy a szigetországban is számos épületet, intézményt építettek az ő módszerét felhasználva, a fukusimai atomerőműnél azonban más eljárást alkalmaztak.
– Úgy gondolom, az én módszerem segíthetett volna a nukleáris erőmű katasztrófájának elkerülésében, a földrengés okozta károsodás megakadályozásában – hangsúlyozta, felidézve, hogy annak idején Japánból is csapatostól érkeztek hozzá különböző szakmai csoportok, így nukleáris szakértők is, miután az Egyesült Államokban az első Tarics-féle többemeletes épület felépült, és kiállta az első igazi próbát, egy valóságos földrengést is.
A lengéscsillapítók alkalmazásán, a rezgésienergia-elnyelő alátámasztáson nyugvó megoldás kiötlője az első után megélhette újabb és újabb "saját" házak megszületését. Amerikától kezdve Japánon és Kínán át a föld számos táján több mint háromezer rengésbiztos épület, toronyház hordozza magán a magyar mérnök "pogácsás" védjegyét, azt a mechanizmust, amelynek révén sokkal lassúbb a kilengés, és amelyben a rengés okozta hullámokat csillapító-energiaelnyelő, "gumikrémmel töltött vassütemények" segítik a baj elhárítását, az építmény összedőlését. Próféta tudott lenni saját fogadott hazájában is: San Franciscóban vagy másfél tucat épület áll szó szerint is biztos "taricsos" lábakon, és alig néhány kilométerre van az otthona a híres Golden Gate hídtól, amelynek a feljáróit, az odavezető autópályák felhajtóit szintén az ő találmánya alapján védik.
Szorítani a magyarokért
Tarics Sándor az óhazához fűződő kapcsolataira kitérve büszkén említette, hogy a köztársasági elnökké választott Schmitt Pállal, az olimpiai bajnoktárssal a hatvanas évek óta kitűnő a kapcsolata, és nagy örömmel töltötte el, hogy ő lett az államfő. Magyarországon amúgy már nem élnek közvetlen rokonai, Erdélyben született felesége, továbbá fia és lánya, meg az unokák alkotják a hozzá legközelebb állókat. Velük készült megünnepelni egy San Franciscó-i étteremben a 98. születésnapját is, ugyanakkor szomorúan jegyezte meg, bizony fáj neki, hogy gyermekei sajnos nem beszélnek magyarul.
– Nehéz az anyanyelvet megőrizni, nincs kivel gyakorolni, még jó, hogy nekem itt van a székely feleségem, akivel jókat lehet veszekedni magyarul – nevette el magát, aztán gyorsan hozzáfűzte: soha nem perlekedtek még élete párjával.
Ami a terveit illeti, emlékeztettem rá, hogy a kútba esett idei hazautazás mellett tavaly még arról is beszélt: szeretne ott lenni a 2012-es londoni olimpián, hogy a helyszínen szoríthasson a magyarokért. (folyt.)
