Téli úszósorozat – Schirilla Kecskeméten tempózott

image

 Schirilla György szombaton Kecskeméten folytatta idei téli úszósorozatát.

    "Nagyszerűen sikerült a mai úszás, rengetegen jöttek el megnézni, a szervezők pedig egy kis játékról is gondoskodtak" – nyilatkozta az MTI-nek Schirilla, aki 21 percig tartózkodott a plusz 3 és fél fokos a helyi tóban. "Három helyi élvonalbeli sportoló, egy kosaras, egy röplabdás és egy kézilabdázó jött el az úszásomra, s mindhárman egy-egy labdát dobtak a tóba, amit nekem kellett a partra vinni. A nézők tippelhettek arra, hogy milyen gyorsan tudom kivinni, aki pedig eltalálta, az megkapta a dedikált labdát. Nagyon kedvesek és lelkesek voltak az emberek, jól éreztem magam"

    A civilben többek között jógát oktató Schirilla idei sorozatának zárásaként jövő szombaton Mosonmagyaróváron, vasárnap pedig Balatonalmádiban ereszkedik a vízbe. Célja továbbra is a hagyományőrzés – édesapja 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átúszta télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.