Tiszaújvárosi utánpótlás tábor: az UEFA szerint a legértékesebb!

tabor.JPG

Rendkívüli elismerésben részesítette az Európai Labdarúgó Szövetség az MLSZ-t: a szervezet értékelése szerint a magyar szövetség tavaly nyári tiszaújvárosi utánpótlás (Grassroots) tábora bizonyult ezen a területen 2007 legértékesebb eseményének, s ezt az UEFA három oklevélben dokumentálta.

A Michel Platini elnök és David Taylor főtitkár által aláírt oklevelek azt igazolják, hogy – a hivatalos szóhasználat szerint – a "4. Magyar Grassroots Nyári Tábor" nyerte el a "2007. legértékesebb Grassroots-eseménye" elnevezésű megtisztelő címet. Emellett külön méltatást kapott a futsal utánpótlás-kupánk, valamint a hátrányos helyzetű gyermekek részvételével lebonyolított tornánk is.

– Természetesen nagy öröm számunkra az elismerés – fogalmazott honlapunknak Őze Tibor, az MLSZ Grassroots-menedzsere. – Tavaly helyszínt változtattunk, Tiszaújvárosban rendeztük meg a tábort, amelyet eszerint az UEFA szakértői is nagyon sikeresnek ítéltek. Az oklevéllel jutalmazott események keretében még a 15 éves lányok is játszottak meccseket és négy fiú korcsoport tagjai számára is rendeztünk tornát. A tábor sikeréért nagyon sokan dolgoztak, de közülük is kiemelném Kovács Szilveszter utánpótlás-programvezető, Kovács Mariann asszisztens és a futsaltornát szervező, Király Gábor munkáját. Természetesen nem feledkezhetünk meg a vendéglátó Tiszaújvárosról sem: rendkívüli támogatást élveztünk a sportszeretetéről híres város vezetői részéről.

A Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet által is támogatott, s irányítóival, valamint szakembereivel szorosan együttműködve megszervezett tavalyi táborozáson több turnusban közel ezer gyermek vett részt. A Gál Csaba által vezetett sportcentrum szolgáltatásaival mindenki maximálisan elégedett volt, így a tábornak idén is Tiszaújváros ad majd otthont. Az előkészítő munkák már februárban elkezdődnek.

www.mlsz.hu