Teszt Jerezben: Tóth kiváló formában

tothimre.jpg

A 250 kcm-es kategóriában szereplő Tóth Imre az első, majd a hatodik időt érte el a gyorsasági motorosok jerezi tesztelésén.

Az Apriliával szereplő magyar versenyző – a csapattól származó információk szerint – az első edzést még vizes körülmények között nyerte meg.
   
"Valahogy így képzeltem el a szezonkezdést, és bízom benne, hogy ez a lendület egészen a végéig kitart majd." – mondta Tóth. "Reggel esett az eső, így a teszt első felében félig vizes pályán mentünk, ami nekem mindig is nagyon feküdt. Előfordult, hogy 4 másodperccel vezettem a mezőny előtt, és ezt a pozíciót sokáig tudtam is tartani. Szárazon is tudtam javulni, majd a hatodik lettem, ami nagyon bíztató eredmény. A motorom erős, a rugózással jól haladtunk, tehát elégedett vagyok!"

MTI