The Bridge – Harc a gyerekekért

Példaértékű kezdeményezésnek lehetett tanúja a németországi Saarbrücken sportrajongó közönsége, miután január 18.-án The Bridge – We Fight For Kids néven maratoni harcművészeti gálát rendeztek. A programban szereplő 34 mérkőzés BJJ, Grappling, K-1 és Muay Thai szabályrendszerekben zajlottak, különböző korosztályokban.

 bridge.jpg

A Saar-Gym Saarbrücken gondozásában lezajlott jótékonysági rendezvényen mind a sportolók, mind a klubok lemondtak pénzdíjaikról, és felajánlották a rászoruló gyereket támogató helyi szervezeteknek, és egy Hospice Alapítványnak. Emellett a megjelent szponzorok és adakozóknak köszönhetően 20.162,27 euró gyűlt össze.

 bridge_kesz.jpg

Az esemény ötlete Alessandro Sorce fejéből pattant ki, akinek lánya, Giulia rákban halt meg, és ezután a szörnyű esemény után döntötte el, hogy valahogy a rászoruló gyereknek valamilyen formában segíteni fog. Az akció megvalósításában Ahmed Al Akedy és felesége, Sindi volt segítségére. Valószínűleg a kezdeményezésnek lesz folytatása a jövőben, és Guilia tiszteletére egy emlék kupát hoztak létre, melyet ezen az estén már át is adtak.

 20.162,27 euró nagy összeg, de e kezdeményezés értéke azt gondolom sokkal-sokkal nagyobb értékkel bír azoknak a gyerekeknek a számára, akik naponta néznek szembe a halálos korral

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!