Tesztidőszak az öttusázóknál, próbák hetente

ottusa.jpg

Az elkövetkező időszakban gyakorlatilag hetente lesz verseny vagy valamilyen versenyszerű esemény a hazai öttusázók számára, hogy a lehető legjobban tudjanak alkalmazkodni a megváltozott szabályokhoz, azaz a lövészet és futás kombinációjából adódó új helyzethez. 

Erről a női és férfi válogatottak felkészülését felügyelő Pálvölgyi Miklós beszélt az MTI érdeklődésére.
   
"A múlt csütörtökön volt már egy ilyen próbálkozás a Syma Csarnokban. Mivel még nincsenek felállítva a mechanikus billenő tábláink, a normál lőterünkön zajlott a lövészet, vagyis a futás egy része lépcsőzésből állt – mesélte a szakvezető. – A férfi és női kerettagok egy-két kivétellel mind itt voltak, hozzájuk csatlakoztak ifjúsági korú versenyzők."
   
A kapitány általános tapasztalatokról egyelőre még nem tudott beszámolni, de jelezte, hogy mostantól rendszeresek lesznek az ilyen jellegű megmérettetések. Mint mondta, jelenleg mindenki igyekszik kitapasztalni, mi a legkedvezőbb neki, megpróbálja felmérni, milyen állapotban kell odaérnie egy-egy állomáshoz, hogy a legpontosabban célozzon. Ehhez olyan óra áll a rendelkezésükre, amellyel mérhető a pulzusszám. Az adatokat rögzítik, például azt, hogy milyen pulzushoz, általában milyen lövészet társul, aztán majd sor kerülhet a következtetések levonására.
   
"A legfontosabb most az, hogy mindenki gyakorolja az új helyzetet. A hétvégén, Székesfehérváron is rendezünk versenyt, ott már billenő táblákkal, aztán a barcelonai edzőtáborozásunk idején nemzetközi tesztre is lehetőségünk nyílik, mert velünk együtt lesznek ott a franciák és az angolok" – tette hozzá.
   
A férfi és női keret január 25-től február 8-ig készül az év versenyeire a Barcelona melletti San Cugat edzőtáborában.
   
A jelenleg érvényben lévő – de még minden bizonnyal finomításra váró – szabályok értelmében a hagyományos versenyben a vívás, az úszás és a lovaglás után következik majd a lövészettel kombinált futás. A táv 3×1000 méter, lőni 3×5-öt kell. Aki hibátlanul céloz, továbbmehet, aki hibázik várakozni kényszerül. Egy hiba esetén 70 mp-nél lehet újra elindulni, kettő rontásnál 75-nél és így tovább. Ugyanakkor lehetőség van javításra, tehát, ha valaki gyorsan újra tölt és eléri az öt találatot, szintén továbbfuthat. A korongok átmérője akkora, mint a korábbi táblán a hetesé volt. A futásért és a lövészetért egy pontszám jár – jelen állás szerint 14 perces időért 2000 pont -, a megállapított szintidőhöz képest plusz-mínusz négy pontot ér egy-egy másodperc javítás. Ebben a rendszerben voltaképpen a rontott lövések is másodpercekké alakulnak, hiszen nem lehet azonnal továbbindulni. A lényeg persze az, hogy a hendikepes indítás miatt az egyéni sorrendet a célba érkezés határozza meg, a pontszámokra elsősorban a csapatverseny végeredményének megállapításhoz van szükség, ahogy eddig is.
   
A nemzetközi szövetség (UIPM) technikai bizottsága ezen a héten, Frankfurtban elemzi a mostanáig felgyülemlett tapasztalatokat. Ezek gyűjtése itthon is folytatódik, és bár a hagyományos februári nemzetközi fedettpályás idénynyitó hivatalosan elmarad, Pálvölgyi Miklós tájékoztatása szerint azért lesz egy rendes verseny, amelyre egy-két külföldi öttusázót is meg szeretnének hívni. A viadalnak azonban egyelőre nincs időpontja és helyszíne.
   
Az UIPM tavaly november 22-én döntött a futás és a lövészet összevonásáról.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.